A monarchiabeli Fiuméről szóló kiállítás nyílt pénteken a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. Ebből kiderül, hogyan vált Európa tizedik legnagyobb kikötőjévé az adriai kikötőváros, milyen lehetett egy gyarmatárubolt kirakatát nézni vagy a tengerentúlra kivándorlókat szállító hajó szűkös kabinjában állni.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (MKVM) közös kiállítása a dualizmus kori Fiumét mutatja be. Az 1868-as magyar–horvát kiegyezéssel hatalmas fejlődésnek indult a város, Fiume akkor Európa 10. legnagyobb áruforgalmat bonyolító kikötőjévé vált.

 „Soha nem volt még olyan tárlat, ami ennyire sok eredeti tárgyat vonultatott volna fel Fiume egykori gazdasági és közlekedéstörténeti jelentősége kapcsán. A két múzeum, magángyűjtők, egyéb intézményi közreműködők mellett a fiumei (rijekai) múzeumi kollégák is bekapcsolódtak ennek a kiállításnak a szervezésébe, melyet közel egy éves előkészítő munka előzött meg” – mondta Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója.

„Fiume városában egykoron virágzott az ipar és a kereskedelem, ami magával hozta a vendéglátás és a turizmus fellendülését is. Mindezeket pedig a közlekedés fejlődése kapcsolta össze. Ezt a három területet gazdagon illusztrálják a két intézmény által bemutatott különleges, eddig még sosem látott tárgyak”– fogalmazott Török Róbert, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója.

A Fiume – Kapu a nagyvilágra című tárlaton újonnan restaurált tárgyanyag is látható. A kiállított hajómodellek között van több mint 100 éves tárgy is, melyet még az egykori hajóscég ajándékozott a Közlekedési Múzeumnak. A kiállítás egyik legnagyobb attrakciója az Adria Tengerhajózási Rt. eredeti lobogója, amelyből mindössze két példány maradt fenn, a másik a Greenwich-i National Maritime Museumban található. A lobogót erre az alkalomra restaurálták. Hasonlóan értékes műtárgy az Atlantica Tengerhajózási Rt. 1911-ben készíttetett színezüst díszdoboza, és figyelemre méltóak az egykori fiumei gyarmatáru-kereskedések eredeti tárgyai.

 Az október 31-ig látható tárlatot jövőre Horvátországban is bemutatják.

Bővebb információk itt.

A nyitóképen a Szapáry rakpart (ma Riva), középen az Adria palotával, 1910 körül egy színezett képeslapon. Előtérben a Magyar-Horvát Tengeri Gőzhajózási Társaság egyik gőzőse. A nevét Szapáry Gézáról kapta, aki Fiume magyar kormányzója volt 1873 és 1883 között. Két fia, Pál és László is kormányzók voltak pár évig a századfordulón. Forrás: ritkanlathatotortenelem.blog.hu