A Vatikán egyik legértékesebb műalkotása egy márvány fürdőkád

Képző

A Nero császár által megrendelt, bíbor színű márvány medence egyesek szerint akár 2 milliárd dollárt is érhet. Ma a vatikáni Pio Clementino Múzeum kerek termében tekinthető meg.

Ha a vatikáni műkincsekre gondolunk, először minden bizonnyal a Sixtus-kápolna, a Szent Péter-bazilikában látható Pietà vagy a múzeumokban őrzött ókori és reneszánsz műalkotások serege jut eszünkbe. Vagy talán a könyvtárakban található felbecsülhetetlen értékű kéziratok, könyvek és érmék. De semmiképpen sem egy szaniter.  

A Pio Clementino Múzeum kerek termében található fürdőkádat
Nero római császár rendelte meg dekadens építészeti projektjéhez, a Domus
Aureához, azaz az Aranyházhoz. A közel 500 kilogrammot nyomó medence az
úgynevezett birodalmi porfírból készült. Ez a márványfajta igen kedvelt volt a
császárok körében jellegzetes mély bíbor árnyalata miatt. Exkluzivitását az is növelte,
hogy rendkívül nehéz volt beszerezni.

Az ókori világban bányászott összes birodalmi porfír ugyanis egyetlen, távoli kőbányából származott, amely a rómaiak által uralt Egyiptom keleti részén található Mons Porphyrites-ban volt (innen a márvány neve is: a porfír görögül bíbort jelent). A lelőhelyet i. e. 18-ban fedezték fel, amelyből i. sz. 600-ig termelték ki a kőzetet, amikor a rómaiak elvesztették az uralmat Egyiptom felett. A legtöbb porfírt díszítőkőként használták csempézett padlókon és oszlopokon, de vázákat és mellszobrokat is készítettek belőle. Nero medencéje a ma létező legnagyobb, épen maradt porfír alkotás.

A rendkívül kemény anyag bányászata sem volt kis mérnöki feladat az akkori technikai viszonyok mellett, a szállítás viszont még nagyobb bravúr volt, hiszen a márványtömböket sivatagon, tengeren keresztül kellett elszállítani a mintegy 1000 kilométerre fekvő Rómába. Emiatt a porfír igen drága és exkluzív alapanyag volt, amely a gazdagságot és a státuszt szimbolizálta.

Ahogy a bíbor szín is, amely iránt szintén rajongtak az
ókorban. A türoszi vagy birodalmi bíbor festéket a Földközi-tenger keleti
részén és Marokkó partjainál halászott ragadozó tengeri csigák kiszáradt
mirigyeiből készítették. Ritkasága és tartóssága miatt ez a festék is
kifejezetten drága volt, így csak magas státuszú személyek engedhették meg
maguknak a bíbor színű ruhákat. Persze ahogy a festéket, úgy a porfírt is
próbálták olcsóbb, könnyebben elérhető márvánnyal helyettesíteni. Ilyen volt a
Peloponnészosz déli részén bányászott gyönyörű vörös márvány, a Rosso antico.

Bár a történelem bizonyos szakaszaiban a fürdőzést a kicsapongással, a szexuális könnyelműséggel és a betegségekkel hozták összefüggésbe, a fürdőkádak a gazdagság és a státusz jelképei is.

Nero fürdőkádjának valós értékét csak becsülni lehet. A legdrágábbnak kijáró címet jelenleg a Le Grand Queen fürdőkád tartja, amelyet 1,74 millió dollárért adtak el egy 2016-os aukción. A Simon Krapf által tervezett, kétszemélyes fürdőkád négy év és 120 000 munkaóra alatt készült el. Alapanyaga a Caijou, egy 180 millió éves megkövesedett fa, amelynek gyógyító és élethosszabbító hatást tulajdonítanak. A névtelen vásárló talán leírta orvosi költségként a nem mindennapi vételárat.

A cikk forrása itt és itt található. 

Nyitókép: Shutterstock/vvoe