Jelentős középkori műemlékei felújításával izgalmas, egész napos turisztikai célponttá válik a Balaton északnyugati partjáról alig félórás autózással elérhető Sümeg. A püspöki palotán a hazai rokokó képző- és iparművészetének, építészetének, egyházi életének és a város legjelentősebb arisztokratáinak bemutatásával végigvezető tárlat mától nyitva áll a látogatók előtt.

Két rendkívüli, Sümeg középkori városának fejlődését alapjaiban megváltoztató személyiség: Padányi Biró Márton püspök és Franz Anton Maulbertsch bécsi festőművész találkozása áll a sümegi püspöki palota újonnan nyílt kiállítása fókuszában. Kettejük közös műve, a barokk palota bemutatásán keresztül

látványos keresztmetszetet kaphatunk az 1700-as évek művészeti és iparoséletéről.

Sümeg a török hódoltság korában vált jelentős egyházi várossá, amikor a veszprémi püspök ide tette át székhelyét, miután a sümegi vár a régióban egyetlenként maradt magyar kézen. Az akkoriban felszentelt Padányi Biró Márton veszprémi püspök a várhegy déli lejtőjén álló régi püspöki kúriát építtette át püspöki palotává. A tudomány és művészet pártfogójaként, a barokk nagy rajongójaként ismert főpap – aki korábban is számos templomot építtetett és egyházi épületet újított fel – végrendeletének megfelelően mintegy százezer forintot fordítottak az építkezésre és berendezésre.

A sümegi püspöki palota átépítése 1748-ban kezdődött, és 1755-ben fejeződött be az elegáns, négy tornyos, zárt udvaros rezidencia elkészültével.

A fennmaradt 18. századi, intarziás padló- és falburkolatok a püspök igényességről, a korabeli mesterek tudásáról hagynak lenyomatot. A rokokó stílusú stukkódíszek Antonio Orsatti alkotásai, a rezidencia egyes falképeinek megfestését az eredeti megrendelő Vogl Gergelyre bízta. A palotában a 18. századi műalkotások mellett az átépítések nyomán 19. századi klasszicista és 20. századi neobarokk fal- és mennyezetfestések is láthatók. Biró püspök hívására Sümegre érkezett Franz Anton Maulbertsch osztrák festőművész, akinek mára felbecsülhetetlen értékű freskói megváltoztatták az addigra eljelentéktelenedett városka életét.

A Nemzeti kastélyprogramban 1,7 milliárd forintos uniós támogatással, mintegy 2 milliárd forintból megvalósult rekonstrukció a külső és belső tereket, az építészeti, képző- és iparművészeti örökséget egyaránt érintette.

A kivitelezést hosszú kutató- és restaurátori munka előzte meg. A felújításnak köszönhetően mintegy 1600 négyzetméteren történtek restaurálási, felújítási, állagmegóvási munkák. Láthatók lettek egykori freskótöredékek, rokokó stukkódíszek keltek új életre és műtárgyak kerültek vissza eredeti helyükre a palotába.

Megújult az emeleti könyvtárszoba is. A sokrétű restaurátori munka számos látványos részletben ölt testet, így érdemes a látogatás során az intarziás ajtók, parketták, stukkók és faragások világában is néhány percet elidőzni. A felújítást végző szakemberek szerint a több évszázados falak kutatása közben művészettörténeti szempontból jelentős felfedezéseket is tettek.

A fejlesztéssel a palota jelentős része újra bejárhatóvá vált, a palota és lakóinak történetét bemutató kiállítás az egykori püspöki enteriőrökön, a palota eredeti és később átépített részein minden korosztály számára élvezhető módon, változatos, részben interaktív eszközökkel, például 3D-s kisfilmekkel és holografikus hatású animációkkal kalauzolja végig a látogatót.

Az épület infrastrukturális felújításával korszerű látogatótér jött létre rendezvényudvarral, kávézóval és ajándékbolttal. Az elképzelések szerint a most átadott püspöki palota és a hamarosan szintén megújuló sümegi vár egységes turisztikai attrakcióként, kombináltan is elérhető jegyekkel várja majd a látogatókat, szinte egész napos kulturális élményt biztosítva Sümegen. A püspöki palota mától látogatható.  

További információ itt.

Fotók forrása: NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.