A volt Éva-malomban helyezik el Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikusművész, melyet az alkotó szülővárosának ajánlott fel.

Az állandó kiállítás céljára kiszemelt, a helyiek által Éva-malomként ismert műemléki épület felújítása 280 millió forintos európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósul meg.

A Szombathelyi Képtár, az ISEUM és a Schrammel gyűjteménynek helyet adó Éva-malom a fejlesztést követően összekapcsolódó turisztikai attrakciót jelent majd.

A tervek szerint a Schrammel-gyűjtemény megtekintésére érkező látogatókat az ISEUM épületében fogadják, ott válthatnak majd jegyet az állandó kiállításra. Az egykori Éva-malom épületébe új főbejáraton keresztül érkeznek a látogatók.

Az épület homlokzatán a legszembetűnőbb változás az lesz, hogy a korábbi főbejárat műmárvány burkolatát lebontják, helyette egyedi, kézzel készített darabokból téglafalat építenek. Az új homlokzat mind az eredeti műemléki épület stílusába, mind a városképbe jobban illeszkedik majd.

A fejlesztés az épület külső és belső felújításával, kiállítóterek létrehozásával teremti meg a feltételeket az életmű bemutatására, a kiállítóterek mellett, azokhoz kapcsolódva kialakítanak egy műhelyt és egy megfelelő méretű raktárt is. A kiállítótérben speciális világítási rendszert szerelnek fel.

Októberben jelentették be, hogy 1,4 milliárd forintos beruházással megkezdődik a Szombathelyi Képtár felújítása is.

A kiemelt fotó forrása: nyugat.hu