„Az, hogy pankrátor szeretnék lenni vagy pankrátor leszek, 2017-ben fogalmazódott meg bennem, amikor részt vettem az első gálán mint néző, akkor beleszerettem, és tudtam, hogy ez lesz az én utam” – eleveníti fel a kezdeteket Kolarovszki Emese, aki már gyerekkora óta sportol, és – jogi tanulmányai mellett – jelenleg is hetente hatszor jár edzésre. Egy napjának mi is tanúi lehetünk: előbb a konditerembe, aztán a pankrációs edzésre kísérhetjük el, majd a Kellner Ferenc Sportközpontban az esti mérkőzésbe is belepillanthatunk, megnézhetjük, milyen mozdulatokból, fogásokból, ütésekből, rúgásokból, emelésekből és dobásokból áll össze ez a különös sportág.
„Ahhoz, hogy valaki jó pankrátor legyen, elengedhetetlen, hogy fizikálisan is rendben legyen, és karizmával is rendelkezzen” – tudjuk meg Emesétől, mert a pankráció ugyanannyira küzdősport, mint amennyire színház, a szakmán belül sportszínháznak is nevezik. Ennek megfelelően a legtöbb pankrátornak „fellépőruhája” is van. Ő egy fekete felsőben, koronával a fején, kifestett szemmel szokott bevonulni a küzdőtérre, ezzel is hangsúlyozva azt a drámakirálynő karaktert, amelyet általában alakít a ringben.
„A pankráció nekem nagyon sokat adott, többek között önfegyelemre tanított, és hihetetlenül nagy küzdőszellemet adott, hiszen ebben a sportban megmutatkozik, hogy ha igazán szeretnél valamit elérni, akkor az idővel és kemény munkával mindenki számára elérhető” – foglalja össze Emese, hozzátéve, hogy a mérkőzések részben megrendezettek ugyan, ám a nézőkből kiváltott érzelmek valósak, ahogyan sajnos az esetleges sérülések is. Mindemellett azt is elmeséli, hogy korábban milyen sportokat űzött, és hogy mennyire hasonlít az igazi karaktere a ringben látottakhoz.
