A Tükrök Traviatáját is bemutatják jövőre a Szegedi Szabadtéri Játékokon

Egyéb

Petőfi Sándor életéről szóló táncjátékkal, Verdi Traviatájával, valamint két musicallel, a Mamma mia!-val és a Chicagóval várja a közönséget következő évadában a Dóm téren a Szegedi Szabadtéri Játékok – jelentette be Barnák László főigazgató pénteken.

A színész, rendező a következő évadról tartott online sajtótájékoztatón elmondta, július 1-jén mutatják be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Petőfi Sándor életéről szóló, Szabadság, szerelem című táncjátékát. A magyar néptánc és népzene hagyományait felvonultató kortárs táncszínjátékot Zsuráfszky Zoltán rendezi.

Július 8-án visszatér Szegedre a fesztivál történetének legnagyobb musicalsikere, a Mamma mia!, melyet első ízben 2014-ben játszottak a Dóm téren.

A nemzetközi hírű Macerata Operafesztivállal együttműködésben állítják színpadra a világ operarepertoárjának egyik legsikeresebb művét, Giuseppe Verdi Traviatáját július 29-én és 30-án. A Tükrök Traviatájaként ismertté vált, különleges látványvilágú előadás olasz és magyar művészek közreműködésével kínál majd egyedülálló élményt a közönségnek.

Az évadot a Szegedi Szabadtéri Játékok saját produkciójaként a világ musicalirodalmának egyik legnépszerűbb darabja, a Chicago zárja. A fesztiválon először szereplő darab premierjét augusztus 12-én tartják. Barnák László úgy fogalmazott, hogy a mű sikerét zenéjén kívül elévülhetetlen aktualitásának is köszönheti: kíméletlen pontossággal mutatja be a folyamatot, ahogy az igazság helyét átveszi a média által manipulált látszat, a megérdemelt hírnévét pedig a mesterségesen felépített „celeblét”, a 15 perc hírnév keserű tragikomédiája.

A nyitóképen Barnák László. Fotó: Szabó Luca