A sümegi temető bejáratánál is úgynevezett okos parcellakövet helyeztek el, amellyel a temetkezési helyeken található védett sírokra hívja fel a figyelmet a Nemzeti Örökség Intézete (Nöri). Sümegen öt védett sír található, köztük Kisfaludy Sándor síremléke is.

Mint a Nöri keddi közleményében felidézik, tavasszal indították útjára a temetőmegjelölő projektet, amelyben QR-kóddal ellátott parcellaköveket helyeznek el azoknál a temetkezési helyeknél, ahol a Nemzeti Sírkertbe tartozó nyughelyek találhatók.  

A közlemény szerint a keddi parcellakő-átadáson Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter hangsúlyozta, hogy nagyjaink akkor halnak meg igazán, ha már nem emlékezünk rájuk.     

A Nemzeti Sírkert lehetőséget ad arra, hogy összeállítsuk az igazi halhatatlanok társaságát, akik az életükkel, az életművükkel példát adnak nekünk vagy csak emlékeztetnek minket arra, milyen erős volt egykor a magyar társadalom, amelyet 1945 után módszeresen lebontottak – mutatott rá a miniszter.

A közleményben idézik Móczár Gábort, a Nöri főigazgatóját is, aki szerint a Nemzeti Sírkertet megjelölő parcellakövek egyfajta jelzőoszlopok temetőink bejáratánál, amelyek azt jelzik minden látogatónak: olyanok nyugszanak ezen a temetkezési helyen, akik a nemzet történelmében kiemelkedőt alkottak.

„A Nemzeti Sírkertbe sorolt nyughelyek olyan személyekhez köthetők, akik mindannyiunknak példát adhatnak. Példát hősiességből, példát hazaszeretetből, példát elhivatottságból, példát kitartásból és példát szakmai alázatból. Olyan személyek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy mi, magyarok itt a Kárpát-medencében ezer éve megmaradhassunk, és gyökereinket egyre mélyebbre ereszthessük” – hangsúlyozta Móczár Gábor.

Sümegen öt védett sír található: ott nyugszik Kisfaludy Sándor költő mellett múzsája, Szegedy Róza, valamint unokaöccse, Kisfaludy Móric honvédtiszt, Felletár Emil gyógyszerész és Bozó Pál katonatiszt.

A Nemzeti Sírkert egy védettségi kategória, amelyet a kormány hozott létre 1999-ben azon országhatáron belül található sírhelyek számára, amelyekben a nemzet leginkább megbecsült személyei nyugszanak. A védettségről a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság dönt. Az így védetté nyilvánított sírok nem felszámolhatók, felettük a rendelkezési jogot a Nemzeti Örökség Intézete gyakorolja. A sümegi mellett tavasz óta nyolc okos parcellakövet helyezett el a Nöri.

Fotók: Burger Zsolt