Továbbra is előkelő helyen szerepel a Romengo és Lakatos Mónika lemeze a nemzetközi világzenei toplistán. Folk utca című albumuk a negyedik a World Music Charts Europe (WMCE) legfrissebb, márciusi kiadásán, amelyre a Cimbaliband és a Babra is felkerült.

A WMCE
zsűrijében mintegy huszonöt ország ötven világzenei rádiós szakembere értékeli
az elmúlt hónapokban megjelent albumokat, a kiválasztott lemezek közül sokat
játszanak is a rádiók.

A márciusi listát a boszniai Divanhana vezeti Zavrzlama című lemezével (kiadó: CPL Music), a második helyre a cseh Katerina Göttlichová került Zimnice című albumával (Indies Scope), a harmadik jelenleg a francia Dowdelin Lanmou Lanmou című anyaga (Underdog). Mögöttük áll a 4. helyen a Romengo és Lakatos Mónika által jegyzett Folk utca, amely a FolkEurópa/Hangvető gondozásában jelent meg.

A top 20-as listán további két magyar vonatkozású lemez szerepel, mindkettő első alkalommal. A magyar Babra és a lengyel Megitza közös munkáját, a Razemet (FolkEurópa/Hangvető) a 19. helyre pozicionálták, és egy hellyel hátrébb, huszadikként a Cimbaliband is ott van a WMCE legjobbjai között Szabadon című albumával, amely a Fonó gondozásában jelent meg.

A Folk utca egy hónappal korábban a 3. helyen állt a WMCE listáján, a zenekar összességében negyedszer szerepel a top 10-ben, és ugyanez sikerült korábban Lakatos Mónikának szólóanyagával, a Romanimóval is. A tavaly decemberben megjelent Folk utca a csapat önazonos, oláh cigány hagyományokban gyökerező mindennapjait örökíti meg.

A Babra és a lengyel Megitza egyaránt a kelet-közép-európai zenei hagyományt értelmezi újra. A Razem című albumot a Magas-Tátrában rögzítették. A Cimbaliband nemcsak a Szabadon című lemezzel szerepel a listán: Unger Balázs együttese a jelenleg hetedik cseh Tomás Kocko & Orchestr Ona című albumán is közreműködött egy dalban. A Cimbaliband következő lemeze március 15-én jelenik meg, ezen a lengyel Czeremszyna zenekarral játszik együtt.

Nyitókép forrása: Romengo