k2 Színház
A pék maradjon a sodrófánál? – Fábián Péter új darabjáról, a Kenyértörésről
Fábián Péter rendező a sűrű k2-s évek után sem lassít: sorozatot ír, bábszínházi előadást rendez, és a Láthatáron csoporttal szeptemberben mutatta be új darabját, a Kenyértörést. A háborús helyzetre reflektáló vitaszínházi alkotás a szolidaritással, döntéseink morális vonatkozásaival foglalkozik.
Benkó Bence: Bármit ér gondolni és érezni
A király bolond, avagy haldoklón zengő, végső, bús panasz egy felvonásban című produkciót mutatja be március 4-én a k2 Színház és a 6Szín.
Zavarba ejtő karácsonyi kérdések – Gyöngy Zsuzsa a K2 Színház Béke! című előadásáról
December 18-án 17 órától Szentendrén láthatjuk a K2 Színház Béke! című darabját, egy izgalmas, felemelő, zavarba ejtő előadást. Úgy indul, hogy a pásztorok hagyományos népi betlehemi játékkal köszöntik a Kisjézust, majd szépen hazaballagnak otthonaikba, ahol gyermekeik vérbe fagyott testére és zokogó anyákra találnak. Hát persze, hiszen Heródes minden kisfiút lemészároltatott Betlehemben, egyetlenegyet kivéve… Ezután hogyan őrizze meg a három apa a hitét Jézusban és a megbocsátást hirdető kereszténységben?
Londonban is sikert aratott a k2 Színház előadása
A k2 Színház Búcsúkoncert című darabja, amelyet a Londoni Magyar Kulturális Központ mutatott be a brit fővárosban, erős mezőnyben nyerte meg a Voila OffFest díjat a független színházi előadásokat jutalmazó 2021 Offies Awards gálán.
Milyen egy digitálszexuális felvilágosítás?
Benkó Bence és Fábián Péter legtöbbször közösen írnak, rendeznek, most pedig ismét egy színház művészeti vezetésére pályáznak. Digitálszexuális felvilágosításról, különbékéről és közösségépítésről is beszélgettünk.
„A színházzal mindent túl lehet élni"
Fiatalok, függetlenek, a K2 színház alapítói. A celldömölki Soltis Lajos Színházba szinte már hazajárnak. Tavaly Szigligeti Ede Liliomfiját állították színpadra, amely a két budapesti vendégszereplés után most Szentendrén látható. Beszélgetés Benkó Bencével és Fábián Péterrel.
Liliomfi a Mu Színházban
Vasárnap mutatják be a Liliomfit a Mu Színházban a Soltis Lajos Színház és a K2 Színház koprodukciójában.
Kezdődik az Ördögkatlan Fesztivál!
A tizenegyedik évéhez érkezett az Ördögkatlan Fesztivál, amelyet idén július 31. és augusztus 4. között rendeznek meg. Az idei fesztivál öt nap alatt 634 programmal, köztük színházi előadásokkal, komoly- és könnyűzenei koncertekkel, gyerekprogramokkal, irodalmi, filmes és képzőművészeti eseményekkel várja a katlanlátogatókat. Visszaszámlálás indul!
Mezítláb a fesztiválon
Bérczes László és Kiss Mónika 2008-ban úgy döntöttek, hogy a barátaikkal karöltve létrehoznak Baranyában egy mezítlábas fesztivált, ahol a művészek és a közönség közel kerülhetnek egymáshoz. Idén már tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Ördögkatlan Fesztivált július 31. és augusztus 4. között. Számos újdonság és ősbemutató lesz!