A tavalyi év mindannyiunk életét megváltoztatta. Épített környezetünk megítésése sem kivétel ez alól: a bezártság hónapjaiban felértékelődtek a városi zöldterületek és a zöldtechnológiák, a környezetkímélő és környezettudatos megoldások. Reconnect, azaz újrakapcsolódás, újrakezdés volt a mottója az idén márciusban online tartott, 13. Budapesti Építészeti Filmnapoknak, amelyen elsősorban az élhető környezet, a környezetformálás és az emberi életeket is befolyásoló környezeti hatások kérdései kerültek górcső alá.
A környezettudatosság kérdésével elképesztően látványos formában szembesülhetnek a koppenhágaiak és az oda látogatók. 2019-ben adták át a város legújabb szemétégetőjét, a CopenHillt, amely nem elszigetelt külvárosi ipari monstrumként valósult meg, hanem a város legújabb látványosságaként: sípálya és kilátó került az oldalába, és a város aktívan használja is őket.
2020-ban Hegy a városban címmel a csaknem évtizedes munka nehézségeit és sikereit az ötlettől a buktatókon át az átadásig egyaránt bemutató film készült.
A városi életet meghatározza a fejlett infrastruktúra, ám éppen ezzel szakít el bennünket végleg a természeti környezetünktől. Csak egy gombnyomás, és felkapcsolódik a lámpa, csak bepottyantom a szemetet a kukába, és már le is tudtam a gondját. De hogy honnan és hogyan jut az áram a kapcsolóba, vagy hova kerül a szemét, és mi történik vele, azt nem gondoljuk végig. Éppen ez a magától értődő rutin tette a városi embert pazarlóvá. Nem gondos gazda módjára bánunk természeti értékeinkkel.
A Bjarke Ingles Group vagány tervezőgárdája első hallásra – és másodikra is – elképesztő ötlettel állt elő:
az új hulladékégetőt nem külvárosi elszigetelt ipari létesítményként képzelték el, hanem a dán főváros új, látványos szabadidőközpontjaként.
Mivel Dánia területe nagyrészt síkság, az új közmű 170 méteres magasságával ráadásul látványosan kiemelkedik a környezetéből, Koppenhága látképének meghatározó eleme lett. A hulladékégető különleges szabadidős kiegészítő funkcióján túl építészetileg sem igazodik az ipari létesítmények egyhangú stílusához: mutatós fémtakaró elemekkel, izgalmas vonalvezetésével is kitűnik társai közül.
A film érdekessége, hogy a döntési folyamattal és az építés közben felmerülő mérnöki és büdzséproblémákkal is foglalkozik. A megvalósulást a hulladékkezelő vállalat vezetősége, azon belül az igazgatónő menedzselte végig, ügyesen egyensúlyozva a mérnöki gyakorlatiasság és a tervezők kreatív ötletelése között. Végigkövethetjük például a műanyag műhó kiválasztásának folyamatát. Ennek ügyében a méretezésen túl az egészségi szempontokra is figyelni kellett, mivel eleséskor nem szabad bőrsérülést okoznia. Hihetetlen, hogy mennyi apróság merül fel tervezéskor. A tervezők még olyasmikre is gondoltak, hogy a lépcső fémhálójába nem szabad a magas sarkú cipők sarkának beakadnia. Azt is érdekes volt hallgatni, hogy a büdzsétúllépés elfogadásának indoka az építész elképzeléseinek tiszteletben tartása volt. És arra is láthattunk példát, hogy nem minden eredeti ötlet vált a projekt részévé: a kiszálló gőz meghatározott időközönként kilövellt karikákként távozott volna a légtérbe, ám ennek megvalósítása már kigazdálkodhatatlanul sokba került volna.
Az utolsó képeken már a síelő és a kilátásban gyönyörködő, Koppenhága új látványosságát használó embereket láthatjuk.
A dán sikertörténettel szemben Az utca című film egyáltalán nem pozitív kicsengésű. A londoni Hoxton Streetet elsősorban az ott élő emberek sorsán keresztül ismerhetjük meg.
A Hoxton Street szinte kisvárosként működik: mindenki ismeri egymást, az üzletek már évtizedek óta szolgálják a környék lakóit, a közösség összetartó. A gyorsuló ingatlanfejlesztések hatására sokemeletes lakóépületek nőttek ki a földből, az új lakók, jól szituált fiatalok számára új üzletek és éttermek nyíltak, amelyek az egyre fogyó „őslakosok” számára megfizethetetlenek. Dzsentrifikálódásnak nevezik a jelenséget, amelynek a filmben szereplő utca házai, lakói is áldozatul esnek. Ők pedig bánatukban és dühükben a brexitszavazáson a kilépésre voksolnak, mert úgy érzik, hogy életkörülményeik részben a külföldiek miatt változtak meg rohamléptekkel.
A rendező nem foglal állást, csak lehetőséget biztosít a lakóknak, hogy elmondják a véleményüket. De mi együttérzünk a szereplőkkel, mikor a százötven éve működő pékség rolóját végképp lehúzzák, vagy az egyszerű autószerelő műhely poszterekkel díszített falát ledönti a buldózer. Fájdalmas az apró emberi értékek pusztulása, aminek a lakókörnyezet megváltozása a fő oka.
A nyitóképen a CopenHill. Fotó forrása: copenhill.dk
