A másik nyolcak – Festőnők a magyar képzőművészetben

Bartók Mária, Bartoniek Anna, Dullien Edith (1899-1970-es évek), Endresz Alice, Futásfalvi Márton Piroska, Hranitzky Ilona, Járitz Józsa, Kiss Vilma, Muzslai Kampis Margit, Lóránt Erzsébet, Perényi Lenke, Szirmai Ili, Sztehlo Lili, Szuly Angéla, Wabrosch Berta: tizenöt festőnő – az elsők között a hazai modernizmus történetében –, akik vállaltan egy szűk, modern művészetet képviselő, professzionális művésznőkből álló csoportot hoztak létre 1931 januárjában. A Képzőművésznők Új Csoportjának egyetlen önálló kiállítását – ahol nyolcan szerepeltek – a Nemzeti Szalonban tartották ugyan ez év októberében. A csoport magát „újként” határozta meg, ebből következik, hogy tevékenységüket nem az akadémikus, műcsarnoki művészet szférájában képzelték el, hanem a modernizmus keretein belül.

A művésznők története szorosan összefonódott, több közös vonás határozta meg életpályájukat.

Lényegében egy olyan társaságról van szó, akik művészi tanulmányaikat még az első világháború előtti/ alatti időszakban kezdték, s meghatározónak tekinthető a Lyka-reform idején történt továbbképzésük. Később a főiskola védelméből kikerülő, a piacon megélni kényszerülő művésznőknek még nehezebb lett az érvényesülés útja. A sorsközösség összekovácsolta őket, de emellett meghatározó volt a művészethez való hasonló viszonyulásuk is, nőelődjeiktől különbözve, határozott elképzelésekkel rendelkeztek, a modern irányzatokat képviselték.

A hagyományos műfajokban alkottak, de bátran vállalták a témák megújítását, saját nézőpontjuk érvényesítését. Voltak periódusok, amikor műveik stilárisan közel kerültek egymáshoz, ennek oka a szoros barátságokban keresendő. A közösségi érzet művészetüket formálta, ettől függetlenül teljesen egyéni utak rajzolódtak ki. Ezen időszak alatt is nagyon nehéz volt a professzionális női művészlét. Ezek a festőnők megőrizték magukat, vállalták egyéniségüket, ami az alapvetően férfiak által uralt művészeti szcénában eléggé reménytelen vállalkozás volt. Kizárólag nemi alapon szerveződő művészcsoportba nem vágytak, a szükség hozta. Végül is a hátrányokból erényt kovácsoltak.

Tizenöt festőnő életműve – töredékes formában – megrajzolja a két háború közti magyar művészet egy eddig ismeretlen arcát.

Ez az arcél nem szokványos, nem illeszkedik az eddig dominánsnak tartott művészeti irányvonalakba, még ha időnként érintkezik is velük. A képeken gyakran tükröződik egy sajátos, eredeti nézőpont, amely szembemegy a női művészetről alkotott sztereotípiákkal. A művek többsége nem lágy, nem finomkodó, az érzékenynek tartott női lélek nem jelenik meg rajtuk. Helyette a nyerseség, a groteszk látásmód, torzítás, dinamizmus, egyszerűsítés a fő kifejezőerők, melyeket nem szoktak összepárosítani a finom női érzékenységgel. A korszakban ezt a közönség, a kritikusok az eredetiség utáni hajszának, a férfiakkal való versengés túlkapásának érzékelték, az általuk képviselt stílusirányzatok – elsősorban a Neue Sachlichkeit – társadalomkritikus, groteszk ága nem nyert pozitív fogadtatást.

Többségüknek elegendő volt a pályán maradáshoz a nyilvánosságnak az a kis szelete, amelyhez így jutottak. Az ígéretes kezdés ellenére nevük lassan elhomályosult, mondhatni kikopott a modern magyar művészettörténet feldolgozásaiból. Újrafelfedezésükre a 90-es évek végéig kellett várni. (Kopácsy Anna)

A huszonöt éve Hölgyválasz címmel rendezett szombathelyi, budapesti és berlini kiállítások után a pécsi Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárában számos újabban felfedezett alkotással kiegészülve 25-től szeptember 17-ig látható A másik Nyolcak – Festőnők a magyar képzőművészetben (1916–1936) című kiállítás, amely ennek a kiemelkedő, a nemzetközi képzőművészetben szociológiailag és esztétikailag is egyedülálló művészcsoport munkásságát mutatja be. A tárlaton, amelet  Bartoniek Anna (1896–1978), Endresz Alice (1899–1947), Futásfalvi Márton Piroska (1899–1996), Hranitzky Ilona (1889–1980), Kiss Vilma (1885–1943), Lóránt Erzsébet (1898–1963), Muzslai Kampis Margit (1898–1981), Szuly Angéla (1893–1976), valamit Járitz Józsa (1893–1986), Perényi Lenke (1892–1970), Sztehlo Lili (1897–1959) és Wabrosch Berta (1900–1977) alkotásaival találkozhatnak az érdeklődők.

A kiállításhoz kapcsolódóan jelenik meg Kopácsy Anna Új nyolcak – Festőnők a modern művészet sodrában című kötete.

Nyitókép: Járitz Józsa: Lányok (1930-as évek, részlet)