Farkas Róbert-MÁV Szimfonikusok-ZAK-@Steirer Máté.jpg

Pátosz, a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zeneakadémián

Farkas Róbert, a MÁV Szimfonikus Zenekar vezető karmesterének vezényletével október 11-én a Zeneakadémián a szláv klasszikus zeneirodalom szerzőinek izgalmas, a romantika, valamint a 20. század jellegzetes műveit hallhatja a közönség.

Az est Sosztakovics Ünnepi nyitányával kezdődik, melyet 1954-ben, az októberi forradalom 37. évfordulójának tiszteletére komponált. A rövid, alkalmi darab áradó örömöt fejez ki, tetszetős dallamok, csillogó hangszerelés jellemzi. Ősbemutatója 1954. november 6-án volt, a Moszkvai Nagyszínház zenekarát Melik-Pasajev vezényelte.

Sosztakovics olyan korban élt és alkotott, amikor hazájában a kommunista ideológia szerint a művészet is a hatalom fegyverei közé tartozott, ezért nem tartották tiszteletben az alkotó egyéniségét, az alkotói szabadságot, hanem előírták, hogy milyen művészetre van szükség. A művésznek nemcsak egzisztenciája, hanem sokszor élete is attól függött, hogyan ítélték meg műveit az erre kijelölt funkcionáriusok.

A folytatásban Karol Szymanowski (1882–1937) II. hegedűversenye hangzik el. A szerző Ukrajnában született, de lengyelnek vallotta magát. Fiatal korában Berlinben, Olaszországban és Bécsben tanult, 1919-től Varsóban élt. A későbbi, világhírűvé vált modern lengyel zene előfutáraként tartják számon.

II. hegedűversenyét 1933 októberében mutatták be Varsóban, Paveł Kochański, a kor híres lengyel hegedűművésze adta elő, neki szól a mű ajánlása is. A szólista számára kihívást jelentő darabot a MÁV Szimfonikusok hangversenyén a fiatal, rendkívül tehetséges Králik Abigél hegedűművész tolmácsolásában hallhatja a közönség, aki 1998-ban az Egyesült Államokban, a kaliforniai Berkeley-ben született. Hegedűtanulmányait négyéves korában Philadelphiában kezdte, majd az ír fővárosban, Dublinban folytatta. 2008-ban Budapestre költözött, ahol Ácsné Szily Éva tanítványaként több hazai és nemzetközi díjat nyert, köztük a 2010-es Koncz János-verseny első és nagydíját. 2011-ben a Zeneakadémia Különleges Tehetségek Osztályában folytatta tanulmányait Perényi Eszter növendékeként. 2012 tavaszán a szlovákiai Dolny Kubinban első díjat kapott a Talents for Europe nemzetközi vonósversenyen, és felvételt nyert Ichák Perlman Nyári Zenei Programjába. Zeneművészeti főiskolai mesterfokozatát a New York-i Juilliard Akadémián szerezte meg, azóta Baráti Kristóf hegedűművész vezetésével folytatja tanulmányait. 2023-ban Junior Prima díjjal tüntették ki.

Králik Abigél. Fotó: Jiyang Chen
Králik Abigél. Fotó: Jiyang Chen

A hangverseny második részében Csajkovszkij utolsó műve, a patetikus jelzővel felruházott h-moll szimfónia csendül fel, amelynek 1893. október 28-i bemutatóját a zeneszerző mindössze nyolc nappal élte túl. Mondják, érezte közelgő halálát, ugyanis a zenéből valóban erre lehet következtetni, de a zeneszerző megnyilatkozásai épp ellenkezőleg, tettre kész életerőről tesznek tanúságot. A bemutatót ő maga vezényelte Szentpétervárott. Halálát valószínűleg a városban dúló kolerajárvány okozta. A négy tételből álló mű drámaisága, dinamikája lenyűgöző, de a legvégén a tam-tam ütés ereje mintha a halál érintését szimbolizálná.

További részletek itt.

Ez is érdekelheti

A Budapest Park jelnyelvi tolmácsai a zene lüktetését is átadják

A populáris kultúra és a jelnyelvi tolmácsolás kapcsolata nem új keletű, Xantus János Eszkimó asszony fázik című filmjében – János (Lukáts Andor) és Mari (Méhes Marietta, a Trabant zenekar énekesnője) jelnyelvvel kommunikálnak. Zólyomi Nikolett és Józsa Kata már más generációhoz tartoznak, ők többek között a Budapest Parkban hozzák közel a zenét a siketekhez.

Sosem találnád ki, hogy ki csinálta a legnagyobb bulit az elmúlt ötven évben

Vajon hány néző volt a világ legnagyobb koncertjén, és melyek voltak a poptörténet legnagyobb bulijai? Nos, ez a lista létezik, sőt több lista is forgalomban van, hiszen nem mindegy, hogy az ingyenes koncertekről van szó, vagy a nézőszámot az eladott jegyekkel is igazolni tudó eseményekről. Összeszedtük a legnagyobb zenés tömegrendezvények listáját.

Fesztiválok, ahol garantált a jó hangulat – Szeptemberi programszüret

A szeptember a szüret ideje, a szürethez pedig számtalan kulturális, hagyományőrző program, programsorozat is kapcsolódik szerte az országban. Ezekből szemezgettünk néhányat, hat hazai borvidék egy-egy településére – Egerbe, Gyöngyösre, Sopronba, Szekszárdra, Tállyára és Badacsonytomajra – kalauzolva olvasóinkat.

Hírmozaik – augusztus 26.

Megnyitotta kapuit a Szegedi Ifjúsági Napok, Mathieu Kassovitz is a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendége lesz, Picasso alkotásaiból nyílik kiállítás Temesváron, Retró Nappal várja az érdeklődőket a hétvégén a Memento Park – hírösszefoglaló.