Csoóri Sándor Program

Emelkedik a Csoóri Sándor Programra fordított támogatás

A kormány az eddigi 2,5 milliárd forintról jövőre 4 milliárd forintra emeli a Kárpát-medencei magyar népművészetet a középpontba helyező Csoóri Sándor Program támogatását – jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter szombaton.

Két és fél milliárdos támogatást osztanak szét a Csoóri Sándor-programban

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára szeptember 4-én a közmédia műsorában.

Óvodás csoporttól a főorvosig mindenki kézműveskedik a Míves Házban

A sepsiszentgyörgyi Míves Házban működő Guzsalyas Alapítvány foglalkozásokat kínál mindazoknak, akik szeretnének a két kezükkel alkotni. A Csoóri-sorozat epizódjából ráérezhetünk ennek az ízére.

Milyen a Csoóri-szellemiség – és mit ad a mai kor fiataljainak?

Hogy lehet a népi kultúrában élni? És hogy lehet ezt a szenvedélyt, tudást és örömöt átadni, amit ezáltal nyerünk? Sánta Gergő és Sánta-Bíró Anna mondja el a Csoóri-sorozat legújabb filmjében.

Magyarul írni és magyarul gondolkodni nem magánügy

Csoóri Sándor születésének 95. évfordulóját ünnepelték a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A szellemi honvédelem költő-parancsnoka: Csoóri Sándor 95

Kilencvenöt évvel ezelőtt született Csoóri Sándor költő, esszéíró, prózaíró és politikus. Egyik méltatója ezt mondta róla: a hetvenes években ő volt a magyar kulturális élet garabonciás szelleme.

Erdély minden egyes zugában minőségi munka folyik

Hogy lett rangos eseménnyé az Erdélyi Néptánc-antológia? És mit jelent az itt élőknek a néptánc? A Csoóri-sorozat új videója.

Másképp gondolkodik egy alföldi pásztor, mint egy székely

A kilencvenéves Kovács Rebeka egyike a kevés még felkereshető falusi asszonynak, akik nem intézményesített formában tanulták a tradíciót, hanem gyerekként szívták magukba.

A művészeti terápiákra még orvosok is szívesen járnak

A Csoóri-sorozat új filmje egy kultúrát éltető kisközösségbe, Sepsiszentgyörgyre, a Míves Házba invitál.

A tánc hetven felett is fiatalon tart

A Zöldág Néptáncegyüttes senior csoportjának tagjai éppoly lelkesen járják a táncot, mint óvodás, kisiskolás társaik a Csoóri-sorozat új filmjében.

A falu lényege a kaláka

Milyen egy vasárnapi kaláka Kiscsőszön? Videónkban Kovács Norbert Cimbi, az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület – Hunyor Népfőiskola alapítója meséli el, mi is a falu lényege.

Amikor az asszonyok összefogództak, meg tudták mutatni, hogy bennük is van erő

A Keleti Erő fesztivál különleges. Felvidék északkeleti régiójának táncosait fogja össze. Közösség és szövetség. A Csoóri-sorozat új filmjében a fesztivál imregi állomására utazhatunk.

Tánccal is hadat üzenhetünk a virtuális valóságnak

Milyen az, amikor a táncos a prímás szemébe néz, és érzi, hogy most igazán az ő talpa alá szól a muzsika? Molnár Péter tudja – és azért szervez táncházakat, hogy mindenki megtapasztalhassa.

Mitől válik kinccsé a húsz éve kismagnóval felvett dallam?

Mi az autentikus népzene akkor, amikor már autentikus művelői közül egyre kevesebben vannak köztünk? A Csoóri-sorozat új filmjében a komáromi Figur Polgári Társulás alapítójától érkeznek a válaszok.

Mennyit kell dolgozni azért, hogy életben tartsuk a régiek szokásait?

A Csoóri-sorozat új filmje a kunadacsi néptáncosok hétköznapjain át idézi fel a falusi élet hajdani szépségeit.

A zene mindenre (is) jó

Az első Fölszállott a páva győztese, a Parapács zenekar 2020-ban indította el népzenei tanodáját. A Csoóri Sándor Program segítségével vásárolt hangszerekkel minden érdeklődő gyermek számára elérhetővé vált a Pest vármegyei Bugyi községben és vonzáskörzetében a népzeneoktatás.