A cím részben egy Kányádi Sándor-idézet, ám a mondás nem nagy költőnk sajátja. Talán ismerős a történet, sokszor elmesélte, sőt meg is írta röviden. Egy iskolás fiútól hallotta, valamelyik író–olvasó találkozó alkalmával:
„(…) a tanítója sugallta kérdést, melynek veleje az lett volna, hogy mi a vers, ijedtemben – mint a háborús történetek katonája a még föl nem robbant gránátot –, ijedtemben visszadobtam:
– Hát te mondd meg, szerinted: mi a vers?
– A vers az – kapaszkodott tekintetembe bátorításért –, amit mondani kell. […] Mintha a Gutenberg óta könyvbe száműzött versek, poémák egyszerre mind hazaszabadultak, pódiumra, képernyőre álltak volna, hangszalagon masírozva vagy hanglemezek körmeneteiben énekeltek volna. Mintha Petőfi Sándor ült volna be közénk. A vers az, amit mondani kell.”
Ámbár én úgy vélem, ez a kitétel akkor igaz, ha a késztetés, hogy mondani kell, belülről jön. Olyankor mindegy is, milyen a versmondás. Akár hangtalanul, elgondolkodva idézve fel a sorokat, halkan mormolva magunknak, hogy segítsenek megérteni az élethelyzetünket, feldolgozni érzelmeinket. Ám lehet a versmondás játék és szórakozás kisgyerekkorban, vagy szerelmi vallomás lánglelkű kamaszként, mikor abban segítenek a költemények, hogy mások számára szebb köntösbe öltöztessük gondolatainkat. A vers az, amit mondani kell.
Merőben más az a helyzet, amikor külső kényszer visz rá, és memóriakészségünkről kell számot adni, megfelelő sorrendben visszamondva a bebiflázott szavakat. Természetesen ennek is megvan a maga haszna – ugyanakkor a legtávolabb áll attól, amit szavalatnak nevezhetünk. Mert a közönség számára előadott vers újabb, magasabb lépcsőfok. Ott már egyáltalán nem mindegy a hogyan!
Legyen az akár otthon, anyák napján, csillogó szemmel előadott köszöntés vagy művészi megformálás a színpadon, a versmondás sikere sok összetevőből áll. Az első ezek közül éppen a mű megtalálása, ami bizony nem könnyű feladat. Például nemrég, 2024 farsangja idején egy regionális középiskolai versmondó versenyre szóló balul sikerült ajánlás okán, ami azon túl, hogy országos felindulást eredményezett, arra is ráirányította a figyelmet, hogy a versek kiválasztása terén nem rózsás a helyzet. Vagyis adott esetben éppen az volt… Ezen az ominózus apropón túllépve két, bő évtizedes versmondóverseny-szervezői tapasztalattal rendelkező pedagógust kértem, adna pár jó tanácsot a diákoknak és felkészítőiknek.
Egyikük Csájiné Knézics Anikó, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezető tanítója, aki a Tanítók Egyesületének elnökeként másfél évtizeden át szervezett országos vers- és prózamondó versenyeket. Másikuk Tóthné Kolocsán Ildikó, a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium és Általános Iskola munkaközösség-vezető tanítója, a 2012-ben életre hívott Bodzavirág versmondó és rajzverseny ötletadó szervezője. Egybehangzóan úgy látják, hogy különösen fontos a megfelelő vers kiválasztása.
Knézics Anikó: A legfontosabb talán, hogy a szavaló értse, miről szól a vers; hogy hasson rá, érintse meg, tetsszen neki. Persze a hat–tíz éves korosztálynál meghatározó a versválasztásban „támogató” személye is (szülő, tanító). A költeménynek a gyerekek életkori sajátosságaihoz kell illeszkednie.
Kolocsán Ildikó: Elsődleges szempont, hogy a diák olyan verset szavaljon, amely összhangban van a személyiségével és az életkorával. A téma valamilyen szempontból legyen érdekes számára, találjon benne olyat, amelyről úgy érzi: hozzá, róla szól. Mindenképpen fontos az is, hogy értse a vers nyelvezetét.
Vannak-e olyan gyűjtemények, amelyeket javasolni szoktak a felkészítő pedagógusok számára?
Knézics Anikó: Nagyon sok jó versgyűjtemény van a piacon. A Friss tinta! és a Viszek egy szívet című antológia jó példák lehetnek erre. De nemcsak antológiákból lehet szemelgetni, hanem konkrét szerzők köteteiből is. A versmondó versenyeken hallott művek is nagy hatással szoktak lenni a tanulókra a következő vers kiválasztásánál.
Van-e arra vonatkozó jó tanács, hogy mit érdemes elkerülni?
Knézics Anikó: Amiről az elején is szóltam: kiemelten fontos, hogy a gyerek értse a verset, amelyet elszaval. Hogy magán átszűrve értelmezze a sorokat, amikor mondja. Lehet felnőtt segítség az értelmezésnél, a helyes hangsúlyok megállapításánál, de vigyázni kell, nehogy túljátsszuk vagy játszassuk a verset. A kevesebb több! A gyerek, ha érti és szereti azt a művet, jelzi a lényeges elemeket az arcával, a szemével, és önkéntelenül a megfelelő helyen emeli fel a kezét. Nem kell betanítani a mozdulatokat!
Kolocsán Ildikó: Általános iskolásoknál kerüljük a túl hosszú, bonyolult verseket, mert nehéz ébren tartani a hallgatóság figyelmét. A túl rövid költemény sem szerencsés, mert így a diák nem tudja megmutatni a versmondó képességét. Kerüljük az ismert, népszerű versek kiválasztását is!
Nyulász Péter teljes cikke a MeseCentrum oldalán olvasható, melyben verseskönyveket, antológiákat is ajánl a felkészüléshez.
