shutterstock_2486598695.jpg

A medve árnyékától a bűbájos lakatig – Programok családoknak

Ha egy kicsit le is csendesedett minden az év végi eseménydömpinghez képest, most is bő választék várja a családi, szabadidős programokra vágyókat szerte az országban. Nekik szeretnénk ajánlani a következő hetekre néhány kellemesnek ígérkező helyet, rendezvényt, látnivalót.

Medveles és új tanösvény a Budakeszi Vadasparkban

A néphagyomány szerint, ha a medve február elején meglátja az árnyékát és visszabújik a barlangjába, a tél még sokáig velünk marad. Ha viszont nem ijed meg tőle, nemsokára érkezik a tavasz. Hogy idén mi történik, mindenki maga is megnézheti a Budakeszi Vadasparkban, ahol február 2. és 4. között medveles várja az óvodás- és iskoláscsoportokat, valamint a családokat. Az érkezők nemcsak azt figyelhetik meg, hogy Romulus, a park barna medvéje meglátja-e az árnyékát, hanem azt is megtudhatják, hogy alszanak-e, vagy csak pihennek télen a medvék, és hogy hogyan alkalmazkodnak az évszakok váltakozásához. A medveles mellett új, élményalapú tanösvény is várja a túrázni vágyó családokat: az öt kilométeres útvonal olyan erdőrészleteket kapcsol össze, amelyek egyszerre hordoznak természetvédelmi, történeti és ökológiai jelentőséget. Az állomások közérthető témákat dolgoznak fel, így az út családok és iskolai csoportok számára is bejárható, míg a táblákhoz kapcsolódó digitális tartalmak otthonról is elérhetők.

Február 2–4. Budakeszi Vadaspark.
Bővebb információ
itt található.

Kék-fehér nap a Néprajzi Múzeumban

Fehér tárgyak, kék minták – A funkcionálistól a művésziig címmel tartanak egész napos programsorozatot január 17-én a Néprajzi Múzeumban. Az esemény a közkívánatra meghosszabbított Foltvarrás kékben és a Hétköznapi luxus című kiállításokhoz kapcsolódva vezeti végig a látogatókat a kézművesség, a mintakincs és a tárgyalkotás múltján és jelenén a játékos felfedezésektől az elmélyült beszélgetésekig. A múzeum tereiben eközben a gyerekek és a családosok számára is lehetőség lesz a felfedezésre: mesés koncert kalauzolja végig őket a hangszerek világán, míg a játékos múzeumi kihívás során a kiállítások részleteihez kapcsolódnak izgalmas feladványok. A közös élményekre építő programokban a mozgás, a zene és a vizuális megfigyelés egyaránt szerepet kap.

Január 17., 10–18 óra. Néprajzi Múzeum – Budapest XIV., Dózsa György út 35.
Bővebb információ
itt található.

Természetfotók a Városligetben

Szintén a Néprajzi Múzeum, pontosabban a múzeum épületében kialakított Városliget Látogatóközpont ad otthont február 1-jéig Az év természetfotósa kiállításnak. Az ingyenesen látogatható tárlat Az év természetfotósa pályázatra beérkezett közel háromezer pályaműből kiválasztott 124 természetfotón keresztül mutatja be a természet varázslatos és sokszor rejtélyes világát. A látogatóközpontban mindemellett a megújuló Városligettel kapcsolatos kérdéseikre is választ kaphatnak az érdeklődők egy óriásmakett segítségével, amely a Liget Budapest Projekt valamennyi megvalósult és tervezett fejlesztését bemutatja.

Február 1-jéig, Városliget Látogatóközpont – Néprajzi Múzeum – Budapest XIV., Dózsa György út 35.
Bővebb információ
itt található.

Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója (második sor, k) a Jégvarázs című musical őszi bemutatójáról tartott sajtótájékoztatón a darab szereplőivel és alkotóival Budapesten, a Madách Stúdióban 2025. április 22-én
Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója (második sor, k) a Jégvarázs című musical őszi bemutatójáról tartott sajtótájékoztatón a darab szereplőivel és alkotóival Budapesten, a Madách Stúdióban 2025. április 22-én

Broadway-musical Madách Színházban

A bátorságról és az összetartásról szól, fülbemászó dalokkal és erős üzenetekkel vár, és nemcsak egy szép történetet, de szívet melengető élményt is kínál a családoknak a Madách Színház Jégvarázs című musicalje, amely A Hókirálynő című Andersen-mese nyomán készült Disney-film alapján színpadra állított Broadway-előadás magyar változata. A Galambos Attila és Szente Vajk fordította, Szirtes Tamás rendezte darab fontosabb szerepeiben Arany Tímeát, Muri Enikőt, Solti Ádámot, Gadó Anitát, Serbán Attilát és Szemenyei Jánost láthatja a közönség.

Január 31., 18 óra. Madách Színház, Nagyszínpad – Budapest VII., Erzsébet krt. 29-33.
Bővebb információ
itt található.

Családi makettkészítés a keszthelyi történelmi játszóházban

Játszva ismerkedhetnek a történelemmel a gyerekek Keszthelyen, az egykori Festetics-uradalom fejőházában kialakított történelmi játszóházban. Az intézmény fő attrakciója a több mint kétszáz négyzetméteres játszóház, amely a Festetics-korszakot idézi meg fiú- és lányszobákkal, csúszdával, mászókával, rajzasztallal és a főúri család hajóépítő múltjára utaló hajóval. A játszóházban január 31-én különleges családi programot rendeznek Makettvarázs címmel, ahol szülők és gyerekek közösen készíthetnek hullámpapírból repülőket, léghajókat és más fantasztikus járműveket Bankó Zsolt grafikus, művészeti tanár segítségével.

Január 31., 10-18 óra. Történelmi Játszóház – Keszthely, Bécsi Kapu u. 3.
Bővebb információ
itt található.

Korcsolyázók a Városligeti Műjégpályán 2024. január 20-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Korcsolyázók a Városligeti Műjégpályán 2024. január 20-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Jégpályák csillagfényben

Tizedik alkalommal rendezik meg január 17-én az Allianz Jégpályák Éjszakája rendezvénysorozatot, amelynek központi helyszíne a Városligeti Műjégpálya lesz, ahol 16 órától többek között jégkorongos aktivitások, ügyességi és virtuális játékok, nyeremények, majd jégdiszkó várja a téli sportok kedvelőit. A rendezvény fő kihívásához, Csússzunk el Milánóig! elnevezésű kezdeményezéshez csatlakozók pedig a februári téli olimpia ötkarikás lendületéhez járulhatnak hozzá azzal, hogy a műjégpályán felállított, mérőszerkezettel felszerelt pályán közösen összehoznak legalább ezer kilométert, ami a Budapest–Milánó-távolságot szimbolizálja. Az eseményhez számos vidéki város – többek között Baja, Debrecen, Győr, Miskolc és Tatabánya – csatlakozott, mindenütt számos kiegészítő programmal várva gyerekeket és felnőtteket.

Január 17., 16 óra. Városligeti Műjégpálya – Budapest XIV., Olof Palme sétány 5.
Bővebb információ
itt található.

Fényinstallációk a Lumina Parkban a fővárosi Palatinus fürdő területén 2025. november 4-én este. A Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Fényinstallációk a Lumina Parkban a fővárosi Palatinus fürdő területén 2025. november 4-én este. A Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Varázsvilág a Margitszigeten

Valóságos meseország várja a családokat a margitszigeti Palatinus strand területén megnyílt a Lumina Park fénybirodalmában. A lengyel koncepció alapján, Varázsvilág témában készült téli látványparkban több mint száz fényinstalláció fogadja az érkezőket, akik előtt olyan népszerű mesealakok és helyszínek elevenednek meg, mint Tarzan, Pocahontas vagy Versailles kertje, de híres festők művei is feltűnnek. A mindennap sötétedéstől 21, illetve 22 óráig látogatható fényút része az Élet fája – egy japán akácra épített fényinstalláció –, de számos interaktív elemmel, járművel, színes növénnyel és kulturális motívummal is találkozhatunk.

Március 1-ig. Palatinus fürdő – Budapest, Soó Rezső sétány. 1.
Bővebb információ
itt található.

Holle anyó a Budapest Bábszínházban

A Grimm testvérek jól ismert meséjét, a Holle anyót állította színpadra Kuthy Ágnes rendezésében a Budapest Bábszínház. A szorgalmas és a lusta lány évszázados történetében a kút mélyén egy másik, varázslatos világ nyílik: Holle anyó birodalma. Holle anyóé, akinek a dunnájából hullik a hó, és akinek a világában a mostohatestvérek bejárják a felnőtté válás útját. Az előadás látványvilága egy gyönyörű képeskönyvet idéz, különlegessége pedig, hogy a ritkábban használt marionett és pálcás bábtechnikát is alkalmazza, amelyek segítségével igazi varázslat jön létre a színpadon. Holle anyót Krucsó Rita, Bellát, a szorgalmas lányt Pájer Alma Virág, míg Ellát, a lusta lányt Spiegl Anna kelti életre.

Január 21., 10 óra, január 25., 10.30, február 5., 10 és 15 óra, Budapest Bábszínház – Budapest VI., Andrássy út 69. 
Bővebb információ itt található.

Bűbájos lakat és bábkiállítás a Bóbitában

Izgalmas programnak ígérkezik a gyerekek számára a pécsi Bóbita Bábszínház A bűbájos lakat című előadása is, Schneider Jankó rendezésében. A január 29-én látható történet egy szegény asszony fiáról szól, aki elcsente az ördög legféltettebb kincsét, a bűbájos lakatot, és ezután olyan jóra fordult a sorsa, hogy még a király lányát is feleségül vette. Ugyancsak a Bóbita Bábszínház ad otthont a 20. századi magyar bábművészet megkerülhetetlen társulata, az Astra Bábegyüttes történetét bemutató Bűvészinasok című kamarakiállításnak. Az április 25-ig látogatható tárlaton a bábok univerzumán keresztül fedezhetjük fel a komolyzenei művek, a szépirodalmi alkotások, a mesék, a cirkusz és a bibliai történetek világát.

Január 29., 10 óra és január 31., 16 óra. Bóbita Bábszínház – Pécs, Felsővámház u. 50.
Bővebb információ
itt található.

Ez is érdekelheti

Vágtázó Csodaszarvas, Mongólia fotósszemmel és Jókai, a polihisztor – Programajánló

Születésnapi Vágtázó Csodaszarvas-koncert a Magyar Zene Házában, kettős könyvbemutató a Néprajzi Múzeumban, kurátori tárlatvezetés a PIM Jókai-kiállításában, színes adventi programok Győrben, Boggie & Petruska a Fonóban – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Örökölt karácsony, tematikus séták, tárlatvezetés térben és időben – Programajánló

POKET Karácsony a MOMkultban, tárlatvezetés a Károlyi-palotában, Jókai és a szenvedélyek, tematikus séták Pécs világörökségi helyszínein, Romani Design Fashion Art kiállítás Szentendrén – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Mozgó múzeumok, adventi hagyományok és a hétköznapok luxusa – Programajánló

Városnézés muzeális Ikaruszokkal, Rab Ráby-kiállítás Szentendrén, beszélgetés a hétköznapok luxusáról, Bognár Szilvia és Szalóki Ági adventi koncertje – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Jókai Mór és az ásványok, foltvarrás kékben, madarak és tojások – Programajánló

Foltvarrás kékben, Jókai Mór és az ásványok, karácsonyi Kiscsillag-koncert, kiállítás a harmincéves ceredi művésztelep alkotóinak munkáiból – részletek és izgalmas tippek heti programajánlónkban.