Milyen műveket készítettél az ösztöndíjas időszak alatt, és milyen tárgyak láthatók tőled a kiállításon?
A MOME-n végeztem tárgyalkotó művészként, és az egyetemi éveim óta kis szériás szemüvegtervezéssel foglalkozom. Az ösztöndíjas időszakban öt, személyre szabott szemüvegkeretet készítettem el. Az alkotói munkám és a projektjeim mögött azonban részletes kutatásokon alapuló háttérmunka van. Az ösztöndíjas időszakot nemcsak tárgyalkotásra használtam fel, hanem olyan kutatásokra is, amelyek nagyban meghatározták a kivitelezést. Ennek eredményeképpen a szemüvegkereteket öt eltérő embertípusba tartozó személy arcára készítettem el. A kereteket világító posztamensekre helyeztem, hogy az újrahasznosított alapanyagok, amelyeket a megvalósításukhoz használtam, még inkább érvényesülni tudjanak. A keretek mellett azoknak a személyeknek a portréja is látható, akiknek terveztem őket.
Mi alapján választottad ki a modelljeidet?
A kiválasztásuk teljesen szubjektív volt. Volt, akit az utcán szólítottam le, mert valamiért érdekes volt számomra az arca. Szándékosan választottam sokféle embertípust, mert ez is meghatározza a tervezést. Például az afroamerikaiaknak szélesebb az orruk, az ázsiaiaknak pedig más az arcberendezésük. A saját közegünktől eltérő tulajdonságok elkezdtek mozgatni és érdekelni, mert kihívást jelentettek számomra. Európai, fehér arcú ember számára sokkal egyszerűbb tervezni. Az arcok kifejezetten inspirálnak.
Milyen anyagokkal dolgozol?
Nagyon fontosnak tartom, hogy olyan iparművészeti termékek készüljenek, amik minél zöldebb megoldásokat alkalmaznak. Ezért a saját tervezésű szemüvegkeretekhez olyan megoldásokat kerestem, amelyek jók a Földnek. Hulladék műanyagokból készült blokkokat használok, amelyeket egy erre specializálódott cég állít elő. Kidobott vágódeszkákat és szemeteszsákokat préselnek össze blokkokba, amelyekkel nagyon jól lehet dolgozni. A posztamensvilágítás, amit az előbb említettem, érzékletesen megmutatja a szerkezetüket.
Sokat kísérleteztem, és a számomra leginkább alkalmas zöldanyagokat kerestem. Arra törekedtem, hogy a keretekhez tartozó kellékek is fenntarthatók legyenek. Anyagmintákat rendeltem a világ legkülönbözőbb részeiről, így vegán bőröket és textileket is kipróbálhattam, amelyeket almahéjból vagy ananászból készítenek. Magával ragadott a kísérletező emberek közössége, akik ezeket az új anyagokat kifejlesztik és használhatóvá teszik. Inspiráló, ahogyan minden erőforrásukat beleteszik, hogy működő fenntartható cégeket alapíthassanak és működtethessenek. Mexikótól Dánián át rengeteg törekvő, szimpatikus embert ismertem meg, akik az adott lehetőségek közül a legélhetőbb verzió kidolgozását tűzték ki célul.
Mennyire nyitott a szakma és a közönség ezeknek az anyagoknak a mindennapi használatára?
A hulladékra ma már nem szemétként, hanem alapanyagként tekintünk. A dizájn területén is jól érzékelhető a szemléletváltás. Ha szelektíven gyűjtik ezeket az anyagokat, akkor nagyon jól továbbhasznosíthatók. Itthon még azonban sokan szkeptikusak. Úgy gondolom, hogy őket is meg kell győznünk, és olyan tárgyakat kell készítenünk, amikre jó ránézni, amik gusztusosak. A reuse és az upcycling típusú tárgyak körében egyfajta esztétikai evolúció figyelhető meg. Ez új ágazat most, amely egyszerre törekszik a funkció jó betöltésére és a stílusos megjelenésre. Szerintem egyre szebb és szebb megoldások fognak születni a fenntartható tárgyak készítésére. Remélem, hogy ennek az átváltozásnak én is egy kis láncszeme lehetek. Ha jobb bolygót szeretnénk magunk és az utánunk következő generációk számára, akkor ezek elengedhetetlen lépések.
Miért éppen szemüvegekkel kezdtél el foglalkozni?
A tanulmányaim után optikusként is dolgoztam, mivel a diplomamunkámat, egy napszemüvegekből álló minikollekciót ez az irány határozta meg.
Engem mindig is a tekintet érdekelt. A diplomamunkám vadabb koncepción alapult, abban az önkifejezést helyeztem előtérbe. Azt szerettem volna elérni, hogy ha ezek a fenntartható szemüvegek piacra kerülnek, a kialakításuk miatt tetsszenek meg a felhasználóknak.
Más tárgyak is párosulnak a szemüvegeidhez?
Az ösztöndíjas munkám kezdeti szakaszában szerettem volna minden kelléket megtervezni a szemüvegekhez, a tisztítófolyadéktól a tokon keresztül a kendőig. A bizottság szerint ettől túl szerteágazó lett volna a projektem, de én szeretek holisztikusan gondolkodni. Mert egy fenntartható szemüveget nem szeretnék kínai tokba tenni. A kiegészítőkhöz kapcsolódó ötletekből egyelőre nem lettek tárgyak, de később akár mind megvalósulhatnak.
Milyen szempontból érdekel az emberek tekintete?
Már kiskorom óta érdekel a tekintet és maga a szem. Gyerekként távcsöveket építettem vécégurigából, tinédzserként szemeket rajzoltam, és az egyetemi időszakom alatt, egy féléves tervezés során is sokszor foglalkoztam az emberi szemmel. Úgy gondolom, a tekintet sokkal többet mond el rólunk, mint a teljes testi metakommunikáció. Ez az irányultságom sokáig nem tudatosult bennem, de a diplomamunkában kicsúcsosodott. A szemmel beszélni lehet! Az emberek akkor is kommunikálnak így, amikor nem gondolnak rá vagy nem tudnak róla. Izgalmas például, hogy amikor valaki megtetszik nekünk, kitágul a pupillánk. Ezt észre sem vesszük és szabályozni sem tudjuk. Szerintem ezek a metakommunikációs működések lenyűgözőek.
Másrészt mindenképpen olyan tárggyal szerettem volna foglalkozni, amire valóban szükség van. Persze a piacon rengeteg szemüveg van, de ez funkcionális tárgy, mert akinek szüksége van rá, annak nagyon fontos eszköze. Az emberek nehezen választanak szemüveget, ami érthető, hiszen hatalmas döntés valamilyen tárgyat az arc közepére, elé helyezni.
A szakdolgozatodban szereplő napszemüvegek sok esetben nem funkcionálisak, ám nagyon kifejezőek. Mi volt előbb: az önkifejezés vagy a hordhatóság?
A kísérletezéseim elején az egész szemüveggyártást szerettem volna megreformálni. A diplomamunkám valóban próbált funkcionális lenni, de inkább a konceptuális önkifejezés felé vette az irányt. Az akkor elkészített napszemüvegek fontos tulajdonsága volt, hogy rejtőzködni segítenek. Akkor még úgy gondoltam, hogy a jövőben csak napszemüvegekkel fogok foglalkozni. Bár ott a tekintet nem játszott szerepet a munkafolyamatban.
Tervezőként hogyan látod: valóban másként kezdünk viselkedni, ha valamilyen arcot elfedő eszközt hordunk, mint amilyen például a szemüveg vagy a maszk?
Nagyon jó a szemüveg és a maszk párhuzama, mert valóban mindkettő elfedi az arcot, és ez valóban képes megváltoztatni a viselkedést. Az utóbbi években a maszkviselés kényszere miatt csorbultak az önkifejezési lehetőségeink. Nekem például nagyon hiányzik a rúzs, de a maszk a piercingeket is elfedi, pedig azok fontos metakommunikációs jelek a viselőik számára.
A napszemüveg esetében, mivel az egyik legkifejezőbb szervünket, a szemünket takarja el, hajlamosak vagyunk másképp viselkedni. Ez ősi tradíciókhoz is köthető, amelyek végigkísérik az emberiség sok ezer éves történetét, és a farsang kultúrájához is kapcsolódnak. Ha valaki napszemüveget tesz fel, akkor gyakran azonnal elkezd benne pózolni, hülyéskedni, arcoskodni. Egy ilyen tárggyal egyik pillanatról a másikra át tudom változtatni magamat. A szuperhősök is ilyet viselnek, és teljesen átváltoznak tőle. Sokszor pedig egyfajta szabadságot ad a napszemüveg-viselés, mert olyanok leszünk tőle, mintha nem is mi magunk lennénk.
Egy szemüveg tervezésekor sok szempontot kell figyelembe venni, például hogy milyen nemű, korú, típusú ember számára készül. A sok megkötés korlátoz téged vagy inkább lehetőséget jelent?
Valóban nagyon sokféle szempontnak kell megfelelni. Az adott személy életstílusa és a szemének az állapota is nagyon korlátozhatja a tervezőt. Az optikai szemüvegkereteket éppen ezért zártam ki.
A kollekcióimmal azokat az érdeklődőket szeretném kiszolgálni, akik számára fontos az önkifejezés. Az újrahasznosított műanyagokat és teljes keretek megtervezését választottam. Az egyik alanyom például visszafogott, sötétkék öltönyhöz is illő keret keresett, mivel sok találkozón vesz részt, az arca kifejezőereje fontos szempont a számára. Tőle azt a visszajelzést kaptam, hogy szívesen használja a szemüvegemet a profilképeihez, mert a megjelenésének megfelelő komolyságot tud vele kölcsönözni. A másik alanyom, egy művészlány olyan keretet szeretett volna, ami feldobja a kinézetét, amiben vad és vagány lehet. Ehhez a kéréshez is jól tudtam kapcsolódni. Amennyit korlátoznak a megkötések, annyival kreatívabbá is válik tőle egy-egy feladat. A korlátok néha előreviszik az embert.
Milyen lehetőséget biztosított számodra a Kozma-ösztöndíj?
A támogatás elsősorban tervezői önbizalmat adott. Egy fiatal művész számára nagyon fontos visszajelzés, hogy van létjogosultsága annak, amit csinál. Az anyagi támogatás biztonságot és bátorságot adott ahhoz, hogy utána mertem menni az ötleteim megvalósíthatóságának. Nem biztos, hogy az ösztöndíj nélkül ennyire behatóan foglalkoztam volna a témával. Inspiráló volt, hogy a támogatás időszaka alatt kilenc tervezővel egyszerre dolgozunk a kutatásainkon, mert nagyon érdekel, hogy a társaim mivel foglalkoznak. Megerősített, magabiztossá tett és hatalmas szabadságot adott az ösztöndíj, így száz százalékig a terveimmel tudtam foglalkozni. Jó szelet adott, ami előrevisz.
Fotók: Kultúra.hu/Belicza László Gábor
