Felsőiszkázon született, eredetileg Nagy Istvánnak hívták, de első írói megjelenése, 1958 óta Ágh néven publikál. Bátyja a szintén Kossuth-díjas költő, műfordító Nagy László. 1956-tól a pesti egyetem bölcsészkarán magyar-könyvtár szakon tanult, a diploma megszerzése után az Építők Szakszervezetében, majd a Népművelési Intézetben volt könyvtáros, ezt követően a Munka című lap kulturális rovatát vezette. 1967–1968-ban Jugoszláviában, Macedóniában járt tanulmányúton. 1971 óta gyakorlatilag szabadfoglalkozású író, de 1975-ben vezette az Új Írás versrovatát, 1985–1990 között a Magyar Nemzet publicistája volt, 1997-től a Hitel főmunkatársa.
Irodalmi pályájának kezdete szorosan kötődik a hatvanas évek közepén indult Hetek költőcsoporthoz. Első verseskötete, a saját költői hangjának keresését dokumentáló Szabad-e énekelni? 1965-ben jelent meg. Ezt követő köteteiben szinte állandóan visszatérő motívum a szülőföld, a gyermekkor világa utáni vágyakozás, illetve a nagyvárosba, az idegen világba csöppenő lírai hős elbizonytalanodása. A két világ határán mozgó én szomorú, kesernyés-elégikus hangú költeményekben nyilvánul meg. A hetvenes évek elején megjelent kötetek (Jóslatok az újszülöttnek, A tündér megkötözése) középpontjában az egyén és múlt, az egyén és közösség viszonya, a költői szereptudat kérdésköre áll.
Később a személyesség fokozódik, a versek formájában is bizonyos klasszicizálódás, letisztultság figyelhető meg. Válogatott verseit tartalmazó kötetei közül igen jelentős a Boldog vérem és a Mivé lettél című kötete. A kétezres években is sorra jelennek meg verseskötetei, legutóbb 2020-ban Szélcsend címmel publikálta hat ciklusból álló versgyűjteményét.
A hetvenes évek elejétől a próza is jelen van Ágh István életművében,
első, irodalmi riportokat, naplójegyzeteket tartalmazó kötete, A madár visszajár 1973-ban jelent meg. A Kemenesalját idézi a Dani uraságnak című szociográfiai műve; gazdag szellemi, művészi kapcsolatairól adnak számot esszégyűjteményei (Egy álom következményei, Ahogy a vers mibennünk, Szavak honvágya).
Az Egy álom következményeiben így fogalmaz: „Ha nem ismerem szülőföldem fáit, madarait, ember-lakóit, ha nem tudom elképzelni azt a földet, amelyen állok, úgy, hogy közben halljam a szekerek zaját, érezzem a régi nyár melegét, a verejték, a vér és nászi test szagát, akkor még fölfújatlan léggömb sem vagyok, csak pötyörödött mása a szélfújásban. Olvashatok, ha nem sírom el magamat a szomorúságon, és nem tudok fölmosolyogni belőle. Hiába minden újságrendelés, könyvtári adat, klub-belépő, ha csak elfelejtem miatta magamat és a világot. A műveltség okos ébrenlétem fönntartója legyen és ne altatóm!”
Az életmű egészében kiemelt helyük van önéletrajzi ihletésű írásainak, az Egymás mellett című kisregénynek, a Kidöntött fáink suttogása című kötetnek, amely a Nagy család lírai, egyben szociografikus jellegű története a 17. század végétől az 1960-as évek végéig. 1993-as, Rókacsárda című nagyregénye a második világháború utáni évtizedek személyiséget romboló világát mutatja be. Sajátos kompozíciójú elbeszéléskötete, az Árokból jön a törpe lapjain négy évtized történelme elevenedik meg. Az elégikus hang, a rezignáció azonban oldódni látszik gyermekeknek szóló műveiben, verseiből a Krumplinyomó-huszár kötetben kapunk ízelítőt, s a nyolcvanas években két meseregénye is született, a Struga manó csöngölődzik és a Felekirály.
Műfordítóként jelentős szerepe van a délszláv, valamint a lengyel, cseh, finn, észt mű- és népköltészet megismertetésében.
Munkásságáért számos rangos díjjal ismerték el: két ízben József Attila-díjat, 1992-ben költői, írószociográfiai és műfordítói munkásságáért Kossuth-díjat kapott. 1994-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét, 1995-ben a Magyar Művészetért Díjat vehette át, 2005-ben Déry Tibor-díjjal, 2007-ben Arany János-nagydíjjal jutalmazták. 2008-ban a Radnóti Biennálé költészeti fődíját vehette át, 2009-ben Prima díjas lett. Megkapta a 2010-es Győri Könyvszalon alkotói díját, 2013-ban a magyarság és Európa történelmi értékrendjét sokoldalúan kifejező, magas szintű irodalmi életműve elismeréseként a 2012. évi Péterfi-díjjal tüntették ki. 2014-ben a Nemzet Művésze díj birtokosa lett. 2016-ban megkapta a Kölcsey Társaság által alapított Kölcsey-emlékplakettet, 2018-ban Magyar Örökség díjjal jutalmazták, idén pedig a Magyar Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetéssel ismerték el.
Nyitókép: Ágh István a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetés átvételekor. Fotó: Illyés Tibor / MTI
