Take That együttes AFP.jpg

A Take That és Jeff Goldblum is fellép a BAFTA-gálán

A Take That egyik sikerszámát, a hét díjra jelölt Anorában is elhangzó Greatest Dayt adja majd elő.

A Take That és Jeff Goldblum is a fellépők között lesz a Brit Film- és Tévéművészeti Akadémia (BAFTA) díjátadó ceremóniáján február 16-án, a londoni Royal Festival Hallban – számolt be róla a The Guardian. Az együttes 2008-as sikerszámát, a Greatest Dayt adja majd elő, amely az egyik BAFTA-jelölt filmben, az Anorában szerepel. Jeff Goldblum pedig (őt legutóbb a Wicked című musicalben láthatta a közönség) a brit filmakadémia díjátadójának elhunyt művészekre emlékező összeállítását kíséri majd zongorajátékával.

Sean Baker Anora című filmje hét kategóriában, köztük a legjobb film és rendező mezőnyben is esélyes a BAFTA-díjra, a főszerepet, egy brooklyni szexmunkást alakító Mikey Madison pedig a legjobb színésznő kategóriában verseng a trófeáért.

A Take That jelenlegi tagjai Gary Barlow, Howard Donald és Mark Owen. A fiúbandából 1995-ben kivált Robbie Williamsről készült Better Man című életrajzi dokudráma, amely a zenészt majomként ábrázolja, a legjobb látványeffektus kategóriában kaphat díjat. Jeff Goldblumnak 2018 óta már három jazzalbuma jelent meg zenekarával, a Mildred Snitzer Orchestrával. A Wickedet, melyben Ózt, a nagy varázslót alakítja, a filmakadémia hét díjra jelölte.

A legtöbb, 12 BAFTA-jelölést Edward Berger Konklávé című filmje kapta, melynek főszerepében Ralph Fiennes látható. A pápaválasztásról szóló thrillert az Emilia Pérez követi 11 jelöléssel, az idei filmes díjszezon egyik favoritja, a Brady Corbet rendezésében Budapesten forgatott A brutalista pedig kilenc jelölést kapott.

A BAFTA díjátadó gálájának házigazdája David Tennant, a Ki vagy, doki? című sorozat sztárja lesz.

Ez is érdekelheti

A Konklávé kapta a legtöbb BAFTA-jelölést, de A brutalista is tarolt

A lista egyik meglepetése Hugh Grant, aki harminc év után újra elnyerheti a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat.

A tíz Oscar-jelölés sem menti meg a Wicked zöld boszorkányát

Az ikonikus Broadway-musical alapján készült Wicked grandiózus bevezetés három órában, amit a zenés-táncos betétek sem mentenek meg.

Hamupipőke-történet egy szexmunkásról, ami mellett a Micsoda nő! egy Disney-film

Sean Baker végleg leszámol az aranyszívű prostituált toposzával: Anora jött, látott, elrabolta a közönség szívét, no meg az Arany Pálmát. Kritika.