Az első szocreál aukciót 2010-ben rendezte a Pintér Aukciósház. Az ötlet megszületéséhez egy megrendítő esemény kapcsolódik, a 2010. október 4-i vörösiszap-katasztrófa. A kormány akkor úgy döntött, hogy a minisztériumokban addig felhalmozódott és ki nem állított szocreál festményeket és műtárgyakat árverésre bocsátja, és az abból befolyó összeget a károsultak megsegítésére különíti el. Az eseménynek óriási visszhangja és hírverése lett világszerte is. Rengeteg megkeresés érkezett Amerikából, Európa nyugati feléből, sőt még Dél-Afrikából is. Pintér Péter, az aukció megálmodója és a Pintér Aukciósház tulajdonosa egy műtárgyra különösen jól emlékszik.
„Az egyik, MOSZ-film logót ábrázoló, nagyon jó minőségű parafrázis kikiáltási ára 800 ezer forint volt, ami végül egy amerikai gyűjtőhöz került, aki végül tízmillió forintot fizetett érte” – mesélte Pintér Péter.
A korábbi években nem igazán reflektorfényben lévő időszak művei iránt olyan nagy lett az érdeklődés, hogy immár 15. alkalommal rendezik meg a szocreál kiállítást és árverést a Pintér Aukciósházban.
„Hihetetlen tárgyakkal, történetekkel találkozhattam ezalatt a másfél évtized alatt, sorsokkal, amelyek teljesen átírták a fejemben a korszakot. Rájöttem, hogy ott is érző emberek éltek, szerettek hittel, tévhitekkel, indulatokkal és kiszolgáltatottságokkal telve. Beszéltem olyan idős munkásőrrel, aki könnyezve adta be utolsó emlékét ifjúságából, a Munkásőrség Parancsnoksága által adományozott munkásőr szobrát. Ez egy nagy méretű bronzszobor volt, ragyogó kivitelben. Ő mesélte el, hogy egész gyermekkorát zsellérként fűtetlen vityillóban és döngölt padlón töltötte krétával kijelölt helyén. 1945 után emelte ki a párt, és később írástudó középvezetővé vált, lakótelepi lakást kaptak, a gyerekei pedig már tanulhattak. Ő is látta az akkori hibákat, a túlkapásokat, de egész életében hálás volt a Pártnak, hitt a kommunista eszmékben, és a maga módján küzdött is érte. Megrendítő és hiteles vallomás volt a részéről, miközben én a magam szemüvegén keresztül anyámék elkobzott házait és kis üzemét láttam, nagyapám Andrássy-úti kínlódását és egész családunk ellehetetlenülését” – emlékezett vissza Pintér Péter.
Változó színű terroroktól a fridzsiderszocializmusig
Idén a 15. kiállítás egy kicsit más lesz, mint az eddigiek, a szervezők ugyanis nagyobb merítésben gondolkodtak. „Próbálunk visszamenni a Tanácsköztársaságig, onnan indítjuk időutazásunkat. Egészen pontosan a vörösterrort követő fehérterrortól, amely oda-vissza rettenetes dolgokat művelt és elvetette a gyűlölet mai napig termő magvait. Tárgyakat emeltünk be a '49-ben meghirdetett és ’56-ig tartó, úgynevezett ‘ötvenes évek művészete‘ mellett a ’60-as, ’70-es évek évekből, az oldódás időszakából, a Kádári konszolidáció éveiből, »az emberarcú szocializmusból«” - magyarázta Pintér Péter.
A kiállításon ismert és ismeretlen nevű művészek műveit lehet megtekinteni, de kis- és nagy műveket, ideológus és ideológiamentes életérzéseket; az elmúlt háromnegyed évszázad színes mozaikjait is összerakhatjuk, akár egy kaleidoszkóp képeit.
„Elképesztő belső utazás ez számomra, hiszen 1962-ben születtem. Városképekre, érzésekre, illatokra emlékszem a műveket látva. Egykori fiatalságunk optimizmusa rózsaszín köddel színezi ezeket a képeket, a faros Ikaruszokat, a Csepel bicikliket, a Zsigulikat, a csemegeboltok retro kínálatát, a lakótelepi romantikát, a kommunista nevű - ma már nem létező - utcaneveket: November 7. tér, Marx tér, Lenin körút, Vöröshadsereg útja stb. Mindez nem sokat mond a mai harminc-huszon-tizenéveseknek, de nekünk, 40 pluszosoknak annál többet. A fiatalságunkat” – tette hozzá Pintér Péter, aki általános- és középiskoláknak is ajánlja az ingyenesen látogatható kiállítást, akár egy művészettörténet óra keretén belül.
