Az előadás ötletét az adta, hogy egy adott ponton felismerted: életközepi válságban vagy. Azóta sokat foglalkozol ezzel a témával, ebből született a darab is. Mi volt számodra a legnagyobb tanulsága az alkotói folyamatnak, és sikerült-e már túllendülnöd a válságon?

Az egyik tanulság az volt, hogy felismertem: jobban kell képviselnem az érdekeimet és kiállnom magamért, amikor szükséges. Asszertívnak kell lennem, nem pedig szorongónak, és arra van szükség, hogy többet reflektáljak a helyzetemre, azaz arra, hogy egy adott szituációra miért úgy reagálok, ahogy. Ezzel együtt megpróbálok még könyörtelenebbül őszinte lenni magammal, és elengedni dolgokat, amelyeken akár már évek óta rágódom. A lényeg, hogy ne felejtsem el a bigger picture-t, képes legyek távolabbról magamra és magamba nézni. A darab formálódása során arra is rá kellett döbbennem, hogy az emberi élet mennyire törékeny, és emiatt nem szabad mindennek olyan hatalmas jelentőséget tulajdonítani. Ezt próbáljuk meg közvetíteni a darabbal is: hogy felszabadultan, lazábban érdemes élni. Ez persze számomra nagyon nagy kihívás, de muszáj erre törekednem. Nem hinném, hogy az életközepi válságom már múlt idejű lenne. Szerintem évekkel később lesz egy olyan pont, ahonnan visszatekintve majd már tudom azt mondani, hogy igen, ezen én már túl vagyok.

Szerinted az életközepi válság minden nőt utolér előbb-utóbb?

Azt nem tudom, hogy minden nőt utolér-e, mert nem vagyok minden nő. De abban biztos vagyok, hogy sokakat igen, és ehhez képest keveset beszélünk erről a témáról. Az már más kérdés, hogy anyagi, családi helyzete, társadalmi, kulturális közege, adott esetben „luxusa” mennyire engedi meg az adott nőnek, hogy foglalkozzon ezzel. Ezért van az is, hogy a darabban középosztálybeli karaktereket jelenítünk meg. Hiszen egy mélyszegénységben élő nőnek teljesen más problémái vannak. Ez hangsúlyozottan a polgári középosztályról és annak szóló előadás.

A járvány rendesen betett a darabnak, sokadik nekifutásra tudtátok csak bemutatni. Befolyásolta a tartalmat a rengeteg csúszás?

Eddig háromszor maradt el a bemutató, most negyedszerre megyünk neki. Voltak szereplőváltások, átdolgoztunk jeleneteket, kihúztunk és hozzátettünk a szöveghez. Úgy érzem, hogy ezek hatására kiforrottabb lett az előadás. A járványidőszak alatt is sokat próbáltunk, hiszen mindig arra készültünk, hogy be tudjuk mutatni a darabot. Így folyamatosan a felszínen volt a téma. Az én elmúlt másfél évemet meghatározta ez a kérdéskör. 

Független társulatként különösen nehéz lehetett átvészelnetek ezt az időszakot.

A Covid előtti évben 99 fellépésünk volt, tavaly 42; ez még egészen nagy számnak számít ahhoz képest, hogy milyen tartós lezárások voltak. Idén májustól játszunk iskolákban, nyáron volt egy gyerekelőadás-turnénk, júniusban a berlini magyar intézetben léptünk fel, és nyár végén ott voltunk a nyíregyházi Vidor fesztiválon is. A teljes lezárás idején online tartalmakat gyártottunk. A Mit ér, ha?-ról is több zoomos beszélgetést szerveztünk. Interjúztunk férfiakkal az ő életközepi válságukról, és streameltük a Hagyaték című előadásunkat. Alice Miller és Martin Miller levelezése címmel hangjátékot készítettünk. Anyagilag nagyon alapszinten ketyegtünk, de arra büszke vagyok, hogy senkit nem kellett elküldenem a hatfős stábból.

A Mit ér, ha? darabon csak nők dolgoztak. Milyen előnyei és hátrányai voltak ennek a koncepciónak?

Kezdetben még egy férfi produkciós asszisztenssel dolgoztunk, aki nagyon kedves, konfliktuskezelő attitűddel érkezett, de később már valóban csak nők alakították a darabot. Volt két szereplőváltásunk is. Az elmúlt másfél évben sokunk személyes életében is jelentős fordulatok mentek végbe, utolért minket a téma: válás, szakítás, szakmai váltás. A darab hatott ránk és mi is hatottunk a darabra, igazi szinergiák alakultak ki.

Milyen problémákat jelenítetek meg a darabban?

Az első és legfontosabb kérdés az, hogy Ki vagyok én? Ha elvárásoknak feleltem meg egész életemben, és emiatt soha nem foglalkoztam azzal, hogy én mit akarok, akkor képes vagyok-e váltani? Le tudok-e válni az engem elnyomó és kihasználó anyámról? Beismerem-e, hogy nem annyira boldog a házasságom? Fel tudom-e dolgozni, hogy nem lett gyerekem? El tudom-e fogadni, hogy erőteljesen öregszem, és nem kellek már úgy a világnak? Úgy gondolom, hogy ezek nagyon is valódi kérdések, és nemcsak a negyvenes-ötvenes nők, hanem mindenki számára érdekesek. Hiszen jó esetben egyszer majd a fiatal nők is elérnek ide, ahogy a férfiak is hasonló problémákkal szembesülnek életük során. A nézőtéren biztosan lesznek nagyon kemény felismerések, de közben röhögni is sokat fog a közönség, hiszen szándékosan varieté jellegű az előadás zenékkel, táncos betétekkel.

A szeptember 17-i premier után mikor és hol láthatja a közönség a darabot?

A Jurányi-házban mutattuk be, és másnap, 18-án is volt még egy előadás. Ezeket követően október 29-én, majd november 26-án lesz látható a darab. Kamarateremben játszunk, úgyhogy korlátozott a helyek száma, érdemes minél előbb lefoglalni őket.

Vannak más, futó projektjeitek is?

Újra játsszuk Rába Rolanddal közös, Hagyaték című előadásunkat, most már a Fészek Művészklubban. A sokakat érintő kérdéseket boncolgató darab a világhírű gyermekkorkutató, Alice Miller és fia, a szintén pszichológus Martin Miller történetén keresztül mutatja be a gyerek-szülő kapcsolatokat, az egyéni, családi és társadalmi traumákat, valamint feldolgozásukat. Az Én, te, mi párkapcsolati komédiát a Kugler Art Szalonban, egy lakásszínházban játsszuk részvételi, interaktív előadás formájában, amelynek során a nézőknek is lehetőségük van instruálni a színészeket. Ezzel a darabbal most nyertünk díjat a Vidor fesztiválon. Budapesten az őszi szezonban szeptember 24-én játsszuk először.

Ezeken kívül vannak gyerekeknek és középiskolásoknak szóló darabjaink, és olyan felnőttelőadásaink is, amelyekkel utazni szoktunk, fesztiválokra járunk. Tervezünk három új bemutatót is, úgyhogy rendesen beterveztem az évet. Remélem, hogy ezeket meg is tudjuk valósítani, sok múlik a pályázataink sikerén.

Az új előadások kiknek szólnak?

Készül egy produkció a KV Társulattal, Kiállok magamért címmel. Ez a Kiállok érted, a fiatalkori prostitúcióról szóló darabunk folytatása lesz. A témája az, hogy a nevelőotthonokban felnövő gyerekek miként tudnak beilleszkedni a társadalomba, és hogyan tudnak aztán egy viszonylag kiegyensúlyozott, boldog életet élni. Az előadást a Kuglerben mutatjuk be, aztán gyerekotthonokba szeretnénk elvinni.

Decemberben jön egy interaktív, részvételi színházas darabunk Ketrecharc munkacímmel. Ez a középiskolásoknak szóló, Pitbull Kamilla Gimnázium című előadásunk folytatása. Most a hetedik, nyolcadikos gyereket szólítjuk meg, és ezt az előadást ugyanúgy iskolákba visszük el, mint a korábbit. Klikkesedésről, agresszióról, konfliktusokról szól, és az erőszakmentes kommunikáció eszköztárát használjuk benne.

Jövő tavaszra, április végére tervezünk még egy bemutatót, amelynek Fábián Péter lesz a rendezője. A Tövisek és virágok című Kazinczy-műből készítünk előadást, amelyben a nyelvújításról, a magyarságról, az identitásról is szó lesz. Ez szintén részvételi, osztálytermi produkció lesz.

Ezek mind nagyon kemény, nehéz témák. Hogyan tudod őket letenni egy-egy előadás után?

Nekem fontos, hogy hasznosnak érezhessem magam, és szeretnék művészként is hasznos lenni. Ezekkel a darabokkal az lehetek, lehetünk, mert közel tudunk kerülni a célcsoportokhoz. Gyerekek, felnőttek sokszor jönnek oda hozzánk az előadások után, hogy magukra ismertek a bemutatott szituációkban. Ezek a találkozások, beszélgetések mindig nagyon megérintenek minket. Talán a bohócmúltam miatt minden előadásba becsempésszük a humort, hogy ezzel is oldjuk némileg a feszültséget. A színház a kétirányú energiaátadásról szól: nemcsak mi adunk, hanem rengeteget kapunk is a közönségünktől. Ez mindig segít továbblendülni, és folytatni a munkát. 

Nyitókép és képek: Álmosd Phaedra, Feuer Yvette, Manyasz Erika, Romankovics Edit, Szalontay Tünde. Fotó: Reviczky Zsolt