Maria Adélaide Nielli néven az olaszországi Torinóban látta meg a napvilágot egy szerény körülmények között élő, ötgyerekes családban. Ötéves volt, amikor suszter apja a családját és vállalkozását Firenzébe, majd 1895-ben a francia Riviérára költöztette. A divat és az öltözködés iránt nagyon érdeklődő Nina 14 évesen a divat fővárosába, Párizsba költözött és varrónő-tanoncnak állt. Néhány évvel később egy buszon utazva ismerkedett meg Luigi Riccivel, egy firenzei ékszerész fiával, akivel 1904-ben kötött házasságot, nevét pedig Nina Riccire változtatta. Néhány évvel később megözvegyült, Robert nevű fiukat egyedül nevelte fel, nem is házasodott újra.
Tervezőként 1908-ban csatlakozott a Raffin-divatházhoz,
ahol a következő csaknem két évtized alatt önálló műhelyt vezetett, idővel résztulajdonos is lett. Ezalatt kialakította saját, felső középosztálybeli nőkből álló ügyfélkörét, jól jövedelmező melléktevékenységként ruhamintákat adott el a vidéki szabóságoknak és közvetlenül is értékesítette kreációit. Raffin 1929-ben bekövetkezett halála után a szalont felszámolták, a negyvenes évei végén járó Ricci már a visszavonulást fontolgatta, amikor fia előrukkolt egy önálló vállalkozás tervével. A reklámszakmában tevékenykedő, kreatív és kiváló pénzügyi érzékkel rendelkező Roberttel együtt 1932-ben a párizsi Rue des Capucines-on nyitották meg divatházukat, a ruhákat Nina tervezte, míg fia a pénzügyeket és az üzlet egészét irányította.
Tervezés közben soha nem rajzolt vázlatokat, inkább közvetlenül a próbabábun alkotott, majd a kész prototípust egyenesen a varróműhelybe küldte.
Elbeszélések szerint a tökéletes ruhakreációhoz mindössze két próbára volt szüksége az ügyféllel.
Megrendelőkből pedig nem volt hiány: a könnyű anyagokból készült, légies és kifinomult kreációkért egymásnak adták a kilincset a divatra érzékeny francia hölgyek. Párizsban az elsők között volt, aki évente két köztes kollekciót kínált a fiatal nőknek, főleg olyan ruhákból, amelyek jelentősen olcsóbbak voltak, mint a fő kollekció. A Ricci-ház idővel légitársaságok számára is készített egyenruhákat, divatházuk rohamosan bővült, az egy helyiségből három tizenegy emeletes komplexummá nőtte ki magát. A harmincas évek közepén már csaknem félezer embert foglalkoztattak, a legnagyobbak komoly vetélytársainak számítottak.
A második világháború után a tervezők iparáguk megújulásának útjait keresték. Az haute couture (magas színvonalú, egyedi kivitelű ruhák) népszerűsítésére és jótékonysági célokra 1945-ben Robert Ricci és Lucien Lelong, az egyik legnagyobb divatház vezetője nagyszabású akciót szervezett, amelynek során negyven divatház több mint 150 kreációját mutatták be a Louvre-ban, köztük olyan kortárs hírességekét, mint a Nina Ricci, a Balenciaga vagy a Gres-divatház. Az óriási siker után a kiállítást bemutatták Európa több nagyvárosában és Amerikában is.
A Ricci-divatház később divatos kiegészítőket és bőrárucikkeket is tervezett, azonban ma is legismertebb termékük az illat lett.
1941-ben hozták létre a parfümrészlegüket, majd 1946-ban előrukkoltak a Germaine Cellie nevével fémjelzett a Coeur Joie fantázianevű parfümmel. Ezt követte 1948-ban az ikonikus L'Air du Temps, amelyet Francis Fabron parfümőr alkotott, az ikergalambokkal díszített üvegcséjét pedig a kor neves üvegművésze, René Lalique álmodta meg. Az illatkreáció mai napig hatalmas népszerűségnek örvend, egyike a világ legkelendőbb parfümjeinek.
Az ötvenes évekre Nina Ricci felhagyott a tervezéssel, 1954-ben fiatal asszisztense, a belga Jules-Francois Crahay lett az utódja.
A tervező 1959-es kollekciója, a „Crocus” olyan diadalmenet volt a divatház történelmében, amely végre meghozta Nina és Robert Ricci számára az áhított nemzetközi elismerést. Őt követte Gérard Pipart, aki korábban többek között Balmain és a Fath márkáknak dolgozott, a Ricci-divatház élén töltött több mint 30 éve alatt mindkét alapítót túlélte. Nina Ricci nyolcvanhét éves korában, 1970. november 29-én hunyt el, fia tizennyolc évvel élte túl édesanyját.
Nyitókép: Nina Ricci a 1930-as években. Fotó: AFP/Harcourt
