A salemi boszorkányok – A portói São João Nemzeti Színház vendégjátéka a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

Egyéb

A 230. jubileumi évad jegyében a kolozsvári színház a 2023-as év során számos külföldi és hazai vendégelőadás meghívásával szeretne kitekintést nyújtani a kortárs színházi folyamatokra.

Idén április és november között a kolozsvári közönség külföldi meghívott előadásokat láthat Portóból, Barcelonából, Budapestről és Kijevből, illetve a temesvári, szatmárnémeti és sepsiszentgyörgyi társulatok előadásai is láthatóak lesznek Kolozsváron.

A vendégjátékok sorát a portói São João Nemzeti Színház előadása nyitja Arthur Miller klasszikusával, A salemi boszorkányok című drámával, Nuno Cardoso, a színház művészeti igazgatójának rendezésében.

A portugál nyelvű produkció két alkalommal, április 22-én és 23-án este látható a kolozsvári színház nagyszínpadán magyar, román és angol nyelvű feliratozással.

A portói társulat így ajánlja előadását: „»A salemi boszorkányok egy elkeseredett próbálkozás volt« – írja Arthur Miller drámaíró a történelmi tényeken alapuló darab keletkezéséről. Az amerikai kisváros, Salem a férfiakat és nőket egyaránt érintő boszorkányüldözés, illetve boszorkányperek helyszíne 1692-ben. Tetőfokára hágnak a híresztelések és hazugságok, és úgy tűnik, nincs menekvés a bosszúvágy szította rágalmak elől. Az 1953-ban bemutatott A salemi boszorkányokat a szerző allegóriának szánta az Amerika szívét elemésztő mccarthyzmus sötétségére. Miller is áldozatul esett ennek az antikommunista láznak. Epicentrumából – a paranoia, az emberáldozatot követelő közfelháborodás ősi bűvöletéből – számos visszhang mindmáig velünk maradt. Ezzel a darabbal folytatja Nuno Cardoso a közösségi élet alapjait feltáró vizsgálódásait, az ember mint társadalmi lény vakságának tanulmányozását. Ismét Miller írja: »Az igazság keresésével kapcsolatos aggályok mögött a darabban felsejlik a tiltott szexualitás, a természetfölöttitől való félelem és a politikai manipuláció halálos keveréke«”.

Az előadásban Ana Brandão, Carolina Amaral, Joana Carvalho, Jorge Mota, Lisa Reis, Mário Santos, Nuno Nunes, Paulo Freixinho, Patrícia Queirós, Pedro Frias, Sérgio Sá Cunha színészek játszanak, díszlettervezője F. Ribeiro, fénytervezője Nuno Meira, zeneszeszerzője és hangtervezője João Oliveira, míg a videókat Luís Porto, a mozgást Roldy Harrys jegyzi.

Nuno Cardoso rendező neve nem ismeretlen a kolozsvári közönségnek: 2019-ben, az Európai Színházi Unió 18. Fesztiválján az ő rendezésében láthatták a Danton halála című előadást.

Nyitókép: A salemi boszorkányok. Fotó: TUNA / TNSJ