Általában klasszikusokat dolgoztok át színpadra. Szigligeti Ede Liliomfi című műve – talán ezért is népszerű – jól alakítható. Úgy tűnik, a keretét adta a ti előadásotoknak. Valóban ennyire laza szövetű?

Fábián Péter: Kiindulópontnak tekintettük. Szigligeti Ede egy nagyon erős alapszituációt vázol fel benne, de ma már az eredeti szöveg használhatatlanul poros. A maga korában humoros lehetett, de mi is a nagyon eredeti alapötletet láttuk benne, amit szabadon alakíthattunk. A darab tele van jól használható helyzetekkel, jó mankó volt ahhoz, hogy a saját Liliomfinkon gondolkozhassunk.

Benkó Bence: Már korábban is dolgoztunk a Soltis Lajos Színházzal, amikor egy másik népszínművet, a Cigányt rendeztük meg. Most ők kerestek meg minket a Liliomfival. Mivel a korábbi előadás jó meló volt, örömmel rábólintottunk. Szigligeti Ede műve látlelet arról, milyen volt a saját korában a színház, milyen volt a vándorszínészek élete, de ezen túl ő se gondolt ennél mélyebbet. Az alaptörténet igen egyszerű, leginkább a félreértések viszik előre a cselekményt. A legfontosabb az volt, hogy lássuk, mit tudunk kezdeni a darabbal, s hogy az eddigi Liliomfi előadásokhoz képest valami újat tudjunk hozzátenni.

Más lehet a celldömölki színház, mint a ti K2 Színházatok vagy a Mentőcsónak Egységetek. Milyen volt ez a közös munkátok?

F.P: Nagy rajongója vagyok a celldömölki színháznak, a játékkedv tartja össze az egészet. Nincsenek elkényeztetett helyzetben, de a színházért bármit megtesznek. Többségében nem profi színészek, érdekes átmenet a szó jó értelmében vett amatőr és profi társulat között. Nagyon sok színházi szakemberrel találkoznak, fogékonyak és nyitottak a legkülönbözőbb színházi nyelvekre, ami nagyon inspiráló.

A ti Liliomfi előadásotok központi kérdése a színház, hogy hogyan lehet ma két lelkes fiatal színész-rendezőnek színházat csinálnia. Többször úgy éreztem, magatokat is beleírtátok az előadásba, a ti közérzetetekről is szól az.

B.B: Ez természetesen adja magát, amikor az előadásban ott van Szellemfi és Liliomfi. Arra nem gondoltunk, hogy azok konkrétan mi vagyunk, de amikor arról van szó, hogy az a két fiatal próbál valahogy színházat csinálni, nyilván mi saját magunkról is tudunk rajtuk keresztül beszélni, és minden más ehhez képest történik az előadásban. Az egész anyagban ez az egyetlen kapaszkodó, hogy ki is Liliomfi. Milyen az a társulat, amiben ők működnek.

Mindig izgalmas, hogy a különböző rendezésekben milyen Liliomfi és Szellemfi egymáshoz való viszonya. A ti előadásotokban mi jellemzi a kapcsolatukat, a barátságukat?

F.P: Mi Szellemfiből egy kívülről az egészre rátekintő rezonőr, aki gondolkodásában kifinomultabb, mint Liliomfi, ugyanakkor az események szenvedélyes sodrása Liliomfinak köszönhető.

Liliomfi szélesen értelmezhető figura, nagyon tág rendezésre ad lehetőséget.

B.B: Nagyon formálható szerep. Ami muszáj, hogy benne legyen, ami minden Liliomfiban közös, hogy a színházzal keres megoldást minden problémájára. Számára a színház szenvedélyes játék. Miközben Szellemfi reálisabban látja át a helyzeteket, a cselekményt Liliomfi viszi előre.

A játéktér a celldömölki kocsma, a meggazdagodás lehetőségével, mutyizással és szotyizással.

B.B: Az egyik legkomolyabb hezitálásunk az volt, hogy átrakjuk-e az előadást a mába. Ezen sokat gondolkodtunk, de végül ez tűnt a legizgalmasabbnak, hogy nem eltávolítjuk a dolgokat, hanem pofátlanul idehelyezzük, hogy ezek az alakok nagyon ismerősek legyenek a mai ember számára. Nem a direkt aktualizálás volt a fő szempont, hanem az, hogy egy fiatal színész ma Magyarországon hogyan boldogul.

Egy olyan figura van a rendezésetekben, aki furcsán billeg a múlt és a jelen között. Kamilla az egyetlen, aki korhű ruhában játszik, s ő képviseli szigligeti korát. Ő köti össze a két világot?

F.P: Mi őbenne azt láttuk, aki ott ragadt, aki ha eljönne megnézni ezt az előadást, ki lenne akadva, hogy nem úgy játsszuk, ahogy meg lett írva. Meghagytuk az eredeti szerepében. Kamilla a konzervatív, hagyománytisztelő, semmire sem nyitott figura, aki így folyamatosan ütközésbe kerül a többi szereplővel.

Milyen volt a Liliomfi budapesti vendégjátékának fogadtatása?

F.P: Nagyon bírták, nagyon értették. Rengeteg helyi, celldömölki utalás is van az előadásban, de ez sem akadályozta a befogadást. Nagyon vevők voltak a humorára, kicsit el is szállt az előadás, a színészek is megittasodtak tőle.

Szegeden lesz a következő bemutatótok, ahol a Mohácsi testvérek mellett, mint a másik „nagy párosról” írtak rólatok. Bár vannak külön útjaitok is, de alapvetően együtt dolgoztok. Örök páros?

B.B: Az iskolásoknak készült tantermi előadásainkat külön csináljuk, de ezen kívül egyszer fordult elő, hogy a Péter által írt Mecseki tigrist én rendeztem.

F.P: Nagyon más a hozzáállás, amikor külön dolgozunk. Persze, hiányzik a másik jelenléte, de a konfliktus is kevesebb. Sokkal jobban ki tudjuk élni a saját hülyeségeinket, mert nincs a másik, aki visszatartana. Előnyei és hátrányai is vannak a másik hiányának. Szabadabb vagy, de nincs, aki kontrolláljon.

B.B: Mi ilyenkor elég sokat cenzúrázzuk egymást. Egy színikritikus mondta nekünk, hogy mennyivel bátrabbak a tantermi előadásaink. Valahol itt van a kutya elásva. Amikor ketten dolgozunk, mindig megfontoltabb a munka, próbáljuk kordában tartani a másikat. Ettől lesz ez sajátos ügyünk, amit szeretünk, s jó így együtt dolgoznunk. De olykor felüdítő, hogy elguríthatjuk a pöttyöst.

A fotókat Büki László készítette.

Marton Éva

A teljes interjú a szentendreprogram.hu oldalon olvasható.