Fél éve léptél ki a k2-ből. Hogyan érzed magad, mivel foglalkoztál az elmúlt időszakban? Nem bántad meg a döntésedet?
Abszolút nem bánom, mert nagyon a végére értem annak a történetnek. Persze eljátszottam már a gondolattal, hogy mi lenne, ha nem álltam volna föl, és tovább küzdenék azok között a feltételek között, azokkal a szakmai-emberi feszültségekkel, amiket otthagytam. És olyankor mindig megnyugszom, hogy jó döntést hoztam. Ettől persze még nem könnyű. 12 év nagyon sok idő, ezalatt nemcsak szakmailag fejlődtem sokat, de szoros emberi kapcsolataim is kialakultak. Ugyanakkor örülök, hogy meg mertem ezt lépni, mert sok új, izgalmas felkérést kapok. Egyrészt bejött a tanítás az életembe: a Nemes Nagy Ágnes Szakgimnáziumban tanítok egy osztályt színészmesterségre, és a FreeSZFE-re is hívtak, hogy indítsak színpadi szövegíró osztályt. Ha minden jól megy, akkor a második félévben a Pesti Magyar Színiakadémiára is menni fogok a végzős osztálynak vizsgaelőadást rendezni. Lassan egy éve forgatókönyvírással is foglalkozom, most éppen az RTL Klub napi sorozatát írom, amiből igen sokat tanulok a filmezésről.
Elég sűrű akkor az életed. Színházi felkéréseid is vannak?
A budapesti Bábszínházban bemutatott Szerb Antal-kód után újabb bábelőadást írhattam és rendezhettem. A Petőfi-emlékév alkalmából színpadra állított, felnőtteknek szóló, Barguzin – Lehullt csillag fénye című előadást a kecskeméti Ciróka Bábszínházban mutattuk be még nyáron, novembertől lesz műsoron. A hajdani k2-es csapat egy része Apertúra – A Perpetuum Manufaktúra néven folyatja tovább. Ők néhány korábbi, általam átírt tantermi előadást is repertoáron tartanak, például az Antigonét, az Anyegint vagy a Ki vele, Néró!-t.
Szeptemberben telt ház előtt mutattátok be a Kenyértörés című darabot a Szentendrei Teátrumban. Hogyan sikerült a premier?
Nagyon jól sült el! Egy középiskolás osztály is részt vett a bemutatón, a többi néző viszont felnőtt volt, nagyjából egyharmad-kétharmad arányban az utóbbiak javára. Mivel elsősorban tantermi előadásnak szánjuk a Kenyértörést, nagyon boldogok voltunk, hogy a darab végén, a vitaszínházi résznél a gyerekek is megnyilvánultak, egyáltalán nem érezték magukat zavarban. A felnőtt nézők érdeklődése miatt azt tervezzük, hogy havonta egyszer nekik is játsszuk majd a darabot. Október 20-án a Jurányiban lesz a következő előadásunk.
A Kenyértörés a beharangozó szerint a szolidaritás és a háború kérdéskörét boncolgatja. Feltételezem, hogy az ukrán–orosz háború ihlette a témát.
A darabot kétségkívül ez a szörnyű helyzet hívta életre. És az, amiben jelenleg élünk Magyarországon: a háború itt van mellettünk, a szomszédságunkban, és bár elvileg nem veszünk benne részt, hat az életünkre. A darab írása során az érdekelt, hogy melyek azok a viszonyulási módok, amelyekkel ehhez a helyzethez közelíteni lehet. Azt már az elején tudtam, hogy nem mában játszódó darabot szeretnék, ezért nagyon hasonló történelmi szituációt, példázatot kerestem alapnak. El akartam távolodni a mostani, mindennapi történésektől, de ugyanakkor megtartani a háborúval kapcsolatos, aktuális kérdéseket.
A görög–perzsa háború szerintem nagyon rímel a mostani helyzetre: volt egy nagy, erős, despota által vezetett keleti hatalom, amely szemet vetett egy európai civilizációra, a hellénekére. Akik bár független városállamokban éltek, mind görögök voltak, és az egész kultúrájukat fenyegette a barbár támadás. Ennek dacára több városállam nem szállt be a védekezésbe. Vajon mi igazolta ezt a morális döntést? Erre voltam kíváncsi, amikor rábukkantam Ténosz, a mai Tínosz szigetének történetére. Ennek az Égei-tenger közepén fekvő kis szigetnek a lakói sokáig függetlenek maradtak: a legnagyobb ütközetekben, a maratoni és a thermopülai csatában sem vettek részt. Végül az utolsó pillanatban, a mindent eldöntő szalamiszi ütközetben megjelentek egy hajóval, így aztán ők is felkerültek a görög dicsőségoszlopra.
A színpadon viszont nem tengeri csatát, hanem egy családot fogunk látni.
Igen, ez a történelmi alapszituáció, de maga a darab – amely már fikció – egy kis ténoszi családról: az özvegyen maradt péknéről, a fiáról és a lányáról szól. A maratoni csata idején kezdődik el a történetük, tehát már kitört a háború, de ők még mindig kereskedelmi kapcsolatban állnak a perzsákkal. Mivel a búza nem terem meg a szigeten, perzsa beszállítóktól szerzik be, és emiatt rendkívül kiszolgáltatott a helyzetük.
A háborúval kapcsolatban mind a három családtag más-más álláspontot képvisel. Az anya végig konzekvensen azt, hogy ne tegyenek semmit: a pék maradjon a sodrófánál. A fiú viszont nagyon szeretne csatába menni, a hazájáért harcolni, akár a halált is vállalná. A lány, bár a vérontás ellen van, fontosnak tartaná valamilyen módon kifejezni a szolidaritásukat. A darab konfliktusát is ő indítja el, amikor azt mondja a gabonaszállítónak, hogy nem kérnek a perzsa búzából. Több időugrás is van a darabban, így mindig látjuk, hogy egy-egy döntésnek melyek a hosszabb távú következményei. Mivel ez vitaszínházi előadás, amelynek az a célja, hogy a végén jó kis beszélgetés, vita alakuljon ki, próbáltam minél sarkosabban, szélsőségesebben megfogalmazni, hogy melyik szereplő milyen álláspontot képvisel. Az utolsó konfliktusnál ez abban csúcsosodik ki, hogy az egyik szereplő sorsáról a nézők döntenek titkos „cserépszavazással”.
Sikerült vitát generálnotok a bemutatón?
A bemutató előtt próbajátékra vittük a darabot egy gimnáziumba, ahol a diákok igen vérpezsdítő vitát folytattak, és nagyon árnyaltan érveltek. Közben azt is megtapasztaltunk, hogy a történet milyen elemi, zsigeri feszültségeket hozott felszínre. A bemutatón is jól működött a darab, mert bár a felnőttek nyilván szofisztikáltabban fogalmaztak, ott is parázs vita alakult ki utána. Mindkét esetben meglepő volt, hogy bár a viták során úgy tűnt, hogy az egyik oldal véleménye kerekedett felül, végül a titkos szavazáson a másik oldal nyert. És mindkét esetben csak pár szavazat döntött. Ebből is látszik, mennyire nehéz, sőt néha lehetetlen egy voksolás eredményét megjósolni.
A háború kitörése óta sokunkban van alapszorongás, tehetetlenségérzés. Neked segített a feldolgozásban, hogy ezzel a darabbal foglalkoztál?
Már az is elég furcsa és feldolgozhatatlan, hogy itt ülünk a napon, kávézunk és beszélgetünk, miközben tőlünk pár száz kilométerre lőnek, és emberek halnak meg. Nyilván lehet segíteni a menekülteknek adományokkal, önkéntesként, mégis végesek a lehetőségeink. Jobb pillanataimban bele tudom magam ringatni abba az illúzióba, hogy a darabom révén legalább a nézőink kicsivel tisztábban láthatnak majd vagy hogy őszinte párbeszédek és véleményütköztetések alakulhatnak ki. Ahelyett, hogy mindenki a saját Facebook-buborékjában bámulná azt az interpretációhalmazt, amit egy algoritmus állít össze neki.
Akkor ez volt a célod a darabbal?
Igen. Mert bár nyilván van saját véleményem, azt szerettem volna megmutatni, hogy sok másik álláspont is teljesen elfogadható és igaz lehet. Egyet lehet érteni az anyával, aki azt mondja, hogy süssük tovább a cipót, mert az az ország érdeke. Vagy a fiúval, aki arra biztat, hogy fogjunk fegyvert, és halálunkig küzdjünk. Ahogy a lánnyal is, aki meg azt hajtogatja, hogy legalább tegyünk egy gesztust, fejezzük ki a szolidaritásunkat, ha már nem szállunk be a háborúba.
A darab promóciójában azt is olvashatjuk, hogy egy Bertolt Brecht nyomán írt tandráma. Mitől brechti?
Nagyon tetszik a brechti tandrámák dramaturgiája, bár mára méltán elfeledtük őket, mert rettentően didaktikusak, gyakorlatilag kommunista propagandadarabok. De még ezekben is megcsillan a mester zsenije: az, hogy mennyire letisztultan és lényegre törően tud problémákat felvetni. Nagyon jól felépített alkotások, és bár cselekményszinten egyik Brecht-darab sem jelenik meg a Kenyértörésben, dramaturgiailag sokat loptam belőlük.
A színészeket hogyan választottad ki?
Freuer Yvette keresett meg, hogy írjak és rendezzek darabot a Láthatáron csoportnak. Kezdetben teljesen más témában gondolkoztunk, ám amikor kitört a háború, egyértelmű lett, hogy azzal kell foglalkoznunk. A darab felépítése terén teljesen szabad kezet adott, ezért nagyon hálás vagyok neki. Ő játssza az özvegy péknét. A többi színészt már együtt válogattuk össze. Csányi Dávid alakítja a fiút, a lányt pedig kettős szereposztásban Háda Fruzsina és Varga Orsolya. A látvány teljesen minimalista, egyszerű, hiszen iskolákba is el kell vinnünk a díszleteket. Egy sodrófa, egy vájdling és egy asztal alkotja a berendezést, a jelmezek Zubor Kata kreativitását dicsérik. A darabban néhány dallam is felcsendül, ezeket Horváth Szabolcs szerezte. A háttérben pedig Varga Tímea művészeti titkár dolgozik értünk fáradhatatlanul: ő egyezteti az időpontokat, a helyszíneket.
Reméljük, hogy minél több helyre eljut a darab. Milyen egyéb terveid vannak?
A próbaelőadást a budapesti Vörösmarty gimibe vittük el, de a Láthatáron csoport mindig is törekedett arra, hogy ne csak az elit iskolákba, hanem hátrányos helyzetű térségekbe is eljusson. Ezért azt remélem, hogy a Kenyértörés sokat fog utazni. Előny, hogy mivel történelmi kontextusba van ágyazva a téma, a magyar- mellett a történelemtanárok számára is érdekes lehet.
Van egy meghívásom Győrbe: a független Rév Színházzal fogok dolgozni, illetve egy monodrámát is rendezek majd a Trafóban, amelyben Háda Fruzsina szerepel majd. Mindezek mellett van a sorozatírás, ami viszonylag biztos pont ebben a kiszámíthatatlan szabadúszólétben. Távlati terveim között szerepel saját sorozat fejlesztése és regény megírása is. De ezek egyelőre valóban csak tervek, mert a világban most nagyon nehéz idők jönnek, és szinte lehetetlen bármit is biztosra mondani.
Fotók: Reviczky Zsolt
