Vasárnap mutatják be a Liliomfit a Mu Színházban a Soltis Lajos Színház és a K2 Színház koprodukciójában.

Liliomfi produkció a harmadik közös munkája a Soltis Lajos Színháznak és a K2 Színház rendezőpárosának, Benkó Bencének és Fábián Péternek. Először a Hantocska című zenés mű-népmesét mutatták be 2016-ban, majd ezt követte 2017-ben Szigligeti Ede A cigány című népszínművének színpadra állítása.

A két műhelyre egyformán jellemző, hogy a munka során igen nagy figyelmet szentel a közös alkotói munkának – értve ez alatt a színészek, rendezők, látványtervezők, zenészek együttesét. Ez egyfajta rendezői koncepcióként is felfogható, főleg úgy, hogy egy, a magyar színjátszás hőskorában játszódó, színészekről (is) szóló darab a celldömölki Soltis Lajos Színházban kerülhet színre – egy olyan helyszínen, ahol a színházi lét tulajdonképpen életforma, szenvedély, ahol a játékkedv, az új kihívásokkal szemben való merész, fiatalos és bátor kiállás mindennapos.

Ezek azok a tulajdonságok, melyeken keresztül kibomlanak olyan rétegei is a történetnek, amelyek miatt az előadás teljes mértékben a színészeké, a celldömölki társulaté – mondhatni sajátos, megismételhetetlen adaptációja ez Szigligeti vígjátékának a Soltis Lajos Színházban.