A Párterápia alcímet viselő Egri Kamaraopera Fesztivált november 21. és 24. között hetedik alkalommal rendezik meg.

Számos izgalmas, formabontó előadást láthat majd a közönség a város több helyszínén: a Kepes Intézetben, a főegyházmegyei könyvtárban és az Eszterházy Károly Egyetemen. Lesz madrigálopera, bábopera és termelési operett is.

Az előadások mind felfűzhetőek a Párterápia mottóra. Ennek jegyében az idei fesztivál alapvetően a párkapcsolati bonyodalmakról szól, ezen belül pedig híres, sőt hírhedt párokról, továbbá az önmagunkkal és másokkal vívott párharcainkról mesél.

Az Agria Parkba tervezett Operapláza című meglepetésprogramot követően kortárs képzőművészeti tárlattal, Duliskovits Bazil kiállításának megnyitójával indul a fesztivál, amelynek kiemelt mozzanata lesz Vizin Viktória operaénekes és Gergye Krisztián koreográfus-rendező közös alkotása .és Echo címmel, valamint a Gasztropera, amely a zene és a gasztronómia csemegéit ötvözi öt magyar étterem és borászat közreműködésével.

A négynapos esemény lezárásaként egy, az 1950-es éveket megidéző és mai köntösbe öltöztető termelési operettet láthatnak-hallhatnak az érdeklődők Boci-boci tarka címmel az Eszterházy Károly Egyetem líceumában, a Színház és Filmművészeti Egyetem harmadéves színészosztályának tolmácsolásában.

A képek a tavalyi fesztiválon készültek, forrás: Facebook.