A hagyományos és az új játékpozíció közötti átszerelés csupán két és fél percet vesz igénybe. A fejlesztést jelentőségét mutatja, hogy Gerhard Meinl német hangszerkészítő is részt vesz az innováció világszabadalmában és terjesztésében.

A tubát 1835. szeptember 12-én szabadalmaztatták, azóta a többi rézfúvós hangszerhez hasonlóan csupán a billentyűrendszerét fejlesztették, valamint a mérete nőtt, igazodva a szabadtéri fúvószenekari megszólalás elvárásaihoz, miszerint szóljon minél nagyobbat. A 20. század közepéig – amíg Paul Hindemith, Ralph Vaughan Williams és Krzysztof Penderecki meg nem írta a hangszer szóló repertoárjának gerincét – fel sem merült, hogy a tuba komolyabb szóló szerepet kapjon.

Az ezredforduló előtt egy újabb jelentős zeneszerző, John Williams komponált versenyművet tubára, ezzel egyre inkább megnyitva a hangszer előtt az utat, hogy szólóhangszerré váljon és szélesebb közönségeket érjen el.

A tuba az evolúciója során azonban úgy fejlődött, hogy – súlyánál és tartási pozíciójánál fogva – csak ülve lehet rajta játszani. Ez elsőre nem tűnik olyan nagy problémának, hiszen például csellón és zongorán is ülve játszanak. De ezekkel ellentétben

a tuba eltakarja a játékos arcának nagy részét és mozogni is csak nehezen lehet vele.

„Szólistaként évtizedek óta küzdöttem azzal a problémával, hogy a koncerteken ülnöm kell és két rossz, statikus pozíció közül kell választanom. Ha szemben ülök a közönséggel, az arcom felét látják, így ha korlátozottan is, de kapcsolatot tudok teremteni velük. Azonban a tuba tölcsére a színpad bal felső sarka felé pozicionál, így nem hallanak jól.

Ha oldalt ülök a közönségnek, a hang a plafonról verődik vissza, így többet hallanak a játékomból, viszont az szinte teljesen személytelenné válik, hiszen csak kevesen látják az arcomat, ők is csupán oldalról.

A statikus, szinte mozdulatlan ülő pozíció miatt ráadásul a játékos a karmesterrel és a zenészekkel sem tud kommunikálni, ami nagyon leszűkíti a tubaszólista expresszivitását. Magyar, francia és német hangszerkészítőkkel évek óta próbáltuk megoldást találni ennek feloldására” – mondta el Szentpáli Roland tubaművész-zeneszerző, aki Magyarországról indulva elsőként ért el komoly sikereket szólistaként ezzel a hangszerrel.

Végül a tubaművész ötletei alapján Juhász Zoltán aranykoszorús hangszerkészítő mester készített egy új billentyűrendszert.

Ez úgy reformálja meg a hangszer tartási pozícióját, hogy azon állva lehet játszani. Mindezt úgy, hogy a tubához csak a most kifejlesztett új alkatrész szükséges, ami utólag is installálható bármely ilyen rendszerű hangszerre.

Az innováció segítségével a zenésznek csak minimálisan kell balanszíroznia a hangszert, miközben szabadon mozoghat a színpadon. Tökéletesen látja a karmestert, a hangszer tölcsére nem takarja el az arcát, mindeközben a tuba a közönségre targetál.

A kifejlesztett mechanika legnagyobb újítása, hogy a dugattyút nyomó helyett fordított, tehát húzó mozgásúra alakították át. Így a korábbiaktól teljesen eltérő pozícióban működtetve, felső helyzetéből alulról húzza be a dugattyút a dugattyúházba. Így 180 fokkal át tudják fordítani a hangszert, melynek eredményeként a tölcsére a közönség felé néz játék közben.

„Az újítással a visszavert hang helyett, direktebb, szebb hangot kap a közönség” – fogalmazott Juhász Zoltán.

Gerhard Meinl, a Wenzel Meinl GmbH egykori tulajdonosa szerint a tuba szabadalma óta ez a legnagyobb előrelépés.

A német szakember egy családi manufaktúrából építette fel a világ legjelentősebb tubaépítő műhelyét. A magyar fejlesztést védnökként támogatja.

Az új átfordító mechanika gyártása Magyarországon, magyar cég által valósul meg, Juhász Zoltán és Szentpáli Roland szakmai és minőségi felügyelete alatt.

Az alkatrész installációját a Meinl Weston 2250 típusú tubára világszerte bármely hangszerjavító szakember el tudja majd végezni. A most kifejlesztett alkatrészt – a rögzítés és a minimálisan ugyan, de márkánként eltérő méretek miatt – minden más tuba esetében az adott modellhez kell igazítani.

Fotók: Kultúta.hu/Hartyányi Norbert