A mesterséges intelligencia a költészetet is bekebelezi?

A mesterséges intelligencia ma már olyan verseket is ír, amelyek simán átmennek a Turing-teszten, így nemigen lehet megkülönböztetni őket az emberi alkotásoktól.

1950-ben Alan Turing informatikus – aki az Enigma feltörésével vált híressé – találta ki a mesterséges intelligencia Turing-tesztjének nevezett módszert. Ha egy számítógép vagy program képes olyan intelligens válaszokat adni, mint egy ember, és nem lehet eldönteni, hogy ember vagy gép adta őket, akkor „gondolkodónak” tekinthetjük. Úgy tűnik, a mesterséges intelligenciával létrehozott versek egy része már hozza ezt a szintet.

A beszédszintézissel foglalkozó MI-tudósok egyfajta tesztkörnyezetnek tekintik a költészetet, mivel a legnehezebben megragadható irodalmi műfajnak számít. Számos nyelvi réteget foglal magába, és nincsenek szigorú vagy univerzális szabályok arra vonatkozóan, hogy egy versben mi elfogadható és mi nem. A helyzetet tovább árnyalja, hogy az olvasók nagy részének nincsenek ismeretei a költészet értékelési szempontjairól, és sok esetben meg sem értik a verseket. Ezért aztán hogyan is lenne elvárható, hogy valaki el tudja dönteni, egy verset ember vagy számítógép írt? Sokszor nem is tudja.

És ez nemcsak azért van így, mert néhány mesterséges intelligencia-kísérlet már valóban nagyon jó, hanem azért is, mert az emberek jelenkorunk zavarodottságának, összefüggéstelenségének jeleként egyre több olyan verset írnak, amelyek hasonlítanak a számítógépes művekhez. Azaz léteznek olyan számítógépek, amelyek számítógépként, olyanok, amelyek emberhez hasonlóan írnak, olyan emberek, akik „emberien” és olyanok, akik számítógépszerűen írnak.

A Kiotói Egyetem kutatói önkéntesek százait kérték meg arra, hogy értékeljenek haikukat esztétikai szempontok alapján, és döntsék el, hogy ember vagy mesterséges intelligencia írta-e őket. A kísérlethez használt nyolcvan különböző haiku közül negyvenet emberek, negyvenet mesterséges intelligencia írt. Ez utóbbi csoportot is kettéosztották: az egyikbe húsz olyan vers került, amihez csak MI-t használtak, a másik húszba pedig olyan, MI által írt haikuk kerültek, amelyeket emberek szűrtek elő a minőségük alapján. A vizsgálat meglepő eredménnyel járt: az önkéntesek a harmadik csoport verseit tartották a legjobbaknak. Az is kiderült, hogy nagyon rosszul tudták kitalálni, mely haikukat hoztak létre mesterséges intelligenciával, és melyeket írtak emberek.

A legújabb mesterséges intelligencia programokat, mint például a ChatGPT-t már nem kell „betanítani” a költészet szabályszerűségeire, mivel maguktól sajátítják el őket. A nagy nyelvi modellnek (LLM) nevezett rendszerek hatalmas mennyiségű emberi írást elemeznek, és eközben megtanulják megjósolni, hogy környezete alapján mi lesz a szöveg következő szava. Ez a módszer lehetővé teszi a mesterséges intelligencia számára, hogy ne csak megdöbbentően emberinek tűnő reklámszövegeket, pénzügyi kimutatásokat vagy esszéket készítsen, hanem bármilyen formájú verset is bármiről. A vágyakozó szerelemtől az elveszett zokniig, a naplementétől a kamionsofőrök magányáig tényleg mindenről.

Az egyik leggyakoribb kritika az LLM-ekkel szemben, hogy nem értik, amit írnak. A verseket is úgy építik fel, hogy különböző szövegeket generálnak, majd azok közül kiválasztják a legjobbnak tűnő lehetőséget. Míg az előbbiben nagyon termékenyek – és összehasonlíthatatlanul gyorsabbak, mint egy ember –, a művészi szempontú kiválasztásban már közel sem azok. Erről eszünkbe juthat a közismert karikatúra a gépelő majomról, amely véletlenszerűen akár egy Shakespeare-szonettet is megírhat, de leginkább selejtet termel. A jelenlegi MI-programok által létrehozott versekből is csak szakértő képes a legjobbakat kiválasztani.

Ám mivel az MI hatalmas adatbázissal dolgozik, segítségére lehet a költőknek abban, hogy szinonimákat, rímeket, metaforákat ajánljon fel az alkotási folyamat során, akár jól behatárolható stílusban is. Például javaslatokat adhat arra, hogy egy mondatot miként lehet Poe, Emerson vagy Whitman modorában megfogalmazni (a mesterséges intelligencia platformok, bár törekednek a soknyelvűségre, angolul működnek a legmegbízhatóbban). És ahogy a technológia fejlődik, úgy javulnak az „utánzatok” is.

A jelenlegi korlátokon túl azonban van még egy és talán még fontosabb akadálya annak, hogy a mesterséges intelligencia igazán jó és hiteles verseket tudjon generálni. Ugyanis nyilvánvalóan nincs „benső élménye”, amelyet sokan az autentikus költészet végső forrásának tekintenek. A lelki tapasztalatok nem definiálhatóak számítási folyamatokkal, így a mesterséges intelligencia nélkülözi azokat a tényezőket, amelyek nem az objektív valóságon, hanem a szubjektív megélésen alapulnak. Ezért nem tudnak új metaforákat, kifejezéseket gyártani, hanem azokat használják, amelyeket már korábban kitaláltak és leírtak. Az MI-versek ennek ismeretében a már meglévő elemek mechanikus rekombinációi, és nélkülöznek bármilyen kreativitást. A mai rohamos technológiai fejlődés mellett természetesen lehetetlen megjósolni, hogy akár már holnap nem dob-e valaki piacra olyan MI-t, amely képes valamilyen módon belső élményekből táplálkozni és az értő olvasóra is ható költeményeket létrehozni.

Amit a mesterséges intelligencia eddig elért, az nagyon látványos, és további fejlesztései megváltoztathatják ma ismert világunkat. Lehetséges hatásai közül minden bizonnyal nem az a legfontosabb, hogy verseket is lehet velük generálni. A költészet azonban bizonyos értelemben egyfajta „szénbányász kanári”, azaz annak indikátora lehet, hogy az MI milyen mértékben jelent fenyegetést vagy újabb lehetőségeket a művészeti, kreatív folyamatok, önkifejezési formák számára.

A cikkhez használt források itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatók.