„A jó író ismertetőjegye az általa fölébresztett szeretet az olvasó ember lelkében, munkájában, ami nélkül nem is élhetnénk, mert semmirekellők lennénk. Gyakran olvasom Sajgó Szabolcs verseit, akinek művei igazi csöndkincstárak.” Czakó Gábor író, publicista, nyelvrégész így nyilatkozott önről. Mit szól ehhez a méltatáshoz?
Gyönyörű Czakó Gábor hitvallása, hogy minden írói munkásság, szakmai megfelelőség igazi mércéje a szeretet, hogy nem elég tudni a mesterséget, de alázattal el kell fogadni, hogy a mesterségbeli tudás csak eszköz a nagyobb jó szolgálatában, és hogy ez a nagyobb jó a szeretet civilizációjának építése. Gábort több mint harminc éve ismerem. Nagy kincs számomra annak tapasztalata az ő életében, hogy egy ember a megpróbáltatásokon és sikereken át miként haladhat következetesen, a legfőbb intelligencia vezetésére bízva magát az egyre nagyobb letisztulás és leegyszerűsödés felé, az isteni szeretet országútján.
Jezsuita szerzetes, ugyanakkor intézményvezető is. Az ön életében mekkora tere van a csöndnek?
A tápláló, a gyógyító, a növelő, az igazi csönd számomra Isten tudatosított jelenléte. Ő az, akiben a bukdácsoló szavainkon túl hallhatóvá válik a mindent kitöltő teljesség egyszerű, teremtő szava, láthatóvá a világegyetem építészeti csodája, ő az, akiből kiapadhatatlanul fakad a harmóniák, a „szférák zenéje” tiszta és tisztító forrása, akiben a színek és formák fantasztikus tobzódása nem szűnik. Naponta adok hálát azért, hogy ebben a jelenlétben időzhetek, és naponta szomorkodok, hogy nem tudok benne időzni eleget.
Ha híreket olvasunk, nézünk, az lehet az érzésünk, hogy csönd egyáltalán nincs, sőt az emberiség a vesztébe rohan: Covid, tornádók, áradások, klímaválság. Önnek milyen várakozásai vannak a jövőnkkel kapcsolatban? Képes optimistán előretekinteni?
A médiumok igyekeznek jól végezni feladatukat: fenntartani érdeklődésünket a világ és egymás iránt. Ez jó. A mi feladatunk tudni, hogy semmi emberi szó és híradás nem képes a teljes valóságot, a világ minden eseményét és annak igazán árnyalt, valósághű olvasatát közvetíteni. Felelősségünk, hogy ne a médiumok teremtette világra építsük reményeinket és félelmeinket, ne is egyszerűen a bárki más által megcsócsált valóság legyen a tápláló eledelünk. A teljes ember, vagyis a transzcendensre nyitott életű ember, a felfelé tekintő, az antroposz, aki nem zárja be magát a változó és pusztuló anyagi világba, hanem a saját és az egész világ életét az időtlen teremtő szóval való kapcsolatában éli meg; az ilyen ember csak reménnyel teli lehet. Különben maszlag a hite.
Idén jelent meg új verseskötete, a meztelen Isten, amely hetven költeményt tartalmaz, reflektálva arra is, hogy idén töltötte be a hetvenet. A pandémia segített abban, hogy több ideje legyen az írásra?
Mondhatni talán, hogy balga voltam a pandémia alatt abban az értelemben, hogy kreatív választ igyekeztem adni a bezártságra és a korlátozottságra kapcsolatainkban. Nem ajándékként éltem meg ezt az időt, amit nagyobb elmélyülésre kaptam, hanem kerestem az értékteremtő kommunikáció lehetőségeit. Így például az EWTN televízióval szoros együttműködésben rengeteg műsort készítettem vagy a Párbeszéd Háza programjai hamar átkerültek az online világba. Az írásra nem szántam jelentősen több időt, korábbi szokás szerint inkább az éjszakából lopott időben vetettem papírra, ami a napi pörgésben fejben születve estére megmaradt.
Kik hatottak a költészetére? Kiket tart mesterének?
Ifjabb éveimben Ady, majd József Attila, a húszas éveimtől Pilinszky. Jan Twardowski verseinek műfordítása során szemlélete, nyelvezete is belém épült. Többen csodálkoztak, hogy miért adok abból a nagyon kevés időmből, ami műfordításra van, például Margaret Atwood fordítására, hisz ő annyira más világban él, mint én. Talán éppen a kihívás okozta inspiráció miatt tettem. Az elmúlt években sokat időztem Arany Jánossal, Vörösmartyval, Kölcseyvel.
Az, hogy a világ számos pontján élt, dolgozott, mennyiben befolyásolta irodalmi ízlését?
A változatos külső körülmények többnyire abban formáltak, hogy ne a ruha (értsd: szokások, vallások, nyelv) érdekeljen elsősorban, bár az is fontos, hanem az ember, aki benne van. Igaz ez az Istennel való kapcsolatra is. Az évezredek alatt sok szép és értékes ruhát adtunk a felöltöztethetetlennek. De vigyáznunk kell, hogy az öltözet ne takarja a benne lévőt. Talán ezért is lett utolsó verseskötetem címe az, ami: meztelen Isten. Sem emberrel, sem Istennel nem tudunk igazi kapcsolatba kerülni, amíg a ruha fontosabb a benne lakozónál.
A teljes interjú a Helyőrség oldalán olvasható.
