Nagyon sok munka van bármilyen kézműves tárgyban, így van ez a fonott kosarak esetében is. A kosárfonó mesterek aprólékos munkával készítik el ezeket természetes anyagokból, hogy aztán üde színfolttá váljanak a tömegcikkek világában. A fonás során a készítők száraz vesszőköteget áztatnak be, és meg is főzik forró vízben. A nedvesség később kipárolog belőle, de ahogy elkészül, nem szabad lelakkozni, mert a kézműves kosarak szinte lélegeznek. A végeredmény nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem mindig tudjuk valamire használni a háztartásban, így sosem lesz belőle felesleges, kihasználatlan tárgy.
„Vannak olyan kosarak, amelyeknek csodájára járnak az emberek: érdekes energiatér veszi körül őket, szinte megszólalnak, én pedig várom, hogy kihez kerülnek. Amikor megjön a vevő, akkor megdobban a szívem. Azokért a pillanatokért érdemes fonni, amikor megtalálja a párját a tárgy. Onnantól kezdve a kosár élteti a személyt, az ő szeretete pedig engem éltet” – foglalja össze ars poeticáját Horváth Katalin kosárfonó mester.
„Egyre inkább visszatérnek a hagyományos értékek a mindennapokba. Ha elmegyünk a piacra, akkor már nem a kosár a ciki, hanem a szatyor és a műanyag zacskó” – teszi hozzá Járdi Dániel kosárfonóinas, akinek nagy öröm, hogy szinte észrevétlenül tanul egyre többet mesterétől.
Hogy lesz valakiből kosárfonó? És miért jó a természettel egységben alkotni? Ez is kiderül a Mester és inas sorozat friss epizódjából.
