A Petőfi Irodalmi Múzeum tavaly ünnepelte hetvenedik születésnapját, melynek alkalmából egy gazdag és sokszínű kiállítássorozatot mutattak be. A jeles évfordulón látható kiállítássorozat egyben a muzeológiai metszetét is adta a hetvenéves intézmény történetének és gyűjteményének. A sorozat részeként tekinthető meg mai napig A halandóság törékeny arcai – Íróportrék a Petőfi Irodalmi Múzeum fotógyűjteményéből című kiállítás. „A mintegy százötven magyar író arcképét felvonultató tárlat egyik képén Csoóri Sándor tekint ránk” – mesélte az ünnepség bevezető-köszöntőjében dr. Török Petra, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. A kétszeres Kossuth-díjas szerzőt tíz évvel ezelőtt, a 85. születésnapján kapták lencsevégre. Ezen az estén tüntették ki a Nemzet Művésze címmel, és ez volt az utolsó nyilvános megjelenései egyike is. A Csoóri Sándorra megemlékező estén a múzeum főigazgatója Gál Csaba felvételének egyik példányát a szerző özvegyének, dr. Balogh Júliának ajándékozta.
– Csoóri Sándor a népi írók utolsó mohikánja, aki egyszerre író, költő, dramaturg, forgatókönyvíró, aki velünk él, és aki bennünk alkot. Aki a lényeget úgy fogalmazza meg, hogy erős falvak, erős nemzet. Mi, patrióták erős falvakra, erős nemzetre és így erős Európára építünk, amiben az identitás, amiben a nemzeti büszkeség magától értetődő kell hogy legyen – kezdte ünnepi beszédét Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter. Arról is beszélt, hogy a szerző emlékének ápolását többek között a Csoóri-programon belül szorgalmazzák, és idén elkötelezték magukat arra, hogy egy év múlva, a költő születésének 96. évfordulóján már Zámolyban, a megújult szülőházban ünnepelhessük a következő évfordulót.
– Mennyivel lettünk kevesebbek nélküle, és mennyivel lettünk többek általa? – tette fel a kérdést Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke. Ugyan az MNMKK vezetője soha nem váltott szót személyesen Csoóri Sándorral, de ismerte őt távolról, és a mai napig támogatóan fel-felbukkan a közszolgálati munkája során. – Amikor Csoóri Sándorról beszélünk, akkor nem pusztán egy költőt idézünk meg, hanem egy olyan emlékezetet, amelyben ott van 1956 forradalmi hite, ott van a magyar parasztság megélt sorsa, ott van a népi kultúra szépsége és pusztulása fölött érzett fájdalom. Ott van a rendszerváltás bizonyossága és kiábrándultsága, az összetartozás és a széthullás drámája. És ott van a hit, hogy magyarul írni és magyarul gondolkodni nem magánügy, hanem egy közösség ügye” – fogalmazott.
Kodolányi Gyula Csoóri Sándor egyik legjobb barátja volt. Az ő visszaemlékezéseiben egy olyan Csoóri-képet láthatunk magunk előtt, aki a belső szabadságáért a való világban, itthon újra és újra megküzdött. Kodolányival a közös útjuk 1973 elején kezdődött – elsősorban nem valami ellen, hanem valaminek a visszaszerzésére, egy újfajta normalitás követésére törekedtek. – Megpróbálni úgy élni, ahogy a kommunista rendszer lényege szerint nem lehetett: marginálisan, emberi módon, szabadon – hangsúlyozta Kodolányi.
Az est további részében Csoóri Sándor gondolatait Rátóti Zoltán, Császár Angela és Rubold Ödön Jászai Mari-díjas színművészek tolmácsolták. Közreműködött Balogh Ferenc hegedűművész és Bánkövi Bence gordonkaművész.
