A Népművészet Mestere címmel elismert alkotó egyik munkája június közepéig látható a Műcsarnok II. Népművészeti Nemzeti Szalonján, ez pedig jó apropót szolgáltatott a beszélgetésre.
Van kedvenc hangszere az Ön által készítettek közt?
Mindegyik kedves számomra, de a prímtamburákhoz talán jobban vonzódom. Édesapám és a nagybátyám is készítettek hangszereket, így engem már gyerekként, egészen csöpp 3–4 évesként megfogott a prímtambura hangja.
Tanították is játszani rajta?
Nem, csak a családban zenéltek a saját örömükre. Lakodalmakon, összejöveteleken rendre előkerült a tambura. Énekeltek, megtanulták egymás nótáját.
Hangszert csak saját maguk számára készítettek?
Igen, a tambura mellett például citerát is. Nyaranta sok időt töltöttem a nagybátyámnál Barcson, aki a prímeket készítette. Mindig játszott nekem, nótákat énekelt.
Miért éppen a tambura ragadta magával a nagybátyját? Azt hinnénk, hogy ez inkább a Délvidéken jellemző hangszer.
A modern tamburacsaládot az 1910-es években három budapesti hegedűkészítő mester álmodta meg és alakította ki a magyar cigányzenekarok mintájára. A korábban diatonikus hangszereket ellátták kromatikus kottázással. Akkoriban Délvidékről is ide jöttek a hangszerkészítők a budapesti mesterekhez megtanulni a modern tambura-hangszerek készítését. Így került le délre: Szerbia, Bulgária, Horvátország vidékére, ahogyan Magyarország más részeire is.
Mi az oka ennek a közkeletű tévedésnek, hogy ez a déli és balkáni vidék hangszere?
Az, hogy a tambura bélhúros, három húrral ellátott őse valóban Bulgária és Szerbia vidékein terjedt el. A lantcsaládba a balalajkától kezdve a dombrán át rengeteg hangszer tartozik, amiket már az 1500-as években is gyakran használtak énekek kíséretére, ezekből fejlődött ki a modern tambura-család.
Hogyan kezdett el tamburákat készíteni?
Amikor megnősültem, bementem Bonyhádra édesapámhoz. Az ajtó mellett a szögre akasztva ott lógott egy tambura. Mondtam neki, hogy én most ezt elviszem magammal, és megtanulok tamburázni. – Jól van, vigyed – mondta. Három hónap alatt megtanultam rajta játszani. Egyszerű gyerekdalokkal, nótákkal kezdtem, aztán egyre jobban ment. Akkoriban már a tévéközvetítésekben is lehetett tamburát hallani. A népi zenekarokban időnként felbukkant ez a hangszer, Sebő Ferencék is játszottak rajta, én pedig tudatosan kerestem ezeket a műsorokat. Nagyon szeretem a pengetős hangszereket, a tamburán kívül például a citera és a gitár hangját. Apukám asztalos volt. Közösen készítettünk egy hangszert, amit elvittem Pécsre egy hangszerkészítőhöz, aki sajnos nem vállalta el a kottázást, így kénytelen voltam én nekiállni. Felszereltem, beállítottam, és valahogy elkapott ennek a mámora.
Ennek hány éve?
Lassan ötven. Elkezdtem gyűjteni a faanyagokat, gondolkodtam, hogyan lehetne még jobb, fejlesztettem. Ennek híre ment a környéken, és a szomszédos megyékből is elkezdték hozzám hordani a hangszereiket javításra. Így bele-beleláttam, hogyan néznek ki a régi mesterek munkái, ötleteket merítettem. Ahány vidék, annyifajta méretezést használtak. Megtudtam az eredeti méretezéseket, és aszerint alakítottam ki a hangszerek korpuszát, nyakát. Kísérleteztem, milyen fa a legideálisabb: körte, juhar, dió… Legkevesebb öt évet kell száradjon egy fa, mire hangszert lehet készíteni belőle. Később már magam mentem az erdőbe kiválasztani a fákat, amiket felvágtam, szárítottam.
A juhar a legjobb alapanyag?
A juhar és a jávor, mert nem szálas, de nagyon tömör az anyaga – nem véletlen, hogy a hegedűket is ebből készítik. Kiváló hangzást ad. Az az érdekes, hogy ahány vidék, annyiféle faanyag. Mindenütt más a szilárdsága, a rost sűrűsége. De ami nagyon fontos: el kell találni a vastagsági méreteket.
Számos díjjal ismerték el a munkáját. A Népművészet Mestere cím mellett két éve az Országos Népművészeti Kiállításon a legnagyobb elismerést jelentő Gránátalma-díjat hozta el. Hogyan kelt híre a hangszereinek?
A Tolnai Megyei Népművészeti Egyesület tagjaként értesülök a pályázati, kiállítási lehetőségekről, és mindig készítek új hangszereket, amiket be lehet mutatni. A népi iparművész cím is kötelez: évi három-négy hangszert minősíttetnem kell. Sok helyre hívnak hangszerbemutatókra, előadásokat tartani. Most már az egész országban ismernek. Számos hangszert szállítottam külföldre is: Hollandiába, Luxemburgba. Ha ránéznek egy hangszerre, látják, hogy ez Tatai-tambura. Egy ideje egyedi jelöléssel látom el őket: a fején egy juharfalevél látható, aminek a szára hangjegyben végződik. Ma is egyfolytában kísérletezem, sokféle hangszert készítek. Ha erős hangút szeretnék, közelebb hozom a közepéhez a hangzólyukakat, hogy mindjárt le tudja adni a hangot. Ha lágyabbat, dallamosabbat, akkor kicsit széjjelebb húzom őket.
Néhány éve elkészítette a héttagú tamburacsaládot. Most milyen kihívás foglalkoztatja?
Szamicákat szeretnék készíteni. Ez a négyhúros kísérőhangszer is a tambura őseinek egyike, a szerbek és horvátok használjak. Van három-négy típusom, amit elkészítenék. Szeretném, ha minél több ember ismerné meg ezeket a hangszereket, és sokaknak szerezhetnék örömet a zenével. Húsvétra elvittek egy hangszert ajándékba egy tízéves legénykének. Küldött nekem egy videót, amin az általam készített hangszeren muzsikál. Nagyon ügyes, szépen játszik. Számomra ez az öröm. Ilyenkor látja az ember, hogy mit alkotott. Amikor felhúrozok, felstimmelek egy hangszert, és először megszólal, az mindig örömünnep.
Nyitókép: Nyirkos Zsófia
