A gyermek- és ifjúsági irodalom valamilyen oknál fogva kezdetektől mostohagyermeke a felvidéki magyar irodalomnak. Természetesen vannak szerzők, akiknek munkásságában megtaláljuk a gyermekirodalomba sorolható köteteket: Zs. Nagy Lajos, Tóth Elemér, Fellinger Károly. (A felsorolás igencsak véletlenszerű!)
Gál Éva írása a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. májusi számában jelent meg.
Kérdés számomra, hogy a gyermekirodalom valóban csak gyermekek, kisiskolások számára készüljön-e.
Egyetemistaként azonnal igennel válaszoltam volna rá. A korosztályhoz kötést későbbi élettapasztalataim azonban megcáfolni látszanak. Hiszen miért ne játszhatnék a hangokkal, dallamokkal, szavakkal, rímekkel felnőttként? (Dili dal) Miért ne csodálkozhatnék rá a világra újra és újra? (Ki mit látott?)
Másképp fogalmazva: miért gondoljuk azt, hogy a gyerekeket csak vidám témák foglalkoztatják – pontosabban: miért csak könnyed tartalmakat kínálunk nekik? Nem érintheti meg őket a bánat, szomorúság, az idő mibenléte, az elvontabb lételméleti gondolatok? Dénes György Kilenctornyú palota című, válogatott verseket tartalmazó kötete abban erősít meg, hogy nem szabad az irodalmi kategóriákat mereven kezelni, inkább valamiféle rugalmas membránt képzelek el határvonalnak.
A verseskötetben négy ciklusban találkozhatunk Dénes György versvilágával: Ki mit látott?, Hívogató, Hegyeken-völgyeken, Ringató. Szakaszonként egy-egy tematikát járhatunk körbe, melynek középpontjában a lírai én és a világ kapcsolatáról olvashatunk. Megszámoljuk a hét napjait, keressük a létrát, állatokkal, évszakokkal ismerkedünk meg, utazunk. Különös világ ez. Különlegessége a bensőséges kapcsolat a természettel, a világ dolgaival. Olvasás közben az az érzés fogott el, mintha egy távoli, már nem létező világban lennék vendég, ahol az ember és a természet még emlékszik kettejük harmóniájára. Különleges azon versek sora, melyekben településről településre haladva, képzeletben beutazzuk egész Dél-Szlovákiát, mintha szerelmes földrajzot olvasnánk. Versbarangolásunk közben eljutunk a nagyvárosba is, ahol csúnya a téli járda, és aggódó nagymamával találkozunk, aki csitítgatja a város zaját kisunokája ágya felett. Az épített környezet azonban csak fel-felvillan, csatangolásaink zöme erdőn-mezőn visz keresztül.
Nemcsak az élővilágot csodáljuk meg, hanem élettelen dolgokkal is képesek vagyunk társalogni a Beszélő kövek versben. A játékos felütés után felsorolást olvashatunk arról, mi mindenről beszélnek a kövek: kővirágról, kőhegyekről, kőlegyekről. A felsorolás ritmusában felbukkan a lélek kövek sor, amit szimbólumként is értelmezhetünk a kőbe kövesedett csontokkal, kőbe rejtett szívhangokkal és a kőbe némult hangokkal együtt. A játékban komoly gondolatok bujkálnak, mélyítve a felszínen érzékelhető, elrejtett tartalmakat.
Dénes György lírai világa formájában, ritmikájában a népköltészetből ismert dallamot variálja, ugyanakkor találkozhatunk szabadabb versformákkal is. Mielőtt rásüthetnénk azonban, hogy maradi a versek képi világa, tematikája, formavilága, lássuk azt is, hogy a kötetben találunk példát a posztmodern intertextuális játékra. Az Új altatódal már a címével is játékba hívja József Attila Altató című versét. Ebben a szövegközti bújócskában gyermek és felnőtt is összekacsinthat az íróval.
Különös értéke a kötetnek, hogy nincs teletűzdelve a 21. század vívmányaival/kütyüivel, rohanó életmódunkkal. Kicsit lelassít ez a versvilág, engedi megélni a pillanatot. Enged kérdéseket feltenni gyereknek, felnőttnek egyaránt.
A teljes cikk a Helyőrség.ma oldalán olvasható.
