Az idei szezon június 3-án, a nemzeti összetartozás napján a Magyar hősök, csaták és szerelmek című emlékesttel kezdődik, a Nemzeti Táncszínház előadásában, Keresztes Ildikó, Varga Miklós és Vadkerti Imre fellépésével, Zsurafszky Zoltán koreográfiájával, rendezésében. Majd június 5-én a teátrum klasszikus zenei sorozatát az ország legnagyobb zenei együttese és kórusa, a Nemzeti Énekkarral kiegészült Nemzeti Filharmonikus Zenekar indítja el Mozart kétzongorás versenyművével, Lucas & Arthur Jussen holland zongoraművészek közreműködésével, a második részben Carl Orff Carmina Burana című népszerű műve csendül fel Kesselyák Gergely vezényletében, a Magyar Állami Operaház Gyermekkara közreműködésével.
Ezután könnyedebb műfaj, a Csókkirály koncertshow következik június 9-én, melyet a már hagyományos Duna Karnevál két napja követ június 11-én és 12-én. Június 17-én és 19-én a Puskás, a musical szabadtéri bemutatója lesz Szente Vajk rendezésében. Június 25-én és 27-én Calixto Bieito rendezése, Bizet Carmen című operája a Magyar Állami Operaház közreműködésével kerül színre. Június 29-én pedig Demjén-koncert lesz a főváros zöld szívének nagyszínpadán.
Klasszikus zene és opera
A klasszikus zenei kínálat operabemutatóval, a koncertek rendhagyó látvánnyal és tartalommal egészülnek ki. A színpadra készülő évfordulós szerzők (Verdi 120 és Mozart 230) kiemelt figyelemre számíthatnak. Csak a zongora – Pure Piano – Koncert Show címmel Havasi Balázs lép fel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon augusztus 15-én.
Musical-előadások
Ha nyár és színház, akkor széles a választás lehetősége. A Puskás, a Hegedűs a háztetőn, a Kabaré és a Tesla musicaleket szabadtéri bemutatókként láthatja majd a közönség, először a Margitszigeten. A Vígszínház első alkalommal érkezik a Margitszigetre, Béres Attila rendezésében lesz látható a legendás musical, a Kabaré.
Balett- és táncelőadások
Hervé Koubiez az Odüsszeia bemutatójával készül újra meghódítani a közönséget. A Raszputyin bőrébe bújó orosz balettművész-világsztár, Szergej Polunyin szintén gondoskodik majd a nézők lenyűgözéséről.
Könnyedebb műfajok
A 2021-es műfaji sokszínűség jegyében a színpadon a jazz-, pop-, elektronikus és klasszikus zenei előadók egyaránt szerepelnek. Lotfi Begi például legjobb szettjeivel érkezik, több sztárvendég, köztük Rúzsa Magdi, Radics Gigi, Lábas Viki, Császár Előd, Nika és Kollányi Zsuzsi társaságában. A Žagar 20 éves koncert- és a Budapest Klezmer Band 30 éves jubileumához is csatlakozhat a közönség. Tóth Vera és Tóth Gabi a Budapest Jazz Orchestra kíséretében ad koncertet. Fenyő Miklós nélkül már elképzelhetetlen az évad, de lesz Best of Geszti, Budapest Bár- és Dés László-koncert is, aki a Pál Utcai Fiúkkal lép fel. Ott lesz még a Csík Zenekar, akik most Presser Gáborral és Karácsony Jánossal élőben lépnek fel a Margitszigeten.
A nemzetközi mezőnyből pedig a Stanley Jordan Quartet játékát élvezheti a közönség. Caramel szimfonikusokkal kísért koncertje pedig tényleg már csak az a bizonyos hab lesz a tortán a Margitsziget tündérkertjében.
Ingyenes programok
A nagyszínpadi előadások mellett a színház idilli környezetében hétvégente ingyenes programokkal, mesékkel, interaktív foglalkozásokkal várja a színház a gyerekeket, a fiatalokat és a családokat, összesen harminc alkalommal. Lesznek köztük irodalmi séták, kiállítások és programok a Víztoronyban is.
További információ és program: www.margitszigetiszinhaz.hu.
Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu