A magyar vígoperák első remekműve

Kis híján egy évszázada, 1924 februárjában mutatták be az Operaházban Poldini Ede Farsangi lakodalmát. Akkor a közönség elbűvölve hallgatta a magyaros, temperamentumos muzsikát, a kor nagy zenekritikusa, Tóth Aladár pedig így méltatta az operát a Nyugatban:

„Az operarepertoárból (…) teljesen hiányzott ennek a könnyebb fajsúlyú, tetszetős, vonzó operatípusnak magyar képviselője (…). Nem volt magyar Donizetti, magyar Flotow, magyar Nicolai. Pedig az operajáró közönség nagyobbik fele ilyen könnyebb fajsúlyú, a hétköznapból fakadó illúziókat ápoló szerzőket parancsol műsorra.”

Nem véletlen, hogy ezután Poldinit egyre gyakrabban a magyar vígopera atyjaként kezdték emlegetni.

A cselekmény szerint Zsuzsika kézfogójára készülnek egy hajdúsági nemesi birtokon. A mennyasszonynak azonban nem tetszik a vőlegény, annál inkább egy vidám csurgói deák, Kálmán, akire rangja miatt a szülők nem néznek jó szemmel. Egy hóvihar berekeszti a közlekedést, a beláthatatlan, kísértet lakta síkságokról helybéliek gyűlnek össze a fekete ég alatt, hogy a frigynek tanúi legyenek. Játékokat űznek, hallgatják az asztalizenét, és tűkön ülve várják, hogy az idő jobb kedvre derüljön. Közben a nemzetes asszony mindent megtesz, hogy Zsuzsikát eltérítse Kálmántól.

Almási-Tóth András vezetésével a produkció alkotói „leporolták” Poldini művét, amely így modernebb köntösben és új szövegváltozattal kerül színpadra.

„Egy milliárdos családot látunk, akik már kiszemelték lányuk számára a megfelelő férjet, amikor megjelenik az a gyerek, aki ebben a miliőben sosem bukkanna fel, ha nem lenne a hóvihar. Magyarországon az utóbbi időben egyre jobban látszik, ki gazdag és ki szegény, és az is, hogy a két társadalmi osztály között nem születik szerelem.”

A rendező ezt a problémát szeretné ábrázolni, de kerülné, hogy határozott tanulságot vonjon le. „Kálmán alakjában felfedezhetjük Csokonai Vitéz Mihályt vagy Petőfi Sándort, de a történet halványan a Rómeó és Júliára is rímel. Ez a motívum, amely szerint a szerelem minden szakadékot áthidal, mindig is velünk volt.”

A Farsangi lakodalomban a romantikus opera, a cigányzene, a verbunkos és az operett hatása zeneileg és dramaturgiailag is jelen van. „Poldini műve új felfedezés lesz a leghívebb és a friss operarajongóknak is – vélekedik Almási-Tóth András. – Mi úgy érezzük magunkat, mintha ősbemutatót állítanánk színpadra.”

Az opera szerelmeseinek szerepében Kristóf Rékát és Zavaros Esztert, valamint Rab Gyulát és Bartos Barnát látjuk. A felettük őrködő nemzetes asszonyt Miksch Adrienn, a nemzetes urat Szegedi Csaba énekli. Stanci, a vénkisasszony szerepében operettbe illő betétet énekel – és méltán tart igényt a közönség kacagására – Rácz Rita. S nem utolsósorban Meláth Andrea, Wiedemann Bernadett, Kelemen Zoltán és Létay Kiss Gabriella is kiveszi a részét a farsangi bonyodalmakból.

Poldini bájos alkotása alighanem könnyedén beférkőzik majd a közönség szívébe, hiszen természetességgel és jó ízléssel kalandozik a dalszínházi stílusok között. „Vígadunk hát akármeddig – énekli végül a fiatalok kara. – Akár jövő vízkeresztig.”

Az írás az Opera Magazin téli számában jelent meg.

Nyitókép: Takács Paula, Házy Erzsébet és Sárdy János Poldini Farsangi lakodalom című háromfelvonásos vígoperájának egyik jelenetében a Magyar Állami Operaház Erkel Színházának előadásában (1958). Fotó: MTI/Horváth Tamás