Hétvégén mutatjátok be Az algoritmus című új produkciótokat a K2 színházban, ami a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségekről szól. Az előadás a szexrobotok témája felől közelíti meg a kérdést. Ez a legizgalmasabb aspektus?

Fábián Péter: A robotika témáját Vinnai András és Litkai Gergő dobták be, tehát a Dumaszínháztól érkezett a felkérés, hogy írjunk közösen egy szkeccsekre épülő darabot. Márciusban elkezdtük a próbákat, majd jött a pandémia, és fél év alatt leülepedett bennünk, hogy szeretnénk egy kicsit leszűkíteni a témakört. Túlságosan szerteágazónak éreztük.

Elkezdtük bogarászni, mi az, ami ebből minket hétköznapi szinten érdekel, érint, és az embereket is érdekelheti. Nem akartunk áltudományos-fantasztikus előadást készíteni, amelyhez nézőként nem tudnak kapcsolódni.

A szexrobotok témája nagyon izgalmas, félelmetesen gyorsan fejlődő iparág – elsősorban Amerikában –, ez már a jövő, ami jelen van. Ennek kapcsán izgalmasan tudunk beszélni az emberek magánéletéről. Ez az előadás valójában az emberekről szól.

Ezek egymástól független rövid történetek?

Benkó Bence: Andrással rengeteg témát, felvetést írtunk össze, ami beletartozhat egy ilyen történetbe. A törekvésünk az volt, hogy írjunk önmagukban érvényes jeleneteket, amiket lazán összekötünk egymással. Ez egy nézők felé nyitott előadás, amely párbeszédre, interakcióra épül.

Sok néző ódzkodik ettől.

F. P.: Ez nem egy kényszerített interakció, hanem az interakció lehetőségének felajánlása, senkit nem fogunk piszkálni. Az előadás műfaja: digitálszexuális felvilágosítás.

Útmutató, hogyan igazodjunk el a szexrobotok útvesztőjében?

F.P.: Fogalmunk sincs, hogyan kezeljük ezeket a robotokat, ha beköltöznek a hétköznapjainkba. Mondjuk, ha elhozom ide, a Jurányiba a szexrobot barátnőmet, akkor hogyan mutatom be nektek? Mit kezdjünk ezzel az új jelenséggel? Milyen hatással lesz mindez a társadalmunkra?

Robotok megjelennek a színpadon?

B.B.: Bizonyos értelemben igen. Erről többet nem mondhatok.

A szexuális témájú előadásoknál mindig kérdés, mennyire kell óvatosan vagy direkten fogalmazni. Ti mit gondoltok erről?

F.P.: A társulaton belül is vitáztunk arról, hogy 16-os vagy 18-as karikát tegyünk az előadásra…Igyekszünk a téma számos aspektusát körbejárni. Van benne direkt, pofátlan, csaknem bicskanyitogató jelenet is, és van benne olyan, ami azt elemzi, mit szól majd ehhez a hatalom, milyen hatást gyakorol mindez a művészetekre. A tágas társadalmi horizontot, a „költőibb” jeleneteket váltogatjuk a közönségesebb epizódokkal.

Az algoritmus augusztusi próbája

Évek óta rendszeresen készítettetek előadást az Ördögkatlan Fesztiválra. Idén egy októberi hétvégére halasztották a fesztivált, amire egy antik komédiák ihlette produkcióval készültök. Miért ezt választottátok most a korábbi helyspecifikus előadások helyett?

F.P.: Ez az előadás két szempontból is radikálisan különbözik a korábbi ördögkatlanos produkcióinktól. Az egyik, hogy kimondottan utaztatni szeretnénk, és ez már a színrevitelkor fontos szempont. A másik, hogy olyan formanyelvet, stílust keresünk, amellyel meg tudjuk szólítani a vidéki közösségek egészét, a helyi értelmiségiektől a melósokig. Egy település története helyett a béke témáját szeretnénk körüljárni.

Ariszthopanész komédiájával?

F.P.: Három komédiája: a Béke, az Acharnabeliek és a Lovagok alapszituációiból merítünk, de ez csak apropó, hogy beszélgethessünk számunkra fontos felvetésekről. Nem fogunk antik színházat idéző előadást készíteni. Szeretnénk interjúzni a helybéliekkel, megkérdezni őket, mit gondolnak minderről, és azt beépíteni a szövegkönyvbe.

Mondok egy példát. Az egyik komédiában tart a háború Athén és Spárta között. Egy földműves, akinek ebből elege van, kijelöli, hogy az ő földje a béke szigete. Különbékét köt a spártaiakkal, és innen indul a kalamajka. Érdemes lenne megkérdezni erről a nagyharsányiakat: ma van ilyen terület, ha igen, ki léphet be oda? És így tovább. Nem titkolt célunk, hogy ez fórumszínház legyen. Azért választottuk a dionüszia műfajmegjelölést, mert azt szeretnénk, ha az előadás egy közös beszélgetésbe torkollana egy kis fröccs vagy esetleg pörkölt mellett.

A kisharsányi vőlegény (a k2 színház 2015-ös előadása az Ördögkatlan fesztiválon)

Vannak osztályszínházi előadásaitok, melyek után rendszeresen tartotok beszélgetéseket. Most úgy tűnik, mintha az évad legtöbb produkciója a közönséggel való kommunikációra épülne. Miért foglalkoztat benneteket a részvételi színház?

B.B.: Nagyon szeretik a színészeink, ha egy előadás nem ér véget a tapsrenddel, hanem lehetőség van beszélgetésre. Erre eddig a tantermi előadásoknál volt mód, és ezek kapcsán merült fel bennünk a gondolat, hogy keressük ennek lehetőségeit. A nézők mindig nagyon izgalmas dolgokat tesznek hozzá a történethez. Bennem egyre nagyobb az igény arra, hogy elmossuk a klasszikus színházi határokat. Felvillanyozó kilépni a dobozszínpad keretei közül.

F.P.:  Szeretnénk „felkapcsolni a villanyt”. Túllépni azon, hogy a néző az elsötétített nézőtéren szunyókál vagy kulturáltan unatkozik.

B.B.: Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk a nézőktől is. Az ördögkatlanos előadás alapvetése is az volt, hogy milyen jó lesz a karanténidőszak után ismét találkozni, együtt lenni, beszélgetni. A közösség öröméről akartunk beszélni.

Milyen közösség a K2? Sokat változott a tagság a kezdetek óta.

F.P.: Ha definiálnom kellene, hogy mitől vagyunk azok, akik, azt mondanám: mindig kialakul egy „félcsaládias” légkör. Szeretünk együtt lenni, és emellett „közös hobbink”, hogy előadásokat készítünk. Igyekszünk a próbákon is olyan hangulatot teremteni, amitől a színészek úgy érzik, hogy nekik ez nem csupán munkahely. A közvetlen hangulat közös gondolkodást eredményez. Izgalmas, amikor a színészen látom, hogy az egészben gondolkodik, nem csak a saját szerepén. A célunk, hogy közösen gondolkodjunk valami egészről, és azon belül mindenki csinálja meg a saját szerepét a lehető legjobban.

B.B.: A kezdetektől baráti közösségként működünk, beszélgetünk; így tudjuk, ki hol tart, kit mi foglalkoztat éppen. Ez pedig inspirál bennünket az előadások témájának kiválasztásakor.

Sokat beszéltetek már arról, miként osztjátok meg a rendezői munkát. Nagy ritkán dolgoztok külön is. Miért jobb mégis együtt?

F.P.: Négy szem többet lát. Az ízlésünk hasonló, el tudjuk fogadni egymás véleményét, így a közös munka segíti az alkotófolyamatot. Egyszerűen ketten több dologra tudunk figyelni, mintha csak egyikünk van ott. De az is inspiráló, mikor szétválunk. A tantermi előadásoknál külön dolgozunk. Bence rendezte az én darabomat is, és tudtam, hogy nála biztonságban lesz, mert érti, mit szeretnék.

Mennyi „külsős” munkát vállaltok?

B.B.: Először kitaláljuk a társulat évadát, és ebben mindig van vendégrendező, tavasszal Király Dani dolgozik majd a csapattal. Abban az időszakban mi el tudunk vállalni más feladatokat. Nem szoktunk kilincselni. Ebben az évadban ismét dolgozunk a Szegedi Nemzeti Színházban. A Budapest Bábszínházban csinálunk egy újragondolt Pendragon legendát, és ismét dolgozunk Celldömölkön. Ez nagyon sokszor pályázatfüggő, ha kapunk pénzt, lesz előadás, ha nem, akkor nem sikerült.

Forrás: a színház Facebook oldala

Szegedre és Celldömölkre darabot írtok?

F.P.: Az Emberi Erőforrások Minisztériuma történelmünk dicső pillanatairól szóló pályázatán nyert a celldömölki társulat. Oda egy darabot írunk a kalandozó magyarok hőstetteiről, miként prédálták fel fél Nyugat-Európát. Szatírára készülünk, Monty Python stílusban.

B.B.: Szegeden a Black comedyt állítjuk színpadra, az konkrét felkérés volt. A mi pályánkon szokatlan az ilyen, általában új darab megírására hívnak bennünket. Ez viszont egy vígjáték, amibe azért belenyúlunk majd, de az jogdíj-kérdéseket vethet fel… szóval elég klasszikus történet lesz.

Komáromi György, a Radnóti Színház gazdasági igazgatója megpályázza a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztját. Úgy tudni, ti vezetnétek a prózai tagozatot. Nem először pályáztok színházvezetésre. Miért mennétek el egy vidéki kőszínházhoz?

B.B.: Az Újszínházat már a második évadunkban megpályáztuk. Mindig volt bennünk igény, hogy kipróbáljuk magunkat ebben. Szeretnénk egy olyan színházat, ami az általunk képviselt színházeszményre épül. Nem ördögtől való gondolat, hogy ez intézményes keretek közt is megvalósítható.

F.P.: Ez egy speciális helyzet. A pécsi színház egy egész megyét lát el előadásokkal, tehát összetett, népszínházi struktúrában kell gondolkodni a gyerekelőadásoktól az operákig. Ez számunkra nagyon inspiráló. Komoly kihívás, hogy az előbb körülírt közösségépítést miként valósíthatnánk meg nagyvárosi léptékben. Sok kreativitásra van szükségünk, hogy minden társadalmi réteget meg tudjunk szólítani, és mindegyiküknek kínáljunk látni-, szórakoznivalót. Ez most inspirál és fűt bennünket.

Pécsre költöznétek?

F.P.: Igen, erre az öt évre. Vinnénk a társulatot is. Egy művészeti tanácsban gondolkodunk. Komáromi György tapasztalt, menedzserszemléletű ember, aki kiválóan ért a színházhoz. Ez nekünk biztonságot ad. Ahogyan az is, hogy Bérczes László is segítené a munkánkat, az operatagozatot pedig Göttinger Pál vezetné. Nagy álmok. Talán valós reményünk is lehet, de most az a feladat, hogy szeptember végén minél professzionálisabb pályázatot nyújtsunk be.

Nyitókép: Benkó Bence és Fábián Péter a Budapest Bábszínházban, fotó: Éltető Anna.

Fotók forrása: a k2 Színház Facebook oldala.