shutterstock_2406219063.jpg

A Német PEN Központ nem engedi a tagjai közé az AfD-hez tartozókat

A Német PEN Központ pénteki hamburgi közgyűlésén egyhangú határozatot fogadott el arról, hogy a jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt tagjai nem lehetnek a nemzetközi írószövetség német tagozatának tagjai – jelentette be a német PEN szervezet szombaton.

Michael Landgraf, a német PEN főtitkára a döntést azzal magyarázta, hogy az AfD és a PEN írószövetség által vallott értékek és célok nem összeegyeztethetetlenek.

A PEN Nemzetközi Alapokmánya a szervezet tagjait arra kötelezi, hogy befolyásukat a nemzetek közötti megértés és kölcsönös tisztelet előmozdítására, valamint a bármilyen formában megjelenő gyűlölet elleni küzdelemre fordítsák. A német PEN közleménye szerint azonban az AfD élesen szembenáll ezekkel az alapelvekkel, mivel politikai programjának célja, hogy nyomatékosítsa és elmélyítse a nemzeti és kulturális határokat.

A Német PEN Központot száz évvel ezelőtt alapították. A PEN betűszó a Poets, Essayists, Novelists (költők, esszéisták, regényírók) kezdőbetűiből áll össze. Németországban jelenleg két PEN szervezet működik, a PEN Berlint 2022-ben alapították azt követően, hogy a Német PEN Központ nem tudott megállapodni a vezetés stílusáról.

Ez is érdekelheti

Új tagokkal és közös célokkal erősödött a Magyar Teátrumi Társaság

A szaporodó színészképzésekről, a művészeti fesztiválok támogatásáról és a művészeti életpályamodell kérdéséről is szó esett a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) őszi közgyűlésén, amelyet november 10-én rendeztek a Nemzeti Táncszínházban.

Támogatásra pályázhatnak a vallásos könnyűzenészek

Félmilliárd forint keretösszegű vallásos könnyűzenei pályázat indul november 25-én.

Lehet jelentkezni a Könyvtári kihívás 2025/2026 pályázatra

Már lehet jelentkezni a Könyvtári kihívás 2025/2026 pályázatra, a Könyvtári Intézet honlapján elérhető a pályázati csomag – mondta el Vincze Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna november 5-i adásában.

Nyolcszázmilliárd forintnyi fejlesztést terveznek a kulturális területeken

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be a terveket.