Közös kiállításon mutatja be a Tízek Alkotói Kör munkáit a kecskeméti könyvtárban a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. és a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár.

„A tíz maga a teljesség. Milyen érdekes, hogy azon alkotók között, akik ma itt kiállíthattak, egy közös pont mindenképpen feltűnik: egy időre mindannyian eltávolodtak ugyan az alkotástól, de visszataláltak ahhoz, visszahúzta őket a kifejezésvágyuk. Ez pedig a művészet lényegéről árulkodik” – mondta el Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója. Hozzátette: az alkotásokat a magas művészeti érték, a technikai pontosság, az alkotómunka felé irányuló figyelem mellett összeköti a művészeti kifejezés és befogadás öröme, ami valódi találkozásokat eredményezhet.

A MANK feladata a művészet és a művészek támogatása,
egyrészt azzal, hogy segíti az alkotómunkát, másfelől azzal, hogy elősegíti
gyümölcsének szélesebb körben való megismertetését, és ez a feladat országos
szinten aligha lenne elképzelhető partnerek segítsége nélkül – mondta.

Ramháb Mária, a könyvtár igazgatója hangsúlyozta:
hisznek abban, hogy közösséget kell építeni a kortárs alkotók között. Az ő
feladatuk az, hogy a nyilvánosság találkozzon a művekkel.

A Békés megyéből indult kör tagjai több évvel ezelőtt a Nemzeti Művelődési Intézet alkotótáborában, szabadegyetemi előadásain találkoztak. A szerveződés megszűnésével ugyan szétszéledt a társaság, 2016-ban azonban megszületett a Tízek Alkotói Kör megalakításának gondolata, alkotótáborukat pedig azóta is évente megszervezik. Először Békésszentandráson találkoztak, majd több alkalommal jártak a szintén a MANK által működtetett Mártélyi Alkotóházban. Második éve szervezik a MANK Kecskeméti Alkotóházába a közös őszi „együtt alkotást", amelynek köszönhetően a kedden nyílt kiállítás is megvalósult.

„Látnunk kell, hogy a művészetben nem az iskola, nem a
gyakorlat, nem a technika, nem az eltanulható módszer a fontos, hanem kizárólag
az egyéniség. Egyedül ez képes arra, hogy újat, mást, az eddigiektől eltérőt
alkosson” – szól Szőnyi István szavait idézve a kör mottója, amelyet
Tardy-Molnár Anna olvasott fel a megnyitón.

A Kecskeméti Alkotóházban egy több mint százéves szecessziós épületben, meghitt nyugalomban alkothatnak a művészek.  Az Alkotóház, korabeli nevén a Közös Műteremház egyedülálló volt az akkori Magyarországon, és azóta sem született hozzá hasonló. Képző- és iparművészek számára ajánlja a MANK a Kecskeméti Alkotóházat, amelynek alapítása régre nyúlik vissza: a századfordulón a művészetek elkötelezett patrónusa, Kada Elek városvezető dédelgetett vágya volt egy helyi művésztelep alapítása.

A Tízek Alkotói Kör tagjai: Borbély Mária, Fábián Julianna, Fülöp Antal, Kőszeginé Ancsa, Lőrincz Mária Magdolna, Metykóné Balogh Edit, Murányi Teréz, Papp Mária, Pásztorné Rita.

A tárlat szeptember 26-ig látogatható a könyvtár nyitvatartási idejében.

Fotók: Csákvári Zsigmond