Bejáratot találni az olvasáshoz

Húsz éve foglalkozol kortárs gyerekirodalommal és olvasás-népszerűsítéssel, így igazán rálátsz a témára: mennyire égető a gond a gyerekek olvasása vagy inkább nem olvasása terén?

Régóta tudjuk, hogy a digitalizáció és az audiovizuális eszközök elterjedésével nemcsak hazánkban, de világszinten is jelentősen csökkent az olvasás népszerűsége, tehát mindenképpen szükség van a nevelődésre mind a szövegek, mind az illusztrációk olvasását és értelmezését illetően. A MeseCentrumnál ezért dolgozunk, hiszen tudjuk, hogy a felnőttkori olvasáshoz a meséken keresztül vezet az út. Akiknek mesélnek otthon, azoknak a kétharmada maga is olvasóvá válik. Az is közismert, hogy minél rendszeresebben és korábban hallgatnak a kicsik felolvasást, annál inkább fejlődnek az értelmi képességeik: nemcsak a nyelvtanulás vagy a humán tárgyak, hanem a matematika szempontjából is. A rendszeres mesélés óriási lehetősége a családoknak és a pedagógusoknak is, hiszen ezen keresztül közösséget építhetnek, erősíthetik a kialakult kapcsolatokat, érzelmi kötődéseket, és sok szempontból fejleszteni tudják a gyerekek képességeit. Mivel a felnőtt lakosság fele egy könyvet sem olvas el évente, nem csoda, ha a gyermekeink szövegértése romlik. Az iskolának ezért roppant nagy a felelőssége. Például abban, hogy élményszerűen kínálja a verseket, meséket, regényeket, de amellett megtanítson a folyékony olvasásra, és ezzel a kettővel kialakítsa az olvasás szokását. Ezzel párhuzamosan megnőtt a kisgyermekkori foglalkozások jelentősége is. A Ringató vagy a Ringató mintájára kialakított Kerekítő foglalkozásaink ölbeli játékai megalapozzák az anyanyelvi készségeket abban a családban is, ahol ez nem tradíció.

Minden gyerek olvasó emberré válhat?

Igen, én hiszek ebben, legalábbis nincs kizáró ok. Vannak gyerekek, akik maguktól is megszeretik és a mindennapjaikba illesztik az olvasást, és vannak, akik nem. Az öcsém hiába nőtt fel könyves családban, csak a főiskolán találkozott úgynevezett kapuszöveggel. Érdemes ezért többféle kiadvánnyal, stílussal próbálkozni már kisiskoláskorban. A fokozatosság elve viszont kiemelkedően fontos. Érdemes rövidebb szövegekkel indítani, és tudatosan választani a kínálatból, hogy mindenképpen értékhordozó, minőségi szöveget és illusztrációt adjunk a gyerekek kezébe, ami éppúgy felvillanyozza, leköti és elvarázsolja őket, mint sok évtizeddel ezelőtt Weöres Sándor az akkor felnövekvő nemzedéket. Fontos, hogy megtaláljuk azt a könyvet, ami bejárat lehet számukra az olvasáshoz. Ebben mára én is megengedőbb lettem, már csak a saját gyerekeim példáján okulva is. Az egyik rögtön magasirodalommal kezdett, és meg is maradt ezen a szinten. A másik viszont nem olvasott magától, majd idővel egy számomra nem túl magas értéket képviselő ponyvasorozat kapcsán került közel a rendszeres olvasáshoz. Viszont ennek köszönhetően megtanult jól olvasni, élvezetessé vált számára a tevékenység, és ebből aztán kinyílt az érdeklődése más stílusok felé is. Ha alulról indulunk, érdemes bölcsen választanunk a mindig soron következő kötetet, hogy ne legyen túl messze az előzőtől, mert ha csalódást okoz, könnyen elveheti a gyerek kedvét az egésztől. A Szent Johanna gimitől ugyanis nem vezet közvetlen út Jane Austenhoz, de ha a közbenső könyveket sikerül megtalálni, például a Hogyan írtam véletlenül egy könyvet című holland lányregényt vagy esetleg a Csak neked akartunk jót címűt Lipták Ildikótól, akkor megnyílik ez az út.

Nem először szerveztek olyan programot, amivel az olvasást és legfőképp a kortás gyermekirodalmat népszerűsítitek. Ez mennyiben más kezdeményezés?

Az Olvasósarokkal már szerepeltünk a KidExpón, valamint gyereknap környékén a Gyerekszigeten. Itt a szülők és pedagógusok részére tartott tanácsadás mellett volt kézműveskedés, felolvasás és könyvböngészés. Amikor a Petőfi Kulturális Ügynökség idén lehetővé tette, hogy számos kis vagy közepes méretű településre is eljussunk a gyerekirodalmi rendezvényeinkkel, mindenképpen egy kibővített program létrehozásában kezdtem el gondolkodni. Mivel a pályázó települések közt sok olyan van, ahol az ott lakóknak hónapokig nincs lehetőségük irodalmi vagy egyéb művészeti programon részt venni, szeretnénk minél többet adni nekik azon az egy alkalmon. Ezért a programot összművészetivé tettük, és különféle művészeket hívtunk a csapatba: Móga Piroska színművészt, Varró Dániel költőt, Bertóti Johanna gitáros-énekest és költőt, valamint Molnár György gitáros-énekes dalszerzőt. Emellett alkalmanként elkísér bennünket a színművészeti egyetem egy-egy végzős diákja is, akik majd felolvasnak a gyerekeknek, pedagógusoknak. Azzal, hogy zenével, énekkel spékeljük meg a meséket és a verseket, új dimenziókat nyithatunk, és élményszerűvé tudjuk tenni a magas minőség közvetítését.

Hogyan épülnek fel ezek a zenés, interaktív irodalmi foglalkozások?

Úgy állítottuk össze a 45–60 perces műsorokat, hogy komplex élményt adjanak. A helyszínt igyekszünk úgy berendezni, hogy otthonos, bensőséges legyen, segítsen jó élményeket szerezni közösségben. A zenét, éneklést, felolvasást, dramatizálást, játékot is tartalmazó foglalkozás után a pedagógusoknak, illetve a szülőknek lehetőségük van egy workshop jellegű beszélgetésen részt venniük velem, amikor a mesélésről és a kortárs kiadványokról beszélgetünk, meseolvasási tippeket adok, a kortárs gyerekirodalom színes és széles palettájáról szemezgetünk, szövegeket keresünk konkrét kérdés, kérés alapján. Minden helyszínre ajándék könyvcsomagot is viszek, mert fontosnak tartom, hogy a pedagógusok vissza tudjanak térni ezekhez a szövegekhez, és a produkcióban feldolgozott köteteknél jóval többet is megismerhessenek.

Mi alapján válogatod ki a bemutatásra szánt könyveket?

Elsősorban a minőség a rendezőelvem, de olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a legtöbb szöveget előzőleg gyerekek körében teszteljük, így a helyszínekre tényleg csak a jól beváltak közül válogatok. Ezek között többféle könyv is szerepel, olyan nehezebben értelmezhető olvasmány is, mint például Varró Dániel A szomjas troll című könyve, amelyik viszont felolvasva kiválóan élvezhető mű kicsik számára is, de bemutatok könnyebben követhető, önállóan olvashatókat is, például Gáti István Kornél, a kobra vagy Harcos Bálint A boszorkány című kötetét, mely utóbbi főszereplőjének bájos karaktere minden gyereket elvarázsol. Viszek antológiákat is, például a Kálvin Kiadó gyönyörű kiállítású és fantasztikusan gazdag, csodálatos alapossággal szerkesztett szöveggyűjteményét. Ezeket a köteteket nemcsak évszakokra fűzte fel Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt szerkesztő, hanem egy-egy könyv is a különféle ünnepeinkre lebontott oldalakból áll, sok szép és jól befogadható illusztráció kíséretében. Bertóti Johanna például a téli ünnepekhez és az évszak jelenségeihez köthető versekkel és mesékkel készül a gyerekeknek.

Sokszor egészen aprócska falvakat látogattok majd meg. Ehhez más szempontok alapján válogattál könyveket és állítottad össze a műsorokat?

A tapasztalatom az, hogy a gyerekek mindenhol izgatottak és érdeklődők, ha vendég érkezik hozzájuk. De ebben a programsorozatban az élményszerűség, az összművészetiség és az interakció még inkább előtérbe kerül. Minden helyszínre kicsit más műsorral készülünk, de a zenés olvasósarok, az éneklés, a felolvasás, a versmondás és a játék állandó programelem. A dramatizálás, a rímbe szedett találós kérdés, a játékosan előadott énekelt vers mindenütt beválik. Nagy öröm látni, hogy a gyerekek, családok milyen jól szórakoznak egy igényes rendezvényen.

Stílszerűen a magyar kultúra napján indult a programsorozat. Milyenek voltak az első tapasztalatok, élmények?

Délelőtt Felcsúton jártunk, ahol telt házzal fogadtak bennünket, az általános iskola teljes alsó és felső tagozata részt vett a két egymást követő programon. Az elsőben Móga Piroska valami zseniális játékot vitt végig, amit egyébként előzőleg négy osztályon kipróbált. Nagyon jól felépített, feszes, nagy ívű drámajátékkal készült, amiben a gyerekek is aktív szerephez jutottak. Nagyon sokat kacagtak, úgyhogy tényleg nagy sikere volt. Ezt követően Varró Dániellel találkozhattak, aki beszélt nekik a költészetről, az ihletről, és arról, hogyan vezetett az útja egyes verseihez. Ezek közül aztán egy merítést adott elő megzenésítve Molnár György. A nap második felében az utunk Tarjánba vitt, ahol családok, kúszó-mászó gyerekek, bölcsisek, ovisok és pedagógusok vártak bennünket. Nekik a Varró–Molnár-duó tartott interaktív, szórakoztató irodalmi délutánt, én pedig kortárs gyermekirodalmi könyvajánlót a szülőknek, pedagógusoknak.

Említetted, hogy leginkább óvodák jelezték az igényüket az Olvasósarokra. Nem számítotok arra, hogy a kortárs gyerekirodalmat az óvodapedagógusokkal nehezebb elfogadtatni?

Előfordulnak rossz tapasztalatok. Nemrégen mesélte egy óvodavezető, hogy ők próbáltak kortárs meséket felolvasni altatáskor, és katasztrofális volt a hatás. Én úgy gondolom, hogy valószínűleg nem megfelelő könyvet választottak. Ahogyan a korábbi szépirodalmi művek között is vannak olyanok, melyekhez könnyen tudnak kapcsolódni a gyerekek, és számos olyan, amihez kevésbé, úgy a kortárs irodalom is ezerféle lehet. Szellemes vagy erőltetetten jópofiskodó, hömpölygő dallamú vagy nyakatekerten fárasztó mondatszerkezetű. A mi feladatunk, hogy segítsük a tájékozódást, a választást, és legfőképp az, hogy lebontsuk a megalapozatlan előítéleteket. Az egyik legkisebb határ menti településen például mesteróvónő tevékenykedik, és sikerrel pályázik kulturális programokra. Tehát nem a földrajz határozza meg, hogy a pedagógus felkészült vagy tájékozott-e, ugyanakkor az infrastruktúra hiánya, a könyvek ára alaposan megnehezítheti még a lendületes pedagógusok életét is.

Hiszel abban, hogy egy-egy ilyen hatvan perc csodát teremthet, s elindulhatnak pozitív változások?

Biztos vagyok benne, de kicsit tágabban és kevésbé szakbarbár módon igyekszem erre a jelenségre tekinteni. Általában a művészetek képesek arra, hogy felkeltsék egy gyerek figyelmét, s aztán addig menjen, amíg talál egy hasonló élményt magának, ami ugyancsak fenntartja az érdeklődését. Mi mutatunk egy magas minőséget, amiben – reményeink szerint – jól érzi magát, felszabadul a játékban, és ha ügyesek vagyunk, elérhetjük, hogy más társművészetekhez is kapcsolódjon. A programokon a fő hangsúly az élményszerűségen van. Miközben tanulunk, információt kapunk és dolgozunk fel, jól is szórakozhatunk. Sőt, az élményt, a tudást a jó érzések rögzítik tartósan. Emellett a személyes találkozások is kiemelt jelentőségűek. Fantasztikusan izgalmas, hogy mi sem tudjuk előre, kikkel fogunk találkozni, és ők sem ismernek minket, de várjuk a találkozást, összejövünk, hogy meghallgassunk valamit, részt vegyünk valamiben közösen, ami a költészetről, a művészetről és az olvasás szeretetéről szól. Erre mindenki emlékezni fog, ha nem is konkrét módon, de beépül abba a tudásszerkezetbe, attitűdbe, amellyel ő a világot szemlélni fogja. S ha így van, igenis csodát teremtünk.

A programok a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében valósulnak meg.

Nyitókép: Harmath Artemisz, a MeseCentrum vezetője. Fotók: Hegyi Júlia Lili / Petőfi Media Group