A tánc világnapja: online gálaműsort mutat be a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház

Egyéb

Rendhagyó, online gálaműsorral köszönti a tánc világnapját a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház április 29-én, csütörtökön.

Az előadás 20 óra 30 perckor látható a Nemzeti Táncszínház honlapján, a Táncszínház Online oldalon. A vírushelyzet miatt idén sem lehet élő gálaestet tartani a táncművészek és a táncművészet ünneplésére.

A gálaműsort hagyományosan az előző évben díjazott művészek produkcióiból állítják össze. Idén a 2019-ben díjazott művészek produkciói láthatók a műsorban, amelyben bemutatják a 2020-ban díjazott művészeket, alkotókat is, akik a vírushelyzet miatti zárlat feloldását követően vehetik át az elismeréseket.

A világnapi gálaműsorban a Budapest Táncszínház, a Duna Művészegyüttes, a GG Tánc Eger, a Győri Balett, Jurák Bettina, a Magyar Állami Népi Együttes, valamint a Magyar Nemzeti Balettből Lee Yourim, Melnik Tatiana és Balázsi Gergő Ármin szerepel. Látható továbbá a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Miskolci Balett, a Pécsi Balett, Pirók Zsófia és a Szegedi Kortárs Balett produkciója is. A gálaest műsorvezetője Herczku Ágnes.

Továbbá a tánc világnapja alkalmából több együttes készül programmal, mások között az L1 Egyesület és a Góbi Rita Társulat is.

Nyitókép: Jelenet a Győri Balett Elválás című táncelőadásából, fotó: MTI/Krizsán Csaba