A Petőfi-híd pesti lábánál, a Bálna mögött, a Nehru parton augusztus 19. és 22. között a kultúráé és az irodalomé a főszerep: a Művészkert különleges nagyszínpadán három nap alatt 8 program és 22 fellépő várja az érdeklődőket felolvasóestekkel, koncertekkel, zenés előadásokkal.
A színpadot könnyű lesz messziről is észrevenni, ugyanis mellette egy hatalmas könyvtorony magasodik majd, amely a magyar irodalom legnépszerűbb könyveit szimbolizálja. A különleges installáció a programok idején színpadként funkcionál majd, az előadások között pedig látványosságként ékesíti Budapestet, és rendhagyó fotófalként kitűnő helyszín lehet a pillanat megörökítésére, becsekkolásra is.
A programsorozatban különleges előadások, performanszok kelnek életre a színpadon: kortárs írók, zenészek és színművészek irodalmi művek, a magyar irodalom klasszikus és kortárs alkotásai köré szerveződve beszélgetnek és improvizálnak zenében. A programok között éppúgy megjelenik Pilinszky János, Kaffka Margit, Kosztolányi Dezső vagy Szabó Magda életműve, mint Varró Dániel, Háy János és Zalán Tibor kortárs reflexiói. Az irodalom nemcsak a könyvekben lakozik, hanem az olvasás közösségi, összművészeti élmény – ezt mutatják meg a rendezvény 3 napján.
Az esemény szerkesztő-házigazdája Juhász Anna irodalmár, aki így ajánlja a programot:
„Mindhárom napnak van egy mottója, amely már alapjaiban meghatározza, hogy mire is számíthatunk. Líra, Dráma, Epika – a szent, a profán, a népzene, a mese, az érzelmek találkozása, a szabadság. Sok esetben olyan motívumokat helyeztünk középpontba, amelyek kapcsolódnak az ünnephez (szabadság, egyesítés, kenyér, ünnep) vagy aktuálisak a jelen életünkben (szerelem, életöröm, áldás, centenárium). Bízunk abban, hogy a közönséggel együtt gondolkodva, sokszor egyedi, erre az alkalomra létrejövő előadásokkal meghatározó művészeti programokat mutathatunk, s ebben a tükörben magunkat is meglátjuk: hisz az irodalom, egy-egy könyv minden alkalommal bennünk folytatódik.”
A programok délután 14 órakor kezdődnek, 20-án kettő, 21-én, szombaton és 22-én vasárnap három-három, egyenként 60 perces blokkban. Néhány név a közreműködők közül: Varró Dániel, Háy János, Trill Zsolt, Lackfi Dorottya, Prieger Zsolt, Törőcsik Franciska, Jónás Vera, Tompos Kátya, Hrutka Róbert, Wunderlich József, Szalóki Ági, Kerekes Vica, Dresch Mihály, Barabás Lőrinc és sokan mások.
Nyitókép forrása: a Juhász Anna Irodalmi Szalon Facebook-oldala