Új fejezet kezdődik a k2 Színházban

Egyéb

Tíz év közös rendezés és írás után a k2 Színház két alapítója, Benkó Bence és Fábián Péter úgy döntött, hogy a jövő évadban kipróbálják magunkat külön utakon is.

„Ez a gyakorlatban azt fogja jelenteni, hogy a társulat évadát a
továbbiakban is együtt állítjuk össze, a csapatot érintő ügyekről együtt
döntünk, ugyanakkor az új bemutatókat már külön állítjuk színpadra, és külsős
rendezői, illetve írói munkát is egymástól függetlenül vállalunk.Döntésünk
hátterében a kalandvágy, egyéni alkotói terveink megvalósításának terve, az új
alkotótársakkal való megismerkedés lehetősége – az eddig ismeretlen kihívások
iránt érzett kíváncsiság áll.

Bízunk benne, hogy közös elhatározásunk olyan alkotói energiákat szabadít majd fel, amelyek termékenyítőleg hatnak mind a társulaton belüli, mind a vendégrendezői munkáinkra. Mindez nem jelenti azt, hogy ne dolgoznánk többé együtt. Ha egyszerre szólít meg minket egy darab, egy forma, egy problematika, újra összeállunk. A k2-t pedig együtt visszük a végtelenbe, és tovább!” – írták.

Forrás: Színház Online