Végkiárusítás címmel jelent meg tavaly egy munkásságát összegző kötet, amiből számomra az érzékelhető, hogy a pályáján nincsenek fontos és kevésbé fontos alkotások, mind valamilyen meghatározó személyes indíttatásból született.
Minden filmemet azért készítettem, mert foglalkoztatott valami. Nem csináltam éjjel-nappal filmeket, nem jegyzek huszon-egynéhány nagyjátékfilmet. Mindig akkor fogtam hozzá, amikor felhorgadtam valami miatt vagy valami ellen, és mindez kikívánkozott belőlem. Ez lehetett egy erős kritika, egy mély érzés vagy egy kemény korrajz; annak lenyomata, hogy hogyan él az elképzelt nép, és a magukat politikusnak képzelők szerint hogyan kellene élnie. Ezt ütköztettem, amiből mindig valami egészen kegyetlen dolog jött ki.
Az ironikus, groteszk látásmód a habitusából fakad?
Igen, és a történetből. Vannak témák, amiket kizárólag ironikusan lehet ábrázolni. Abban az időben az államapparátus olyan faramuci ravaszsággal dolgozott, hogy ha egy filmes bárhová letett egy kamerát, hogy mindezt megmutassa, abból izgalmas film született.
Néhány történelmi esemény erősen meghatározta az ön világlátását: 1956 fontos év volt a filmjeiben is megjelenő kiábrándulás tekintetében.
1956 az egész életemet meghatározta. Az életem értelme az volt, hogy átéltem a forradalmat, és bár tizennégy éves voltam, teljesen érett fejjel tudtam a dolgokat végiggondolni és a rezüméjét összegezni. Hihetetlen öröm, majd borzalmas fájdalom és kétségbeesés volt bennem, ami évtizedekig elkísért. Ez annyira meghatározó élményem, hogy ha visszanézek, nem is találok fontosabbat. A filmjeimet is meghatározza a csalódás élménye. Ez ma is bennem van, még ha nem is vagyok ellenzéki, a csalódottság és a félelem mocorog bennem.
Ön is említette, hogy az alkotásai erősen az adott korról szólnak. Mitől lehetnek mégis örök érvényűek?
A Veri az ördög a feleségét című, több mint negyvenéves filmemet éppen nemrég vetítettük Mohorán, a Tolnay Klári Emlékházban. Pásztor Erzsivel voltunk ott – ő él már csak a főszereplők közül –, és elsöprő siker volt. Az igazság mindig érvényes lesz.
Sok fiókban maradt forgatókönyve van.
Vagy húsz. Ezek most sorra jelennek meg könyv alakban, de a megfilmesítésükről már letettem. Ötletek is akadtak bőven, amikből el sem készült a forgatókönyv. Ez egy ilyen szakma.
Most mi foglalkoztatja?
A tanítás és a Záróra után című forgatókönyvünk, amit Temesi Ferenccel közösen jegyzünk. Ez A nagy generáció-trilógia befejezése lenne Kiss Marival. Az érdekel, hogy létezhet-e még szerelem egy bizonyos koron túl. Mi mást írhatnék?! Én a nagy generáció tagja, szemlélője, krónikása vagyok. Örülnék, ha megvalósulhatna, és kicsit szomorúsággal tölt el, hogy ez már a befejezés.
Fotók: Kultúra.hu/Beliczay László
