Freakin' Disco 2 fotó Szabó Sipos Tamás.jpg

A Magyar Zene Házában zárja az évet a rangos nemzetközi díjat nyert Freakin’ Disco

Eddigi legsűrűbb évének zárókoncertjét december 14-én adja a Freakin’ Disco. A Magyar Zene Háza koncerttermében különleges hangulatra számíthat, aki ellátogat a nemzetközileg díjazott zenekar programjára, ahol a vendég az egy dobon, de két dobossal felálló horvát ABOP zenekar lesz.

A Magyar Zene Háza koncertjei mindig különleges eseménynek számítanak a zenekarok életében, de a Freakin’ Disco esetében ez kiemelten igaz. Sok munkával telt és sok sikert hozó évet zár, és új fejezetet nyit a zenekar a december 14-i bulin.

2024-ben a csapat kilenc országban mutatkozott be élőben, több showcase fesztivált is megjártak, és hazahozták a régió egyik legfontosabb zenei kezdeményezése, a HEMI Music Award fődíját is. A HEMI egy európai tehetséggondozó és mentorprogram, amelyben a régió kilenc országából érkeznek zenekarok, hogy egy éven át bizonyítsák, hogy megérdemlik a lehetőséget, a figyelmet és a fődíjat.

További sikerek is érték a fiúkat 2024-ben, hiszen szerződést kötöttek a brit FMLY booking ügynökséggel a nemzetközi karrierjük erősítésére, illetve meghívást kaptak 2025 januárjára Európa legnagyobb showcase fesztiváljára, a Eurosonicra. A zenekar mindeközben elkezdett új dalokon is dolgozni, amelyeket várhatóan jövő tavasszal hallhat majd a közönség itthon és külföldön is.

Freakin’ Disco/ABOP – december 14. 19.20, Magyar Zene Háza. A koncertről és a zenekarokról további információk itt olvashatók.

Ez is érdekelheti

Extra fellépőkkel és rendezvényekkel bővült a Winterfest programja

Extra fellépőkkel, minikoncertekkel és DJ-kkel bővült a Budapest Park első téli fesztiváljának programja. A Winterfestet december 20-án és 21-én rendezik meg az MVM Dome-ban, ahol a fővárosi szabadtéri szórakozóhely közönségének kedvenc zenekarait vonultatják fel két napon keresztül.

Koncerttel ünnepli húszéves születésnapját a Romengo

A hazai cigány folklór zenekaraival együtt ünnepli húszéves születésnapját a Romengo december 6-án az A38 hajón.

Koncerttel ünnepli születésnapját a nyolcvanéves Kőszegi Imre

December 6-án lesz nyolcvanéves a dobos Kőszegi Imre, a hazai jazzélet kiemelkedő alakja. A Liszt-díjas zenész aznap este az Óbudai Társaskörben ünnepel: saját formációjával, a Kőszegi Rhythm & Brass quintettel lép színpadra.

Jövőre jubilál a főváros legnagyobb világzenei fesztiválja, a Budapest Ritmo

Jövőre tizedik alkalommal rendezik meg a főváros legnagyobb világzenei fesztiválját, a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmót. A 2025. április 10-től 12-ig tartó rendezvényen többek között az Altın Gün, Michelle Gurevich és a The Breath koncertje, valamint szakmai fórumok, workshopok és filmvetítések várják az érdeklődőket.