Tizenegy év. Egy fesztivál esetében ez vajon hány emberi évnek felel meg? Ismerjük a számítást a kutyáknál: egy kutyaév hét emberi évet jelent. Bár a szakirodalom szerint fajtája válogatja. Vajon az Ördögkatlan melyik fesztiválfajtához tartozik? Elfogultan azt mondhatjuk, egyikhez sem, mert Ördögkatlan csak egy van. És az ? ellentétben a szervezőkkel, a résztvevőkkel és a fesztiválozókkal, vagyis a katlanlátogatókkal ? nem öregszik. Az Ördögkatlan mindig fiatal. Tizenegyedszer is az.

Természetesen nem az ott lévő sokezer ember életkoráról beszélünk most, hanem arról az érzésről, amely gyereket is, felnőttet is, idős embert is átjár, amikor belép a Katlanba. És ha érzés, akkor a szabadságról is szólni kell. Nem tudjuk, mi az, de a Katlan öt napjában megtudjuk, mert megéljük. A szabadság és a fiatalság pedig maga a szépség. Az Ördögkatlan fiatal, szép és szabad. A tizenegyedik is az lesz. Hogy milyen az igazi Katlan-pillanat? Mint a tavalyi Cohen?Cseh Tamás-emlékkoncert: éteri, őszinte, tiszta, szabad. Amikor sugárzik a tehetség, a szépség és a szeretet. Amitől hasad a szív és csorognak a könnyek. A hála könnyei, hogy élünk, hogy megélhetjük ezt a pillanatot.

Az idei Ördögkatlan Fesztivál mintegy 634 programmal várja a látogatókat hat helyszínen. Lesz köztük 134 koncert, 131 családi rendezvény, 116 kiállítás, 102 workshop, 38 beszélgetés, 21 irodalmi és 16 filmes program. A részletes programfüzet ITT érhető el, a fesztivál kisfilmjét pedig a YouTube-on lehet megnézni.

Ízelítő az Ördögkatlan Fesztivál programjából


DÍSZVENDÉGEK

Snétberger Ferenc

?A szabad gondolkodás minden dzsesszzenész számára óriási lehetőség? ? mondta egyszer Snétberger Ferenc, aki az idei fesztivál díszvendége lesz. Az Ördögkatlan Fesztivál óriási lehetőség a szabad gondolkodásra, és ha így van, akkor a dzsesszzenészeknek (is) itt a helye, köztük az egyik legjelentősebbnek: Snétberger Ferencnek.

Magvető Kiadó

A legidősebb szerzője Dante, a legfiatalabb Zilahi Anna, Kertész Imre és Esterházy Péter kiadója, a teljes névsort nem is lehet felsorolni, guglizd ki! Egy biztos: a Magvető az egyik legrangosabb kiadó, és most elhozza kortárs íróink javát a Vylyan Teraszra! Terasz irodalom: Nádasdy Ádám, Szilasi László, Darvasi László, Balaskó Ákos, Fehér Renátó, Zilahi Anna, Turi Timea, Totth Benedek, Horváth Viktor, Szarvas József, Bérczes László

Sztalker Csoport és k2 Színház

Két öntörvényű színházi társulat sok közös vonással: mindkettő fiatal, mindkettő tehetséges, mindkettő premiert hoz létre a Katlanban, mindkettő fókuszában karizmatikus fiatalemberek állnak: Benkó Bence, Fábián Péter és a k2 csapata a ?semmiből? hozzák létre a Baranyai gyöngyösbokrétát, mely ?semmi? a Dél-Baranyában élő emberek élete. Mindeközben ifj. Vidnyánszky Attila, H. Vecsei Miklós és a vadiúj Sztalker Csoport klasszikus szöveget, Faulkner Míg fekszem kiterítve című gyönyörűséges szövegét fordítja le saját színházi nyelvére.

KIEMELT PROGRAMOK

Haydn: Teremtés
Augusztus 3., Megbékélés Kápolna
Hungarian Studio Orchestra, a Nemzeti Énekkar tagjaiból álló Katlankórus, Kolonits Klára, Brickner Szabolcs, Erdős Attila vezényel: Dinyés Dániel

Haydn Teremtés című oratóriuma a világ megteremtéséről, arról a bizonyos hét napról szól. A német nyelv helyett ráadásul most magyarul hangzik el, hogy minden szava és annak zenei ábrázolása nyilvánvalóvá váljon a közönség számára. És amint felhangzik a zenében, úgy felismerve mindezt nézhetünk körbe a domboldalon üldögélve és mondhatjuk magunkban: ?tényleg hálásak vagyunk mindezért?.

Csík Zenekar, vendég: Presser Gábor
Augusztus 1., Villányköves

Hogy Csík, az szinte magától értetődő, de hogy Presser Gábor? Évek óta hívják-szervezik a fesztiválra ? az idén fellép. Hogy jó lesz, tudhatjuk. Hogy elférünk-e? Jó nagy a kövesdi park, de ha megsem elég, az is jó, ha megülünk a gyönyörű pincesoron egy fröccsel.

k2 Színház: Baranyai gyöngyösbokréta

Az előadás Dél-Baranya közelmúltjáról beszél, a darab ősztől a budapesti MU Színház repertoárján szerepel majd.


TranzDanz (Kovács Gerzson Péter?Alexander Balanescu): A csárdás-ápolás művészete

A két alkotó-előadó egymást inspirálva és kiegészítve nyilatkozik a közös kelet-közép európai gyökerekről, a reggeli kávéról, a humanizmusról, egy jó fotóról, az empátia szükségességéről, a világ megismerésének lehetőségéről (vagy lehetetlenségéről?), a kultúra jelentőségéről, magán-mítoszokról, a bujkáló transzcendensről, a jó sör habjáról?

Both Miklós: Ukrán Udvar (Rácz-ház)

Négy nap alatt egy ukrán falusi évet jár be a program, érintve mind a négy évszak emblematikus szokásait. Minden nap egy évszakot jelenít meg mind énekekben, táncban, szokásokban, nyilvános beszélgetésekben, gasztronómiában.

Circus Marcel (BEL): Home Made

A fesztiválon volt már francia, holland, argentin cirkusz, a Circus Marcel Belgiumból érkezik. Olyan társulatok jönnek el az Ördögkatlan Fesztiválra, akik a kortárs cirkusz legjobbjai, azaz színházat, zenét, képzőművészetet és persze a hagyományos cirkuszi akrobatikát és bohóctréfát is ötvözik, egyúttal gyereket is, nagymamát is, sznob ?belvárosit? és ártatlan ?vidékit? is kielégítenek. Na, a Circus Marcel ilyen ? mert maga a Katlan is ilyen.


Aralica Kert

Megújul a közkedvelt helyszín: 10:00 és 17:00 óra között Gyerekkertet hoznak létre a varázslatos udvarban a Pagony Kiadó segítségével. MeseTérKép, Graffaló-klub, Villuth András muzsikája, olvasósarok és persze a gyermek és ifjúsági irodalom népszerű szerzői ? mindezt kínálja majd a Gyerekkert a fesztiválon. Délután elkezdődnek a felnőtt mulatságok, zenével, táncházakkal. Az Ördögkatlan sokszínűségének jelképe lesz ez a nemzetiségek táncházait felvonultató Kert ? főszerepben a horvát zenével, tánccal, gasztronómiai csemegékkel, a zárónapon pedig szalmaszobor-égetéssel.

TOVÁBBI PROGRAMOK

Színházi előadások:

A mi osztályunk (Tatabányai Jászai Színház)
Leenane szépe (Kassai Thália Színház)
Vaterland (Forte)

Az öngyilkos (Forte)
Míg fekszem kiterítve (Sztalker Csoport)
A csárdás-ápolás művészete (TranzDanz)
Kivettem egy gömböt fejemből (Nézőművészeti)
Mulatság (Ördögkatlan Produkció)
Mi és Ők (Orlai Produkció)
Loveshake
Second life, avagy kétéletem (Orlai Produkció)
Leszámolás velem (Orlai Produkció)
Pira-Bella (Orlai Produkció)
Gyarmati Fanni naplója
Kezdhetek folytatódni ? Petri est
Kean, a színész
Semmi konferencia
Márai Sándor: Hallgatni akartam (Vígszínház)
Miskin herceg (Katona József Színház)
Tótferi (Titkos társulat)
Baranyai gyöngyösbokréta (K2)

Gyerek- és családi programok:

Pannon Filharmonikusok: Csigaház, Szélkiáltó, Rutkai Bori, Bíró Eszter, Apacuka, Pagony, Piros Kakaó, Gyerekkert, kézműves foglalkozások

Könnyűzenei koncertek:

Boban Marković Orchestar & Tóth Gabi
PASO
30Y
Óriás

Kiscsillag
Ivyz
Quimby
Sorbonne Sexual
Szabó Attila 50!
Snétberger Ferenc és tanítványai
Várkonyi csibészek
Grund ? Vígszínházi Fiúzenekar
Frenk
Kill the Dandies and Psycho Mutants
Snétberger Trió
Balogh Kálmán ? Lukács Miklós
Hrutka Róbert &Nagy Dániel Viktor
Singas Project
Slam Poetry
Like a Rolling Stone
Budapest Bár
Wombo
Anima Sound System
Tompos Kátya
Csík Zenekar & Presser Gábor
Bohemian Betyars & Parno Graszt
Esszencia
Kerekes Band
Lajkó Félix ? Volosi ? Alexander Balanescu

Új formációk: Presser a Csíkkal, Udvaros Dorottya és Jordán Adél a Budapest Bárral, Anima Beck Zazával és Beck Zolival, Like a rolling Zsédával, Simon Kornéllal, Ónodi Eszterrel

Komolyzenei koncertek:

Haydn: Teremtés
Don Giovanni
Stravinsky-Ramuz: A katona története
Operabeavatók
Örömzene Zalaegerszegi Leánykar

Irodalom:

Nádasdy Ádám, Szilasi László, Darvasi László, Balaskó Ákos, Fehér Renátó, Zilahi Anna, Turi Timea, Totth Benedek, Horváth Viktor, Szarvas József, Bérczes László, Slam Poetry, Schein Gábor, András László

Kiállítások:

Révai Sára ? Várkonyi csibészek, Gráf Dóra, Szürke Péter, In memoriam Paál István

Az Ördögkatlan Fesztivál honlapján, valamint a fesztivál Facebook-oldalán a teljes és részletes program végigböngészhető, valamint minden hasznos információ (szállásokról, utazásról) megtalálható.

Fotók: Ördögkatlan Fesztivál Facebook-oldala