Vigh Andrea hárfaművész 2013-ban oktatási rektorhelyettesként aspirált a rektori állásra. Amellett, hogy tanszékvezető egyetemi tanár, önnek is ez a posztja. Kutató muzsikusként, karvezetőként és egyéb tevékenységei kapcsán számos külföldi egyetemen megfordult már. Hogyan tapasztalta: megfelel a nemzetközi gyakorlatnak, hogy belső ember lép előre?
Talán ez a leggyakoribb, hiszen így olyasvalaki lesz a rektor, aki közel állt a vezetéshez, belelátott az intézmény működésébe, és megtapasztalta a napi gyakorlatot – így a leggördülékenyebb az átmenet, nem sínyli meg a változást az egyetem. A pályázatom tartalmi részleteit előbb a kollégákkal és az egyetemi polgársággal szeretném megismertetni, mert szerintem így etikus – de a szándékot nem tagadom.
Mikor döntötte el, hogy pályázik?
Nem volt ilyen ambícióm, és elég sokáig tartottam magam ehhez. De az utóbbi időben olyan erős bizalom nyilvánult meg irántam, ami elgondolkodtatott. A pozitív jelzések ellenére sem mondtam mindjárt igent, de aztán körülbelül két hete elfogadó választ adtam a Zeneakadémia tanszékvezetőinek és vezető tanárainak.
Ha elnyerné a pozíciót, hogyan folytatná saját karvezetői és kutatói pályáját?
Két válaszom is van a kérdésre. Az egyik rövid: csapatjátékos vagyok. A felelősség az enyém, de a csapat együtt dolgozik, csak így lehetünk sikeresek. A másik válaszom pedig ez: nem csekély szakmai kompromisszumot kötöttem, amikor Batta András 12 évvel ezelőtt felkért rektorhelyettesnek. Akkor sem adtam azonnal választ. Gondolkodási időt kértem, mert nem elsősorban a pozíciót láttam a rektorhelyettességben, hanem a munkamennyiséget. Ebből következik, hogy kicsit hátraléptem. Az önéletrajzomban inkább a megelőző időszakból sorakoznak a versenyeredmények, a felvételcímek. Ha visszatekintünk a nagy elődökre, és példaképet keresünk, felidézhetjük Mihalovich Ödön emlékét, aki ott bábáskodott a Zeneakadémia születésénél; volt, hogy ő tárgyalt a minisztériummal Liszt Ferenc nevében. Félretéve zeneszerzői karrierjét, részt vett az akadémia tanári karának felépítésében, döntő szerepe volt abban, hogy világhírű tanárok jöttek Budapestre, akik növendékeiből később ugyancsak világhírű tanárok lettek Bartóktól és Kodálytól Dohnányin át Weinerig – és még sorolhatnánk. Működése során a hallgatók száma 98-ról 637-re nőtt, 32 éven át odaadóan vezette az intézményt. Tisztelettel nézek fel rá.
Csak néhány hetes értesülés, hogy „a brit Quacquarelli Symonds (QS) most publikált nemzetközi szakterületi rangsorában (Rankings by Subject 2023) a Zeneakadémia az előadó-művészeti (Performing Arts) kategóriában 51–100. közötti helyezésével kiemelkedik a hazai egyetemek közül. Nincs más magyar intézmény, amely hasonlóan jól szerepelt volna saját tudományterületén”.
Erre rendkívül büszkék vagyunk, ahogy arra is, ha más magyar egyetem előbbre lép valamely nemzetközi listán. De a mi szereplésünk valóban kiemelkedő. Az alapítás óta egyetemünk oktatási sajátossága, hogy döntően egyénenként foglalkozunk a növendékekkel. Amikor egy egyetem az akkreditációja alkalmával elkészíti az önértékelését, be kell mutatnia, hogy mi mindent tesz a tehetséggondozás érdekében. A mi helyzetünk e téren viszonylag könnyű, hiszen az életünk a tehetséggondozás. Ha fölveszünk egy hallgatót, elkísérjük a diplomáig, és közben mindvégig csak a tehetségével foglalkozunk. Nemcsak az „egy az egyben” tanítást hisszük páratlan értéknek, hanem a világszínvonalú művésztanári kart is. Én látok további előbbre lépési lehetőséget. Jók vagyunk, de még jobbak szeretnénk lenni.
Milyen a magyar és a külföldi hallgatók aránya?
A külföldi hallgatók arányát tekintve a második helyen álltunk a tavalyi magyar egyetemi statisztikában. De nem fordulhat elő, hogy egy tehetséges magyar fiatal kiszoruljon amiatt, mert külföldit akarunk felvenni. Az utóbbiak száma nem is növelhető, mert a tandíjak maximáltak, és sokszor nem fedezik a tényleges oktatási költségeket, ez pedig veszteség. A versenytársaink előnyben vannak. Ausztriában olyan a finanszírozás, hogy a külföldi növendék is ingyen tanulhat a bécsi zeneakadémián. Jó lenne ezt a hátrányt leküzdenünk.
Az Európai Zeneakadémiák Szövetségének tagjaként milyen aktivitást fejtenek ki?
A régiós akadémiákkal szoros a kapcsolatunk oktatók révén, de több közös projektben is részt veszünk európai társintézményekkel. Kiváló mestereink vendégoktatókként jelen vannak az európai, sőt a tengerentúli egyetemeken is.
Fordítva is így van?
Igen, bár korántsem abban a mértékben, mint kívánatos lenne. Nagyon jó lenne, ha lehetőségünk nyílna oktatókat, kutatókat idekötni. Felkínálhatnánk három-hat hónapos ösztöndíjakat – hiszen rendelkezésre áll a Liszt Múzeum és Kutatókönyvtár –, és a publikációkban közreműködhetnénk. Ez számomra fontos távlati cél. A kapcsolati tőkén is sok múlik, azonban főként anyagi kérdésről van szó. A pályázatomban erről is írni fogok. A Zeneakadémián fellépő világhírű zenészek sűrűn tartanak nálunk mesterkurzusokat. Az a szinergikus működés, ami az egyetemet és benne a koncertközpontot összeköti, kitűnő alkalmakat teremt. Amikor a felújítás után visszaköltöztünk a Liszt Ferenc téri épületbe, hatalmas örömmel léptünk be a csodálatos nagyterembe. A külföldi hallgatók elmondják, hogy igen neves egyetemeken is sokat kell utazniuk és/vagy költeniük ahhoz, hogy magas minőségű koncerteket hallgathassanak. Nálunk megtehetik ingyen: csak beülnek a számukra fenntartott páholyba. Koncertlátogatás és mesterkurzus: ez együtt igen komoly hozzáadott érték.
A terem akusztikája pompás, igaz, leginkább szólóestekre, kamara- vagy kiszenekari programokra alkalmas.
Oktatási szemszögből nélkülözhetetlen. 2015-ben Vigh Andrea rektor zenekari művészképzési programot indított el, hiszen nem mindenki készül szólista pályára, vagy ha készül is, menet közben kiderülhet, hogy mégsem az az ő útja. A sikert igazolja, hogy az egyetem zenekarának koncertjei telt házasak. A növendék pódiumgyakorlatot szerez, megkóstolja a siker ízét, és boldogítja, hogy sok esetben világhírű mestere ül mellette szólamvezetőként. Az egyetemi énekkarunk is hasonló módon működik: önálló műsoraikon kívül többféle missziót teljesítenek még. Közreműködői például a Kodály-születésnapi hangversenyeknek. A zongora szakos hallgatóknak is kötelező stúdium az énekkari éneklés. A vokális gondolkodás segít a formálásban, a hangszeres hangképzésben is.
Az intézményben erős minőségbiztosítás működik.
Ha felvételi tájékoztatóra hívnak el, nem azt mondom, hogy jelentkezz a Zeneakadémiára, hanem azt, hogy válassz magadnak mestert. Mégis rendszerint bennünket választanak, mert itt sok magasan képzett mesterrel, koncertező művésszel találkozhatnak. Számomra az oktatás a legfontosabb. Eddig is fókuszban volt, de minden egyebet az oktatás minősége emelélésének szolgálatába kell állítani. A stabilitásra, a hosszú távú kiszámíthatóságra is gondolok. Lényeges a kapcsolatrendszer. Karmester hallgatóink a neves szimfonikus zenekarokat vezénylik a diplomakoncertjeiken, az operavizsgákon pedig az Operaházzal működünk együtt. Ezt a partnerséget, nyitottságot szeretném továbbvinni, mert energiát nyerhetünk belőlük.
Most a Wesselényi utcai, Ligeti Györgyről elnevezett épületben vagyunk, ami megtestesíti a szlogent: hagyomány és megújulás. A 20. század eleji héjban modern intézmény működik. Hasonló kettősség jellemzi-e az egyetem önálló oktatási egységét, a felújításon és bővítésen épp most áteső Kodály Intézetet Kecskeméten?
A fejlesztés a Modern városok program részeként indult el. Számunkra roppant fontos, mert összekapcsolódik benne a nemzetköziesedés és az innováció. A kolostorépület sokunknak a szívéhez nőtt, igyekszünk teljes szépségében megtartani. Ugyanakkor mellette, körülötte olyan, 21. századi oktatási környezetet alakítunk ki, amely idevonzza a külföldi hallgatókat, és módszertani tudásközpont lehet a magyar és külföldi zenepedagógiai közösség számára. Ezek azok a fontos irányok, amelyek nézetem szerint továbbra is a világ élvonalában tarthatják a Zeneakadémiát.
Fotók: Beliczay László / Kultúra.hu
