A Műtárgyak Éjszakáján feltárulnak a múlt titkai

Program

Kit neveztek az első magyar divattervezőnek? Hol volt a pesti Chicago? Mit nevezünk fehér mesterségnek? Mi köti össze Fajó Jánost és Victor Vasarelyt? Kik a műkereskedelem legjei? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak a Műtárgyak Éjszakája Fesztivál résztvevői, miközben műtárgyak után nyomoznak.

A Light Art Museum Budapest, a Műtárgyak Éjszakája Fesztivál egyik helyszíne
A Light Art Museum Budapest, a Műtárgyak Éjszakája Fesztivál egyik helyszíne

Idén május 23–25. között 71 helyszínen összesen 113 programmal várja a látogatókat a Műtárgyak Éjszakája Fesztivál. Nyolcadik alkalommal rendezik meg az eseménysorozatot, amelyen idén először vesz részt a Hungarian Art and Business (HAB), a Bélyegmúzeum és a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont. A háromnapos fesztiválon a látogatók izgalmas kulisszatitkokat tudhatnak meg a műtárgyak életéről, végigkövethetik történetüket egészen a készítésüktől az aukciókat követő utóéletükig.

Három műtárgy, Rippl-Rónai József Vörösruhás nő című falikárpitja, egy Viktória-mintás herendi porcelán teáscsésze és egy Tamás Lóránt aranyműves által újratervezett férfikaróra kap kiemelt szerepet az esemény kommunikációjában: történetüket Jordán Adél színművész meséli el versben. Az érdeklődők olyan érdekes részleteket tudhatnak meg róluk, mint hogy hogyan lett egy 18. születésnapi ajándékból háborús szimbólum, vagy hogy milyen csellel ajándékozhatott a Herendi Porcelánmanufaktúra teáskészletet az angol királyi családnak.

Szépművészeti Múzeum Grafikai restaurátor műhely Műtárgyak Éjszakája Fesztivál 2023.jpg
Vezetés a Szépművészeti Múzeum grafikai restaurátorműhelyében a Műtárgyak Éjszakája Fesztiválon 2023-ban

A háromnapos fesztiválon számos galéria és múzeum várja a látogatókat, többek között a Ludwig Múzeum, a Light Art Múzeum, Gül Baba Türbéje, a ZsdrálArt Galéria, a K.A.S. Galéria, sőt a Clark Hotel Budapest és a Pesti Vigadó is készül az eseményre. A kiállítások, tárlatvezetések és szakmai előadások mellett műterem- és műhelylátogatások is szerepelnek a programkínálatban. Az esemény alkalmából megnyitja kapuit a Budapest Art Factory, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, és be lehet pillantani a Szépművészeti Múzeum 150 éves grafikai restaurátorműhelyébe, derestaurátori bemutatók, tematikus séták, kerekasztal-beszélgetések és filmvetítések is gazdagítják a programválasztékot. Művészeti sétát vezet Cakó Kinga divattervező és Simkó Beatrix Trisha koreográfus, kortárstánc-művész, Jordán Adél színművész vezetésével pedig az érdeklődők e-rolleren járhatják be a várost.

Izgalmas workshopokból sem lesz hiány. A vállalkozó szelleműek a Herendi Porcelánmanufaktúrában készíthetnek porcelánrózsát vagy festhetnek a különleges anyagú tárgyakra, míg Edőcs Mártával saját üveg ékszereket tervezhetnek és hozhatnak létre. Aki a múltba tekintene vissza, Pasztircsák Laurával képeslapot hímezhet gyermekkori fényképek alapján, aki pedig a jövőbe nézne, a FISE Galériában a KACS Műhely workshopján hozhat létre futurisztikus tereket kollázsolással. A punching technika elsajátítására is lehetőség lesz Vidra Réka jóvoltából, akinek a segítségével kulcstartókat készíthetnek a programon részt vevők.

A kisgyermekes családokra is gondoltak a Műtárgyak Éjszakája résztvevői. A KÉPEZŐ Galériában bábelőadással készülnek, Hajas Katinka képzőművész foglalkozásáról pedig saját készítésű fluoreszkáló gipszfigurákkal térhetnek haza a kreatív lurkók.

A fesztivál szervezői fontosnak tartják, hogy a művészet mindenkihez eljusson, így nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy fogyatékkal élők számára is kínáljanak programokat. A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria audionarrált és jelnyelvi tárlatvezetéssel a siketeket és nagyothallókat várja, a Vasarely Múzeum speciális workshoppal készül a látásban korlátozottaknak, míg a Kassák Múzeum a tanulásban vagy értelmileg akadályozott látogatóknak szervez tárlatvezetést. Az érzékenyítésre is figyelnek a szervezők. Az Iparművészeti Múzeum a Tapintható szecesszió programmal bizonyos műtárgyakat a fizikai érzékelésen keresztül bemutatva szeretné bevonni a vak, gyengén látó és látó érdeklődőket egyaránt.

A programok bérlettel látogathatók. A jegytípusokról és a programokról részletek itt.

Fotók: Árvai Dóra / Műtárgyak Éjszakája Fesztivál