Magyarok építettek zenei hidat a Balkán és Nyugat-Európa között

Művészet

Sikerrel zárult a MOST projekt, a Magyarországról indult, a balkáni és a nyugat-európai zeneipart összekötő úttörő kezdeményezés első, mintegy négyéves fázisa.

MOST Fotó: Kovács Bálint
Fotó: Kovács Bálint

A MOST nemcsak a térségben, hanem egész Európában példaértékű: egy rendkívül diverz régió teljes iparágának fejlesztésére tett – sikeres – kísérletet a 4 millió eurós projekt. A Hangvető és a MOST partnerszervezetek nemcsak pénzügyi támogatást, hanem szakmai képzéseket, mentorálást, gyakornoki lehetőségeket és kiterjedt kapcsolatrendszert is kínáltak a több mint 500 résztvevőnek. Összesen 30 zenekar, 80 menedzser, 60 fesztivál és klub és 20 helyi projektet megvalósító szervező vett részt a programban – mind a népzene, mind a világzene tágabb területéről. A MOST hatására létrejött egy új, az európai piacon és kapcsolati hálóban otthonosan mozgó szakmai generáció – írják közleményükben a projekt magyar szervezői. 

A balkáni zene eljutott egy szélesebb, európai közönséghez, ami a régió pozitív megítélésére és identitásuk erősödésére is visszahat. Több zenei exportiroda jött létre a térségben a projekt közvetett hatásának köszönhetően, a térség művészeit egyre több nyugat-európai fesztivál szerepelteti – teszik hozzá. 

Kiemelik: a MOST kiemelt figyelmet fordított a balkáni zene sokszínűségének bemutatására. A projektben elektronikus, kísérleti, a hagyományos zenéből új irányokba induló művészek is otthonra találtak. Románia, Szerbia, Bulgária, Észak-Macedónia, Montenegró, Horvátország, Albánia, Koszovó és Bosznia-Hercegovina művészei és zeneipari szakemberei vettek részt a projektben, amelynek egyik fő üzenete a sztereotípiák lerombolása; egy izgalmas térség újrafelfedezése volt. A zenészek megismerését segítendő a Balkánon kívüli európai fesztiválok is résztvevők és partnerek voltak.

Mint írják, a Hangvető további projekteken keresztül viszi tovább a projekt örökségét, és folytatja a kiépült szakmai hálózat építését.