40. alkalommal hajtjuk meg fejünket a táncművészet és a táncosok előtt április 29-én, a balett Shakespeare-jének tartott Jean-Georges Noverre születésnapján – hangzott el a világnapon tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatón. Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár kiemelte: „A táncművészet területén van mit ünnepelnünk”, hozzátéve: soha a magyar kultúrában ennyi közpénz, figyelem, forrás nem állt rendelkezésre, mint az elmúlt négy esztendőben. Új kulturális intézmények jöttek létre – mondta, kiemelve a 2019-ben megnyílt Nemzeti Táncszínház épületét. Az államtitkár köszöntötte az előző évi és az idei Harangozó Gyula-díjasokat, és átadta nekik a táncművész-koreográfust ábrázoló szobrokat.
A tánc világnapján a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház minden évben gálaestet rendez, ahol a magyar táncélet szereplőit köszöntik, és a művészeti produkciók mellett átadják a szövetség szakmai elismeréseit,
az Imre Zoltán Alapítvány és az Ifj. Nagy Zoltán Alapítvány díjait. A gálaesten átadják többek között Az évad legjobb férfi és női táncosainak díját, a Roboz Ágnes-díjat az évad legjobb végzős növendékei számára, Az évad legjobb alkotója díjat, az életműdíjat, valamint a Táncművészetért-díjat is – mondta Mihályi Gábor koreogáfus, a Magyar Táncművészek Szövetsége elnöke, aki kihirdette a gálaest programját és az idei táncszakmai díjakat.
A Nemzeti Táncszínházban látható gálaest közreműködői ezúttal is a korábbi év díjazottai, többek között a Duna Művészegyüttes, a Gangaray Dance Company, a Győri Balett, a Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Miskolci Balett lép színpadra. Az estet Juhász Zsolt táncművész, koreográfus, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője rendezi.
Tardy Anna, a MANK Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón köszöntötte a Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíjasokat. Kiss János táncművész, a Magyar Táncművészek Szövetsége társelnöke bemutatta a táncszakma programnaptárját, köztük a következő időszak legnagyobb fesztiváljait.
A Nemzeti Táncszínház programjairól Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója elmondta: április 28-án indult a Budapest Táncfesztivál, amely május 11-ig két helyszínen, három neves külföldi együttessel és hazai előadásokkal várja a közönséget. Kiemelte:
a Nemzeti Táncszínház májusban 11 bemutatót tart, és nyáron folytatódik a TáncPark elnevezésű programsorozatuk.
A Nemzeti Táncszínház és a Balaton Kongresszusi Központ és Színház szeptember 8. és 11. között rendezi meg a 20. keszthelyi Táncpanorámát.
A jövő évad a Társulatok Éve lesz, emellett számos bemutatóra készül a színház. A Magyar Állami Népi Együttes Az élet és a szerelem ünnepei címmel tűzi műsorra legújabb darabját, a Pécsi Balett a Zorba című koreográfiáját mutatja be, a GG Tánc Eger két premierrel érkezik, Hosszúhajú veszedelem és Szerelem címmel, míg a 65 éves Duna Művészegyüttes A Duna balladái – Táncok és imák a Duna-mentén című előadást állítja színpadra. A Székesfehérvári Balett Színház az Un Ballo – Slice of time című darabját viszi színre, az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat a Szerelem kolera idején című művet mutatja be, a Bozsik Yvette Társulat Kristályvilág címmel készít új előadást.
Nyitókép: Nemzeti Táncszínház