A MotorkerékPálosok nyomában

Hargita megye legmagasabban fekvő települése, az 1250-1400 méter tengerszint feletti magasságban elhelyezkedő Hargitafürdő korábban bányásztelepülés volt – kaolinkitermelés zajlott itt –, 1898 és 1914 között Csíkcsicsó része lett, jelenleg üdülőtelep, közigazgatásilag Csíkszeredához tartozik. De már a régi időkben is nagy hírük volt az itteni borvízforrások és mofetták csodatevő hatásának, amelyek szív- és érrendszeri megbetegedésekre, krónikus gyulladásokra javallottak. Hargitafürdő kedvelt kirándulóhely, sípályák, kalandpálya, hegyi kerékpárút, korcsolyapálya, friss levegő és a fenyvesek szépsége fogadja az ide látogatókat – akik érkeznek is szép számban, főként a téli időszakban.

De nem csak sportolási, gyógyulási és kikapcsolódási lehetőséget találunk Hargitafürdőn, a lelki feltöltődésre, lelassulásra, megnyugvásra, Istennel való kapcsolatunk erősítésére is alkalmunk nyílik a Szent István-kápolnában és a mellette épülő kolostorban. Két pálos szerzetes teljesít itt szolgálatot: a szerzetesrend erdélyi elöljárója, a hargitafürdői rendház vezetője Bátor Péter Botond atya és Szűcs Ferenc Imre testvér.

Több mint kétszáz év után tért vissza Erdélybe az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend: hosszú előkészületi munka után 2014 januárjában a hargitafürdői Szent István-plébánián és az ahhoz tartozó (kisebb) kápolnában két pálos szerzetes kezdhette meg szolgálatát. Nem elhagyatott helyen, de mégis távol a világ zajától. A kápolna és az újonnan épülő kolostor felé közeledve a rendház vendégháza előtt elhaladva motorkerékpárt pillantunk meg. A helyieknek és gyakran ide látogatóknak már nem újdonság, hogy itt parkol, mint ahogy az sem, ha egy pálos szerzetest motorozni látnak.

Bátor Péter Botond tartományfőnök mintegy tíz évvel ezelőtt a budapesti kolostorból érkezett Hargitafürdőre. Korábban Pécsen is szolgált, itt kezdődött a motorozás is, de ennek akkor még gyakorlati okai voltak – mesélte. Pécsen ugyanis 2003-ban bevezették a parkolódíjat, és ekkor egy rendtársával közösen úgy döntöttek, hogy vesznek egy motorbiciklit. – Alapjáraton véve nem volt benne semmiféle pasztorációs cél, csak annyit szerettünk volna, hogy a lenti templomunkba be tudjunk menni, és hogy ne kelljen a parkolással bíbelődni. Jártunk biciklivel is, csak amikor sietni kellett, nem volt annyira könnyű a meredek úton felmenni. Azt is megtettük, de amikor jönni-menni kellett, akkor jobb volt a motor.

A pálos atya azt is felelevenítette, hogy a motoros élményei ennél korábbra nyúlnak vissza. – Erdélyt úgy ismertem meg, hogy 1981-ben a plébániánkról két fiatal motorral jött ki, költséghatékonyabb volt, ha ketten jövünk egy motorral, és én akkor utasként jöttem. Egy akkor nagy slágernek számító Pannonia motorral utaztunk, de azért az nem olyan volt, mint a mostaniak, a ruházat sem, az utak is borzalmasak voltak, esett az eső, áztunk-fáztunk, de nagyon nagy élmény volt. 1985-ben szereztem meg az autóra a jogosítványt, 1990-ben motorra. Túl sokat nem motoroztam akkor, mert 1987-ben jelentkeztem a szemináriumba, utána egyházmegyés kispap voltam, 1990-ben léptem be a rendbe, és utána egyáltalán nem ültem motoron egészen 2003-ig.

Motoros zarándoklatok indulnak

Már Pécsett, az első motor megvásárlása után megkeresték a pálos szerzeteseket világi motorosok, hogy közösen szervezzenek programokat. Ez akkor nem valósult meg, Bátor Botond atya Pálosszentkútra került szolgálni, ott is járt motorral, de még mindig csak funkcionálisan használva. Aztán 2008-ban megszervezték az első motoros zarándoklatot. – Megkerestek motorosok, hogy jó lenne, ha közösen szerveznénk valamit, és arra gondoltunk, hogy legyen egy motoros búcsú. Akkor már hallottam, hogy Lengyelországban, Częstochowában van ilyen. Először 2009-ben mentünk ki ide, hatalmas élmény volt, mintegy húszezer motoros vett részt, Magyarországról körülbelül százan jöttek. Ezt követően – a pandémia időszakát leszámítva – minden évben mentünk. De Pálosszentkúton is évről évre megszervezzük. Hallottuk továbbá, hogy 2007-ben már volt egy motorosoknak szervezett mise Ecséden, velük is találkoztunk. Közben megkértek Mátraverebély-Szentkúton, hogy ott is szervezzük meg a motoros búcsút, amiről látom, hogy talán Magyarországon a legnagyobb lesz majd valamikor, mert akár vonzás tekintetében, akár Mátraverebély-Szentkútnak a dinamikáját tekintve nagy esély van erre. Aztán Máriagyűdön is voltunk zarándoklaton, azt a helyi motorosok szervezték. Egy időben Celldömölkre is jártunk, nemrég kerestek meg, hogy szeretnék, ha Csatkán, az ottani búcsújáró helyen is szerveznénk búcsút – sorolta Bátor Botond.

A magyar pálos rend lelki és szellemi vonzásában kialakult motoros közösséghez tartozók MotorkerékPálosoknak hívják magukat. A Petőfiszállás–Pálosszentkúton megrendezett motoros zarándoklatot azzal a szándékkal indította a rend, hogy a pálosok közelebb kerüljenek olyan emberekhez, akik motoroznak és keresztények, illetve akik valamilyen formában érdeklődnek a kereszténység és a motorok iránt – olvasható a honlapjukon. A MotorkerékPálosok olyan szeretetközösség, amely útjait és zarándoklatait a magyar pálos rend ünnepeihez, Mária tiszteletéhez és a hazaszeretethez kapcsolja. Több ezer kilométert tettek meg már együtt.

Évek óta megszervezik a Pálosok nyomában elnevezésű motoros zarándoklatot, amely során olyan helyeket érintenek, ahol pálos kolostorok vannak vagy voltak valamikor. Így járták körbe a Balaton-felvidéket, Felvidéket, voltak Délvidéken és Újvidéken. Az egyhetes túra során más történelmi helyeket is megtekintenek, templomokat, búcsújáró helyeket.

– Nem tudom, hogy kinek a fejében született meg a MotorkerékPálos elnevezés, de nagyon találó. Nem vagyunk se egyesület, se alapítvány. Az együttlétünk halála lenne egy ilyen szerveződés. Ez csak a pálos rendhez kapcsolódik, bármit szerveznek, akkor azt egyeztetjük, és ami belefér ebbe a világba, az mehet. Azért sem nagyon akartam egyesületet, mert annak már egy kicsit kizáró jellege van. Néhányan szeretnék, hogy mint más motoros egyesületeknél, válogassuk meg, hogy ki jöhet hozzánk, ki nem. Ezt egyáltalán nem akartam. Úgy indítottuk ezeket az utakat, hogy bárki, bármilyen világnézettel jöhet, és jöttek is.

Van egy negyven-ötven emberből álló mag, amely általában jelen van a programokon, de mintegy háromszáz motoros csatlakozott már ilyen vagy olyan formában hozzájuk.

Kérdésünkre, hogy miben más egy pálos motoros zarándoklat egy átlagos motoros túránál, az atya kifejtette, fontosnak tartják, hogy mindennap imádkozzanak és mindennap tartsanak misét. – Esténként kötetlen beszélgetés van, sörözés, jó hangulat, de elsősorban az köt össze bennünket, hogy együtt imádkozunk. Ugyanakkor az útjaink célpontjai mind olyanok, amelyek elsősorban hitünkhöz, másodsorban a kultúránkhoz kapcsolódik. Mindenhol, ahol megállunk, imádkozunk, és foglalkozunk kicsit a hely megismerésével is. Általában különböző motorozási képességű emberek vannak közöttünk. Sok motorosszerveződésnél a jelentkezési lapon fel kell tüntetni, hogy milyen motorod van, mekkora gyakorlatod, és aszerint sorolnak be bizonyos kategóriába. Mert teljesen más élvezet a különböző típusú motorokon menni. Többnyire már úgy szedik össze a túrákra a motorostársakat, hogy nagyjából egy szinten tudjanak haladni. Nálunk ez nincs, szoktam is látni, hogy egy-egy nagyon jó motorosra néha rájön, hogy kicsit előremenjen a szerpentinen, mert már nem bírja azt, hogy mögöttem pöfögjön – mosolyog. Elmondta, hogy régebben 25-30-an is mentek egyszerre, az utóbbi időben viszont hét-nyolc személyes csoportokra osztva túráznak. Minden évben bejárják a Mária-kegyhelyeket, a pálosokhoz kötődő helyeket, nagyobb búcsújáró helyeket, így a csíksomlyói pünkösdi búcsúra is szép számmal érkeznek motoros zarándokok. De nagyobb külföldi túrákon is jártak. Úgy véli, az, hogy pálosok és szerzetesek, sokat jelent abban, hogy a társaságot egységben tudják tartani egy zarándoklat során. – Amikor nem vagyunk ott, szoktuk hallani, hogy van egy-két bajusz-összeakasztás. De amikor ott vagyok, akkor eleve odalépek. Szeretem, ha konfrontálódunk, de vannak helyzetek, amikor ez nem konfrontáció, hanem gyermekes dolgokon való összekapás, és annak semmi értelme sincs. És nem véletlen, hogy nem is nevezünk ki senkit, aki vezetné a csoportot. Van egy hetvenkét éves barátunk, ő szervezi a gyakorlati dolgokat, a szállásfoglalást és bizonyos programokat is. Volt egy nagyon jó barátunk, pár éve eltávozott, ő volt az, akit elfogadott mindenki, mert olyan személyiség volt. Mindenkit fölhívott, mindenkivel beszélgetett, megkérdezte, hogy van. Ő is nagyon jól kezelte a konfliktusokat, nagyon jó dumája volt. Mindenki szerette, és magától alakult ki az, hogy ha ő mondott valamit, mindenki elfogadta, mert érezték, hogy olyan ember, akinek nincs érdeke van ebben, hanem szeretettel fordul feléjük. Úgyhogy kell egy pásztor, aki ezt az egész közösséget egyben tudja tartani, és alapjában nagyon jó hangulatú együttlétek ezek.

Úton lenni

Bátor Péter Botond pálos atya nemcsak motoros, hanem gyalogos, buszos, vonatos, kerékpáros zarándoklatokat is szervez. A motoros zarándoklatoknál az az érdekes, hogy ott útközben kevés az egymás közötti kommunikáció – mutatott rá.

– A buszban többet tudunk beszélgetni egymással, illetve elmélkedéseket tarthatok az embereknek, amit nagyon szeretnek. A motoros zarándoklatnál nagyon fontos, hogy állomásról állomásra mit viszel a bukósisakban. Mert az élet fejben dől el. És a zarándoklás, egy ilyen közös út valahogy egy miniélet: ami a fejemben van, az van körülöttem. A túrák során látom, hogy ki az, aki nem bír magával, és érzem, hogy hozta magával otthonról és ott van vele még az, ami talán nehéz. Ott van a bukósisakban, és azt szépen ki kell rázni onnan. És a második-harmadik napra szépen kirázódik. S akkor már látom a tükörben, hogy jól van, rendben van, most már úgy jön, hogy vállalható. Én magam is így vagyok, hogy a motorozás közben a legintenzívebb a gondolatok özöne. Persze a mai technikával már lehet a bukósisakban is zenét hallgatni, meg olyan motorok vannak, amiken van hangszóró, de ezeket én nem szeretem. Alapjában véve csak az egyfolytában zúgás van, vagy hogyha olyan úton vagy, nagyon élvezed a kanyarokat vagy az előzéseket, de legfőképp mégiscsak a gondolataid vannak veled. Biztos vagyok benne, hogy a motorbalesetek nagy része egyrészt technikai probléma, másrészről annak a következménye, hogy a fejben valami rendetlenség van. Úgyhogy az életet a fejben lehet megtartani és a fejben lehet elrontani.

Botond atya már motoros pálosként érkezett Hargitafürdőre. Mint mondta, részben könnyű dolga volt, hogy az itteni emberek ezt elfogadják, hiszen előtte két évig Barnabás atya szolgált ott, aki szintén motorozott, tehát láttak már pálost motorbiciklin. Elfogadják, úgy érzik, ez nem lóg ki a pálos életvitelből. A helyi motorosokkal is szerveznek programokat, évadnyitó és szezonzáró motorosáldást is tartanak. Vannak már erdélyi motorkerékpálosok, akik csatlakoztak a közösséghez, ők is részt vesznek a zarándoklatokon, túrákon.

Gyakran megkeresik őt olyan édesanyák, nagymamák, akiknek a gyerekük, unokájuk motorozik, hogy vigye el őket túrákra, hátha „jobb útra tér” a gyermek. Olyan családok is felkeresik, ahol tragédia történt, a szülők motoros balesetben veszítették el a gyermeküket. – Nem harag van bennük a motor iránt, hanem mérhetetlen fájdalom, és úgy érzik, hogy valahogy jobban meg tudom érteni őket. Ha harag lenne bennünk, meg sem keresnének, de jönnek, mesélnek. Ezek nagyon megrendítő pillanatok. Szoktunk is külön imádkozni az úton elvesztett motoros barátainkért, és szentmisét is ajánlunk fel értük. És valahogy ez is egyfajta korlát azoknak, akik motorra ülnek. Bár nem szeretem, ha túl sokat beszélünk erről, mert az sem jó. Megvan a helye, hogy mennyit kell erről beszélni. Nagyon jó egy rendőroktatás például, Magyarországon hívtunk is oktatót, hogy tanítson, de sokat nem lehet erről beszélni. Ha úgy ül fel valaki a motorra, hogy jaj Istenem, nehogy valami baj legyen, akkor inkább ne üljön fel. De ilyen az élet is, nem a kátyúkat kell nézni, ha megyünk az úton, hanem azt, hogy merre megyünk. Mert ha kátyút nézek, úgyis bele fogok menni, de az, hogy merre menjek, nagyon fontos. És amerre nézel, arra mész.

A motorosközösség együttlétein próbál arra figyelni, hogy a hittel és a motorozással kapcsolatosan olyan párhuzamokat mutasson fel, amelyek segítik a résztvevők mindennapjait.

– A közös együttlétek során is azt kell segíteni, akiben harag van vagy akinek háborog a szíve. Mert a szíved azzal táplálkozik, amivel eteted. Tehát ha együtt vagyunk egy hétig, akkor nagyon fontos, hogy olyan dolgokkal etessük a szívünket, amelyek gazdagítják és erősítik. Mert lehet hülyeséggel is etetni, haraggal, pitiáner bőcsködésekkel, amiknek semmi értelmük nincs. Szoktak egymás között kicsit bőcsködni, de amikor együtt vagyunk, ezt is próbálom visszafogni. Mert nem azért vagyunk együtt, hogy vagánykodjunk, kinek mije van, hanem teljesen más szempontokat kell szem előtt tartani, és ezeket igyekszem összekapcsolni a gyakorlati élettel.

A pálos szerzetesrend erdélyi elöljárója azt is megosztotta velünk, hogy noha korábban sokat járt Erdélyben, a Hargitafürdőre való költözést követő két év nagyon nehéz volt számára. Mint mondta, elkövette azt a hibát, amit általában az emberek elkövetnek akár egy kapcsolatban, akár ha egy új helyre kerülnek: elvárásokat támasztanak akaratlanul is, és mást kapnak. Ilyenkor pedig azt mondják, hogy csalódtak a másikban.

– De igazából nem a másikban csalódott, hanem a saját elvárásaiban. Én is így voltam. Rájöttem két év után, hogy ne azt szeressem, amit elképzeltem, hanem azt szeressem és keressem, ami van. És attól fogva egy év alatt az elvárásaimat szépen leraktam. Onnantól kezdve már igyekeztem nézni és látni azokat, amik itt vannak és ami igazán szerethető itt. Persze nem csuktam be a szemem, mert látom, hogy sok minden van, ami esetleg nincs rendjén, de minden kultúrában, minden társadalmi helyzetben vannak nagyon szép dolgok és vannak nagyon rosszak is. Nagyon fontosnak érzem azt, amire a leginkább kellene figyelnünk, hogy mi zajlik bennünk, a belső világunkban. A világban egy nagy háború van, de ha otthon nincs béke, akkor hiába várjuk azt, hogy Ukrajnában béke legyen. Családok, akár testvérek, akik korábban együtt játszottak, sülve-főve együtt voltak és nagyon szerették egymást, bizonyos kor után egymásnak esnek pitiáner dolgok miatt. Mert a belső világukba olyan dolgokat engedtek be, amiket nem kellett volna, és sok olyan értéket hagytak el, amiket meg kellett volna őrizni.

Hargitafürdőn 2020-ban kezdték el építeni az új pálos kolostort – az elcsendesedést szeretné segíteni ez a helyszín, azt, hogy aki ide eljön, lelje meg azokat a pontokat, amelyek alapján vissza tud találni önmagához, és ezáltal a környezetében is többet tudjon segíteni.

– Itt fönn a hegyen Imre testvérrel ketten nem biztos, hogy mindent jól tudunk csinálni, de legalább az ilyesfajta lehetőséget tudjuk biztosítani. Ha pár embernek ezzel segítünk, az már jó. Volt már példa arra, hogy eljöttek ide különböző területeken tevékenykedő emberek, és úgy láttam, hogy más emberként mentek el. Nem elég, ha valaki más ember lesz, az is nagyon fontos, hogy a következő napot már az új döntései alapján hozza meg, és idővel se rázódjon vissza a régi kerékvágásba. Nem nagy döntésekre gondolok, hanem a szokásaira, az életvitelében levő dolgokra, amelyeken lehet egy picit hangolni, és akkor már egy kicsit más lehet az élete – zárta a beszélgetést a pálos szerzetes.

A beszélgetés teljes változata a Magyar Kultúra magazin kocsi, bicikli témájú lapszámában jelent meg (2023/7).